[Intracranialis lokalizációjú Ewing-sarcoma nagyon ritkán fordul elô. Egy négyéves fiúgyermek klinikai és képalkotó vizsgálatainak jellegzetességeit ismertetjük. Koraszülött volt, intraventricularis vérzés szövôdményeként kialakult posthaemorrhagiás hydrocephalus miatt ventriculoperitonealis sönt beültetésen esett át újszülöttkorában. Rendszeres gondozás során nem észleltük söntvezetési zavar vagy emelkedett intracranialis nyomás tüneteit. Nyolc hónapos korában készült utolsó képalkotó vizsgálata. Négyéves korában ismétlôdô hányás, fokális epilepsziás rohamok kezdôdtek. Koponya-MR-vizsgálata bal oldali frontoparietalis, a sinus sagittalis superiorba betörô térfoglaló folyamatot mutatott. Cranio­tomia során a tumor teljes eltávolításra került. A tumor­szövet hisztológiai vizsgálata igazolta a kis, kék, kerek sejtes daganatot. A Ewing-sarcoma diagnózisát az EWSR1-gén­­transzlokáció kimutatása FISH-módszerrel megerôsítette. A staging vizsgálatokkal metasztázis nem volt kimutatható. A beteg az EuroEwing99 protokoll szerint kapta meg kezelését. 10 év telt el a diagnózis és a mûtét óta, jelenleg is tumor- és rohammentes, életminôsége jó.]

A neuropathiás fájdalom kezelése nagy kihívás elé állítja mind a gyógyítót, mind a beteget. A kórkép kezelésében új szemléletmód szükséges az utóbbi évek neurobiológiai kutatási eredményei alapján. Min­denképpen többszakmás konszenzusokra, munkacsoportokra van szükség (multidisciplinary team) a kórképek sokszínűsége és a konkomittáns pszichopatológia okán. Az eddigi szemléletmód megváltoztatásra szorul, elkerülvén a felesleges diagnosztikus és műtéti beavatkozásokat, melyek a beteg ál­lapotát nem feltétlenül rontják, de pszichés megterhelését mindenképpen fokozzák. A legtöbb bizonyíték a kórkép(ek) gyógy­sze­res kezelésére vonatkozik, az elsőként vá­lasztandó szerek között a triciklusos antidepresszánsok, a szelektív szerotonin-noradrenalin visszavételt gátló szerek és bizonyos antikonvulzív szerek állnak (ga­ba­pentin, pregabalin). Összefoglaló cikkünk célja az egyik legolcsóbb és legszélesebb körben elérhető triciklusos antidepresszáns, az amitriptylin hatékonyságának áttekintése különböző kórképekben.

A fájdalom a reumatológiában a leggyakrabban előforduló tünet; lehet mechanikus és gyulladásos eredetű, akut és krónikus, nociceptív, neuropathiás és pszichogén. A fájdalom csökkentésére adhatunk analgetikumokat, nem szteroid gyulladáscsökkentőket, opioidokat, adjuváns szereket és a kiváltó ok szerint speciális gyógyszereket, például a köszvényes roham szüntetésére colchicint. A fájdalomcsillapításban a WHO terápiás ajánlását használjuk, amelynek első lépcsőfokán az analgetikumok, a nem szteroid gyulladáscsökkentők és az adjuváns szerek állnak, a második fokozat a gyenge, a harmadik az erős opioidok használata. A reumatológiában általában az első fok szereit használjuk. A nem szteroid gyulladáscsökkentőket lehetőleg kúraszerűen adjuk, kiegészítésképpen analgetikumok és izomlazítók használhatók. Ha nem elégséges a hatás, tramadol adása javasolt. Fontos része a reumatológiai fájdalomcsillapításnak a lokális és intraarticularis injekciók adása, a fizioterápia, a TENS és a balneoterápia. A fenti lehetőségeket kombináló komplex kezelés sokszor eredményesebb, mint önmagában a csak gyógyszeres fájdalomcsillapítás.

Egyre több eredmény támasztja alá, hogy a glutamátreceptorok fontos szerepet töltenek be a nocicepcióban. Az Nmetil- D-aszpartát receptorról ismert, hogy elsősorban gerincvelői szinten vesz részt a szöveti sérülést követő hyperalgesia kialakulásában. Az N-metil-D-aszpartát receptor-antagonisták antinociceptiv hatása krónikus fájdalommodellekben jól ismert, a klinikumban azonban mellékhatásaik miatt nem terjedtek el. A kinurénsav endogén N-metil-D-aszpartát receptor-antagonista, amely nagy affinitással kötődik a receptorkomplex sztrichnininszenzitív glicin kötőhelyéhez. A kinurénsav, amely a triptofán-anyagcsere egyik terméke, megtalálható mind centrálisan, mind perifériásan, szintéziséért pedig elsősorban a gliasejtek felelősek. Számos irodalmi adat bizonyítja a kinurénsav neuroprotektív hatását, de csupán néhány tanulmány foglalkozik a fájdalomcsillapításban betöltött szerepével. Az összefoglaló célja ezen állatkísérletes eredmények részletes tárgyalása. Az eddig rendelkezésre álló adatok azt igazolták, hogy a kinurénsav nem alkalmas önmagában fájdalomcsillapításra sem egyszeri, sem folyamatos adagolás esetén motoros deficitet okozó hatása miatt. Ugyanakkor a kinurénsav és az endomorfin-1 kis dózisú kombinációja igen hatékony és mellékhatásmentes fájdalomcsillapító gyulladásos modellben, amely felveti a kombináció humán alkalmazásának lehetőségét.

Az erős, tűrhetetlen fájdalmak csillapításának évezredek óta ismert és ma is hatékony módja az opioidok adása. Az opiátokat a korábbi klinikai szemlélettől eltekintve nemcsak a végstádiumú tumoros betegeknek adjuk. A morfinszármazékok hétköznapi alkalmazási területe - függetlenül a diagnózistól - az igen erős fájdalmak csillapítása, bár kétségtelen tény, hogy az opiátokat elsősorban tumoros fájdalmak enyhítésére és erős akut fájdalmak csillapítására használjuk. Fejlettebb országokban az erős hatású szereket sokkal gyakrabban használják az erős és más módon nem csillapítható nem daganatos eredetű fájdalmak kezelésére. Ma a társadalombiztosítás elismeri a nem tumoros fájdalmak enyhítését opiáttal és származékaival (fentanyl, oxycodon) azáltal, hogy idegsebész, ortopéd, traumatológus és reumatológus szakorvos javaslatára a háziorvos a javaslat keltétől számított hat hónapig jelentős, 90%-os támogatással rendelheti, így könnyíti meg a beteg számára a hatásos fájdalomcsillapítókhoz való hozzáférést degeneratív eredetű mozgásszervi, súlyos, más szerekkel nem befolyásolható fájdalmas megbetegedéseknél. (BNO: M47, M48, M16.9, M17.9, M19.9, M54.4, M51.0, M51.1.) Az opioidok adásának indikációja azonban nem csupán az erős nociceptiv fájdalom, mivel az opioidok bizonyos perifériás neuropathiás fájdalmakban is kedvezően hatnak. Alapelvként kimondhatjuk, hogy a major analgetikumok alkalmazásának indikációja a fájdalom mértéke maga és nem az alapbetegség, bár kétségtelen tény, hogy az alapbetegség természete jelentősen befolyásolhatja fájdalomcsillapítási stratégiánkat és taktikánkat.