Ideggyógyászati Szemle

Szédülés - vertigo Alarmírozó tünet a vertebrobasilaris rendszer keringési zavaraiban - I. rész

FAZEKAS András

2004. DECEMBER 10.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(11-12)

A szédülés/vertigo a klinikai orvoslásban - hasonlóan a fejfájáshoz - az egyik leggyakoribb panasz és tünet, amellyel a beteg orvoshoz fordul. A neurológiában - ellentétben a fejfájással, ahol önálló fejfájáskórképek (például a migrén) mellett a fejfájás különbözõ kórfolyamatok tüneteként is jelentkezik - a szédülés/vertigo nem önálló betegség, hanem egy tünet, amely számos kórképben fordulhat elõ. A differenciáldiagnózis csak gondos, interdiszciplináris gondolkodás és tevékenység révén valósítható meg, hiszen a vestibularis, neurológiai és pszichiátriai betegségek - mint kóroki tényezõk - sokszor együttesen szerepelnek a tünetek elõidézésében, és az egyes kórfolyamatok között átfedések is lehetnek. A szerzõ a vertebrobasilaris rendszer keringési zavarait okozó állapotokat részletesen ismerteti. Elsõdleges szempontként elemzi a vertigo mint alarmírozó tünet jelentõségét, gyakoriságát, okait a különbözõ kóros állapotokban. Felhívja a figyelmet a hátsó scala keringési zavaraiban hevenyen kialakuló életveszélyes állapotokra és azok idõben történõ kórismézésének fontosságára. Igyekszik eloszlatni a stroke-ellátásban ez idõ szerint még uralkodó nihilisztikus szemléletet, hangsúlyozva a thrombolysis és az intervencionális radiológiai beavatkozások jelentõségét ezekben a súlyos állapotokban, amelyek a gyógyulás egyetlen esélyét jelenthetik a betegek számára. Az újabb vascularis események korszerű gyógyszeres prevenciója ugyanakkor minden klinikus számára fontos és kötelezõ feladat.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Fiatalkori dementiák Három beteg kórtörténetének ismertetése

MERKLI Hajnalka, PÁL Endre, GÁTI István, KOSZTOLÁNYI Péter, KÖVÉR Ferenc

Bevezetés - A dementia az intellektuális képességek csökkenése. A dementia hátterében sokféle kórok állhat. A szerzõk ritkán elõforduló, fiatalkori dementiában szenvedõ három betegük kórtörténetét ismertetik. Esetismertetések - Egy 44 éves férfi - akit enyhe törzsataxia mellett memóriazavar, meglassultság, apátia miatt vizsgáltak - tünetei hátterében AIDS-dementia igazolódott. A másodikként bemutatott 37 éves nõ esetében a hirtelen jelentkezõ beszédzavar hátterében a képalkotó és a liquorvizsgálatok alapján herpes simplex encephalitis gyanúja merült fel. Az antivirális kezelésre beszéde javult, majd progresszív dementálódás kezdõdött. Az ismételt liquorvizsgálatok szeropozitivitása bizonyította a neurolues dementia paralytica fennállását. A harmadik esetben, egy 38 éves nõbetegnél a liberációs jelek mellett progresszív feledékenység, figyelmetlenség, megváltozott magatartás miatt az elvégeztetett neuropszichológiai tesztek eredménye súlyos dementiát jeleztek. A csökkent arilszulfatáz-aktivitás alapján a diagnózis metakromáziás leukodystrophia volt. Következtetések - A korai dementia felismerése nem könnyű, észlelésekor az alapos anamnézisfelvételen, a neurológiai vizsgálaton, a neuropszichológiai tesztek elvégeztetésén túlmenõen a koponya MR- és a liquor szerológiai vizsgálata elengedhetetlen a korrekt diagnózis érdekében, különösen, ha a beteg fiatal.

Ideggyógyászati Szemle

Kiújult malignus gliomás betegek kezelése temozolomiddal

SIPOS László, VITANOVICS Dusan, ÁFRA Dénes

Bevezetés - A malignus felnõttkori gliomák kezelése a diagnosztikai és terápiás eljárások rohamos fejlõdése ellenére sem megoldott. A gliomák döntõ többsége teljes eltávolítás és a posztoperatív radioterápia ellenére is kiújul. Recidívák esetében reoperáció csak ritkán jön szóba, így ilyenkor a kemoterápia az egyetlen lehetõség. Betegek és módszer - A szerzõk egymást követõ 75, kiújult malignus gliomás beteget kezeltek per os temozolomiddal. A betegek havi öt-öt napig kaptak kemoterápiás kezelést 2-16 hónapon keresztül. A szerzõk tanulmányozták a szer toxicitását, a betegek életminõségében bekövetkezõ változást, a terápiás választ és a túlélést. Eredmények - A kezelést mellékhatások miatt négy esetben kellett megszakítani. Teljes remisszió hét, részleges remisszió 17, progresszív betegség 14, míg stabil állapot 33 esetben volt megfigyelhetõ a CT- vagy MR-képeken. Ezen utóbbi csoport betegei között 27%-ban jelentõs klinikai javulás volt észlelhetõ. A progresszióig eltelt idõ átlag 6,8 hónap, az átlagos túlélés 8,75 hónap volt a primer glioblastoma multiforme, míg 9,45, illetve 11,15 hónap a primer malignus astrocytoma és az oligoastrocytoma esetében. A teljes túlélés 17,43 hónap volt a glioblastoma multiforme és 70,32 hónap az eredetileg alacsonyabb fokozatú glioma esetében. Következtetés - A temozolomid kiújult malignus astrocytomás és glioblastoma multiformás betegek kezelésében hasznosnak bizonyult, és hasonló jó eredményeket lehetett elérni, mint nitrosourea alapú kombinált kezeléssel. A temozolomid még olyan esetekben is jól alkalmazható volt, amikor egy további kemoterápia hatástalannak bizonyult. Néhány esetben még akkor is el lehetett érni stabil állapotot, ha a megelõzõ BCNU-kezelés hatástalan volt. A temozolomid csekély toxikus mellékhatása és a recidívát követõ viszonylag hosszú átlagos túlélés alapján ígéretes szernek bizonyult a recidív malignus gliomában szenvedõ betegek kezelésében.

Ideggyógyászati Szemle

Új fejezet a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetében: A multifokális módszer klinikai alkalmazása

JANÁKY Márta, PÁLFFY Andrea, BENEDEK Krisztina, BENEDEK György

A multifokális látókérgi kiváltott válasz a retina centrális 30 fokos területén belüli, kis, körülírt területeinek ingerlésére keletkezõ, a látókéreg felõl elvezethetõ kiváltott válaszok sorozata. A multifokális módszer alapját Sutter 1991-ben kidolgozott számítógépes technikája adta. A hasonló elméleti alapokon nyugvó multifokális elektroretinográfia ma már szinte rutin klinikai vizsgálómódszer a retina centrális részében fennálló funkciókárosodások topográfiai analízisére és neurooftalmológiai kérdések differenciáldiagnosztikájára. A multifokális látókérgi kiváltott válasz gyakorlati haszna annak ellenére nem kristályosodott még ki, hogy a módszer objektíven és részletesebben tükrözi a retina egy adott területén fekvõ ganglionsejtek funkcióját, valamint a látópálya funkciókárosodását, mint a látótérvizsgálat során az érzékenységi küszöb meghatározása. Klinikánkon 2002 óta van lehetõség a multifokális látókérgi kiváltott válasz vizsgálatra. Dolgozatunkban a módszer lényegérõl és az alkalmazásával kapcsolatos problémákról számolunk be a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetének tükrében.

Ideggyógyászati Szemle

Immunmoduláns kezelés sclerosis multiplexben

CSÉPÁNY Tünde, BERECZKI Dániel

Az elmúlt 10 évben a sclerosis multiplex kezelése bizonyítottan hatásos gyógyszerekkel bõvült. Az immunmoduláns és az immunszuppresszív kezelés befolyásolja a kórlefolyást, a rokkantság késleltethetõ. Az új szerek alkalmasak lehetnek a relapszáló-remittáló, a szekunder progresszív és a progresszív relapszáló formájú sclerosis multiplex kezelésére is. Számos immunmoduláns szer Magyarországon is elérhetõ lett a relapszáló sclerosis multiplex kezelésére. Azokat az eredményeket foglaljuk össze, amelyek segítségével választ kaphatunk a kezelés során felmerülõ kérdésekre: Melyik készítményt válasszuk? Mikor kezdjük a kezelést? Milyen dózisban? Biztonságosak-e a választható szerek? Meddig kezeljünk? Az interferon−β1b, az interferon−β1a két készítményének, valamint a glatiramer-acetát harmadik fázisú klinikai vizsgálati eredményeit foglaltuk össze. A gyógyszereknek a betegség aktivitására kifejtett hatását a neurológiai és MRtünetek, valamint a kognitív funkció paraméterei változásában értékeltük. Az immunmoduláns szerek hatása mérhetõ az aktivitást, a gyulladást jelzõ értékek változásával, mérsékelten csökkentik a relapsusszámot és a progressziót relapszáló sclerosis multiplexben. Az intramuscularis interferon− β1a hatásos a kognitív funkciók romlásának lassításában is. Az interferonok alkalmasak a szekunder progresszív sclerosis multiplex korai fázisának kezelésére, de a késõbbi fázisban hatásuk nem bizonyított. Szekunder progresszív sclerosis multiplexben a rokkantság elõrehaladása immunszuppresszív kezeléssel (mitoxantronhidroklorid) lassítható. Valamennyi készítmény biztonságos és jól tolerálható, ha megfelelõ indikációban és ellenõrzés mellett alkalmazzuk.

Ideggyógyászati Szemle

A párhuzamos neuroleptikus kezelés hatása a görcsküszöbre és a görcsroham hosszára elektrokonvulzív kezelés során

GAZDAG Gábor, BARNA István, IVÁNYI Zsolt, TOLNA Judit

Bevezetés - A pszichotikus depresszió vagy schizophrenia diagnózissal elektrokonvulzív kezelésre kerülõ betegek jelentõs részénél - súlyos tüneteik miatt - a párhuzamos antipszichotikus kezelés nem mellõzhetõ. Az antipszichotikumok a görcsküszöböt és a kialakuló görcstevékenységet különbözõképpen befolyásolhatják. Betegek és módszer - Jelen vizsgálatunkban 77, párhuzamos elektrokonvulzív és antipszichotikus kezelésben részesült beteg adatait dolgoztuk fel. Ülésenként elemeztük az elõzõ napi orális gyógyszerdózisokat, a stimulus intenzitását, a görcsroham hosszát, valamint az impedanciát. Eredmények - Vizsgálatunk eredménye alapján az antipszichotikumok egy csoportja (haloperidol, fluphenazin, risperidon, sulpirid) nem befolyásolja érdemben a görcstevékenységet: a stimulus átlagos intenzitása, az EEG- és EMG-rohamhossz nem különbözött szignifikánsan az adott szert szedõ és a kontrollcsoport között. Egy következõ csoportnál szignifikáns különbséget találtunk a szert szedõ és nem szedõ betegek EEG- vagy EMG-rohamhossza, illetve a kezelés során alkalmazott stimulus intenzitása között: az ülések 40%-ában olanzapin, 50%-ában clozapin, 57%-ában zuclopenthixol mellett. Az utolsó csoportban (quetiapin) pedig minden vizsgált ülésben szignifikáns különbséget kaptunk (második ülés: EMG, p=0,02; ötödik ülés: EEG, p=0,05, EMG, p=0,04). A szerek egy részénél (olanzapin, clozapin, zuclopenthixol) a görcstevékenységet fokozó, míg a quetiapinnál görcsgátló hatást mutattunk ki. Következtetés - Az olanzapin, a clozapin és a zuclopenthixol klinikai alkalmazása során görcskeltõ, míg a quetiepin alkalmazásánál inkább görcsgátló hatással kell számolni, amely tulajdonságok a kísérõ betegségek és a párhuzamos kezelések együttes mérlegelésével, a kezelésben használt szer kiválasztásában szempontként szolgálhatnak.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Öngyilkossági veszélyeztetettség időskorban – rizikótényezők, prevenció és ellátás

BARACZKA Krisztina

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a 65 éven felüli lakosok száma 2001-ben az össznépesség 11,8%-a, 2011-ben a 13,2%-a , míg 2019-ben a 19,3%-a volt. Az idősödés korába (60 év) lépő, idős (75 év), agg (90 év) és matuzsálemi (100 év) korú személyek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre, és a szociális-gazdasági szférára. A testi és lelki egészség, az egyén szubjektív jóllétének megőrzése időskorban is kiemelkedően fontos. A World Health Organization (WHO) adatai szerint az adatszolgáltató országok összességében a 60–79 éves lakosság körében a befejezett öngyilkosságok száma 1987-től 2006-ig mintegy 21%-kal növekedett. Magyarországon az öngyilkosságok száma 1980 óta egyenletesen és jelentősen csökkent (1980-ban 4809, 2018-ban 1656 fő, 66%-os a csökkenés), és 2018 óta már nem vagyunk Európában az első három, a világon az első 15 helyre sorolt országok között. A befejezett öngyilkosságok, illetve az öngyilkossági kísérletek száma az időskorúak vonatkozásában azonban változatlanul magas, és emelkedő tendenciát mutat. Az öngyilkosság megelőzésére, az öngyilkossághoz vezető tényezők feltárására és az öngyilkosságot megkísérlők ellátására vonatkozóan a kutatások által feltárt eredmények szélesebb körben való megismertetésére és azok átfogó elemzésére van szükségünk. A közleményben a nemzetközi és hazai irodalmi adatokat tekintjük át, választ keresve elsősorban a prevenció kérdéseire.

Nővér

A teammunka és a tájékoztatás jelentősége a stroke utáni rehabilitációban

HORVÁTH Orsolya, STERLIK Krisztina

A vizsgálat célja: A stroke betegség népegészségügyi probléma, Magyarországon is évente több tízezer beteg él túl szélütést és folytatja életét annak egészségi állapotot befolyásoló negatív következményeivel. Jól szervezett korai, a betegek klinikai állapotához igazodó rehabilitációs program nem csak az érintettek életkilátását és életminőségét javíthatja, hanem az önellátó életvitel visszaszerzésében is segítséget nyújthat. A betegek döntő többsége számos hajlamosító tényezővel terhelt életmódot folytat, mely miatt az egyénre szabott betegedukáció kiemelt jelentőséggel bír az ismételt agyi érkatasztrófa megelőzése érdekében. Anyag és módszer: Vizsgálatunkban a neuro-rehabilitációs teammunka és betegedukáció hatékonyságát mértük fel a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet fekvőbeteg stroke rehabilitáción résztvevő betegeink körében (2016-2017). A betegek önálló életvitelre való képességének alakulását FIM skálával és Barthel index-el vizsgáltuk, míg az egyén vagy hozzátartozó által kitöltött kérdőív segítségével a befolyásolható rizikófaktorok jelenlétét, valamint a betegek betegségükkel kapcsolatos ismeretanyagát elemeztük (2016-2017). Eredmények: Eredményeink szerint halmozottan fordultak elő befolyásolható rizikótényezők betegeink körében, és annak ellenére, hogy a kórházi szakban kaptak tájékoztatást, ismeretanyaguk a betegséggel kapcsolatban igen hiányos volt. Következtetések: Eredményeink alapján az akut szakot követő, minél korábban elkezdődő komplex rehabilitáció a legeredményesebb. Az akut szakban betegedukációs ápoló, írott tájékoztató anyagok megkönnyíthetik a gyógyulási folyamatot, a rehabilitációig otthon töltött időt.

Ideggyógyászati Szemle

Szemléletváltás a szédüléssel és egyensúlyzavarral járó kórképek ellátásában

MIKE Andrea, TAMÁS T. László

A szédülés az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka. A szédülő beteg mind a háziorvosi, mind a sürgősségi, mind a szakambulanciai ellátás számára kihívást jelenthet, mert a látszólag homogén klinikai megjelenés mögött számos eltérő etiológiájú kórok állhat. Az utóbbi két évtized kutatásai számos új ismerettel szolgáltak a vestibularis rendszer élettani és patofiziológiai működéséről. Bővebb tudás áll rendelkezésre a fejmozgásokat és a gravitációt érzékelni képes labyrinthről, a vestibularis afferens információ idegi feldolgozásáról, a reflexes szemmozgás- és testtartás-szabályozásról, a vestibularis rendszer regenerációs képességéről. Az elméleti ismeretek birtokában új, betegágy melletti vizsgálómódszerek kerültek kidolgozásra, ilyenek az egyes félkörös ívjáratokba jutott ectopiás otolithkristály igazolására szolgáló pozicionális provokációs tesztek, a vestibuloocularis reflex működését vizsgáló fejimpulzusteszt, vagy a perifériás és centrális eredetű akut vestibularis szind-rómák elkülönítését szolgáló HINTS+ teszt. Technikai fejlesztésnek köszönhetően a videookulográfiás szemüveggel és a vestibularis kiváltott myogen potenciálokkal lehetséges mind a hat ívjárat és a két otolithszerv működésének szelektív, oldalspecifikus vizsgálata. A szédüléssel és egyensúlyzavarral járó kórképek patomechanizmusának pontosabb ismerete, a diagnosztikai lehetőségek fejlődése több vestibularis kórkép esetében (vestibularis migrén, Ménière-betegség, benignus paroxysmalis pozicionális vertigo, perzisztáló posturalis-perceptuális szédülés, bilaterális vestibulopathia) új diagnosztikus kritériumrendszer felállítását vagy annak pontosítását tette lehetővé. Bővült a vestibularis kórképekben alkalmazható terápiák skálája is, magába foglalva a benignus paroxysmalis pozicionális vertigo kezelésére szolgáló különböző repozíciós manővereket, új gyógyszeres kezelési módokat, a vestibularis rehabilitációt, és pszichoterápiás lehetőségeket. A szerzők célja a legújabb otoneurológiai ismeretek összefoglalása.

Ideggyógyászati Szemle

[A stroke valóban hétfő reggeli betegség?]

FOLYOVICH András, BÉRES-MOLNÁR K Anna, GIMESI-ORSZÁGH Judit, KATONA Lajos, BICZÓ Dávid, VÖRÖS Károly, GŐBL Gábor, AJTAY András, BERECZKI Dániel

[Bevezetés - Az akut ischaemiás stroke terápiás időablaka rövid. A szöveti rekombináns plazminogénaktivátorral (rt-PA) történő thrombolysisről születő döntés a betegek szigorú szabályok szerinti kiválasztásán alapul. A betegnek a lehető leggyorsabban stroke-centrumba kell érkeznie. A késlekedés az eredményes kezelés esélyeit csökkenti. Magyarországon a hétfői stroke-beteg-felvételek száma kiemelkedően magas, majd hétvégéig egyenletesen csökken. Korábban ennek okaként a sürgősségi szemlélet hiányát feltételezték. Irodalmi adatok szerint azonban az akut stroke felléptében a pihenést követő munkába állás kedvezőtlen hatású. Ezt a jelenséget az állatorvosi szakirodalom a lovaknál „monday morning disease”-ként ismeri. Vizsgálatunkban az akut stroke miatti felvételeknek a hét napjai szerinti megoszlását elemeztük négy független adatforrásból. Betegek és módszer - A 2009. január 1. - március 31. közötti időszakban elemeztük a Szent János Kórházba stroke miatt beutalt betegeket, illetve a budapesti akut stroke miatti sürgősségi mentőszállítások számát. Kiemelten vizsgáltuk a thrombolysisek megoszlását a Szent János kórházi 2009-2012. évi és a 2006-2012. évi országos adatok alapján. Leíró statisztikai elemzéssel mutatjuk be az adatokat. Az egyes napok közötti felvételek összehasonlítására c2-tesztet alkalmaztunk. Eredmények - A Szent János Kórházba nem thrombolysis indikációval érkező stroke-betegek száma a hét elején nagyobb (hétfő 18%, kedd 21%), a hét végén kisebb (szombat-vasárnap 9-9%). A budapesti akut stroke miatti mentőszállítások tendenciája a hét különböző napjain hasonló (hétfő és kedd 15-15%, szombat: 13%, vasárnap 12%). A thrombolysisek vonatkozásában egy adott osztály szintjén hétfői csúcs nem feltétlenül tapasztalható: a Szent János Kórházban a 80 thrombolysis 18%-a hétfőn, 19%-a vasárnap történt. Országos szinten azonban a hétfői ma-gasabb érték egyértelmű: thrombolysisekre 2006-2012 között Magyarországon 16,0%-ban hétfőn, 12,7%-ban szombaton és 13,5%-ban vasárnap került sor. Következtetés - A stroke miatti felvételek hétfői halmozódását nem kizárólag a sürgősségi szemlélet hiánya okozza, és a jelenség a thrombolysisre kerülő esetekben egy adott kórházi osztály szintjén nem feltétlenül tapasztalható. ]