Ideggyógyászati Szemle

Gliomák viselkedése szövettenyészetekben III. In vivo besugárzott gliomák összehasonlító vizsgálata

ZOLTÁN László1, PÁLYI Irén1, ÁFRA Dénes1

1963. JÚLIUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1963;16(07)

1. Négy glioma összehasonlító vizsgálatát végeztük el első és recidív műtét kapcsán. A műtéti anyagból egyidejűleg szövettenyésztést is végeztünk. 2. Két glioblastoma multiforme és egy astrocytoma malignum diagnosissal operált beteg az első műtét után röntgen besugárzásban részesült, míg egy astrocytoma malignum diagnosissal műtött beteg nem kapott sugár kezelést. 3. A besugárzás eredményeképpen szövettenyészetben csökkent a tumor sejtek hosszabb ideig való tenyészthetősége, mely már a bekövetkező degeneratióban nyilvánult meg. A besugárzott tumorsejtek biológiai aktivitásának csökkenése a sugárhatás következményének tekinthető. 4. Egy esetben a nem besugárzott tumorszövetben recidív műtét alkalmával malignus irányban történő elváltozást figyeltünk meg szövettani feldolgozás után. 5. Egy esetben az első műtétkor eltávolított tumor szövet aktivitása tenyészetben már a malignus astrocytoma képét mutatta, mely a második műtétkor eltávolított szövetben talált malignus elváltozást előre jelezte.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Budapesti Orvostudományi Egyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Neurotikusok klinikai csoport-pszichoterápiája

HIDAS György

Csoport-pszichoterápia a betegek és a pszichoterapeuta orvos emberi társas kapcsolatai és kölcsönös egymásrahatása által kialakuló új sajátságokkal rendelkező egészet használja fel gyógyításra. Az orvos tudatos magatartásának és pszichoterápiás munkájának döntő szerepe van. Kórházban bent fekvő neurotikus betegek pszichoterápiás csoportjai nyíltak, heterogének, 6—8 tagból állnak A csoport-pszichoterápia nemcsak terápiás, hanem diagnosztikus jelentőségű módszer is, az emberközi kapcsolatok alakulása in statu nascendi figyelhető meg. Kórházi pszichoterápiás csoport szerkezetét a neurotikus tendenciózus faktora és a függőségi igénye is döntően meghatározza. Ez a csoportvezető köré centrált alakzatot hozza létre. A terápia egyik döntő foka a csoport szerkezet átalakítása csoport centrumú csoportba. Ez a betegek önállósagát, aktív munkáját, felelősség érzésük fokozódását igényli és hozza magával. A pszichoterápiás csoport ,,munkacsoport” is, amely a felmerülő problémák megoldásán dolgozik a gyógyulás érdekében. A munkacsoport-működés és a függőségi igény között ellentét van, ennek dinamikai ütközőpontja a pszichoterápiát vezető orvos. Az orvos feladata megteremteni a csoport toleráns atmoszféráját, a modus operandit kialakítani és értelmezéseivel a csoport pszichoterápiás folyamatot mozgásban tartani. A negatív vagy pozitív emocionális feszültség optimális foka szükséges a csoport-pszichoterápiában. A negatív feszültség egyik forrása az összeütközés a betegek kapni vágyó igénye és az orvos megtagadó magatartása kozott. Terápiás tényezők a csoport-pszichoterápiában: az orvos és az egymás iránti pozitív érzelmek, az univerzalizáció, a katarzis, a tükrözési reakciók, az értelmezések, az értelmi és érzelmi belátás, az önismeret és az ismeretek gazdagodása, a tanácsadás, a csoport adekvát valóság vizsgálata. A csoport-pszichoterápia folyamán mobilizálódnak az egészséges, az öngyógyító erők, növekszik az egészséges alkalmazkodóképesség, kiterjed a közösségi érzés, csökken az elszigeteltség érzése. A csoport-pszichoterápiás folyamatban részt vesz az orvos is emocionáli san. Ez szükséges ahhoz, hogy adekvátan segíthessen a betegeknek, azonban észrevevését emóciói zavarhatják. Megfigyelő orvos résztvétele a csoport pszichoterápiás ülésen segítséget és tanulást jelent a terapeuta számára. A csoport-pszichoterápia eredményei: a betegeket jobban megismerjük, a beteg-orvos kapcsolat intenzívebbé válik. Az osztály pszichoterápiás légköre javul a betegek kórházzal és egymással szembeni konfliktusainak csatornázása által. A betegekben erősödik a közösségi érzés, emberközi kapcsolataik javulnak. Lehetőség adódik a neurotikus megoldási mód megváltoztatására. A betegek spontán, sokszor negatív hatásokhoz vezető egymásrahatását tudatos beavatkozással és irányítással gyógyításra használja fel kórházban a csoport-pszichoterápia.

Ideggyógyászati Szemle

Adatok a temporalis lebeny tünettanához Pick-atrophiában

BALAJTHY Béla

Három Pick-atrophiás eset ismertetése, amelyekben a sorvadás temporopolaris elsődleges zsugorodási központból a T, T, és Tz-ba terjedt. Az atrophia további útjában egyéni különbségek voltak felismerhetők: az 1. esetben csak a frontalis basisra, a 2.-ban ezenkívül az F -re, a 3.-ban pedig, ha kis mértékben is, de az egész frontalis convexitásra reáterjedt. Az első két esetben az atrophia bal, a 3.-ban jobb oldalon volt kifejezettebb. A tünetek a közös pathológiai elváltozásoknak megfelelően részben mindhárom esetben azonosak, részben az egyedi pathológiai elváltozások és az oldalisági túlsúlynak megfelelően esetenként változók. Közös tünetek a kétoldali halántéklebenyi sorvadással összefüggő kezdeti mnesticus zavar és későbbi súlyos dementia, valamint a frontalis basisra való terjedéskor jelentkező személyiségváltozások. Az aphasiás tünetek nemcsak a károsodás oldali túlsúlyával, de a frontalis terjedéstől függően is esetenként módosulnak. Az aphasia a temporalis sorvadás időszakában transcorticalis motoros typusú; ehhez a 2. esetben a frontalis kiegészítő motoros regio károsodásakor echolalia társult. A 3. esetünkben mutatkozó ,,oralis tendentiák” és hypersexualitás a Klüver-Bucy-syndromával hasonlatos és valószínűleg a különösen súlyos kétoldali temporalis sorvadással van összefüggésben.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex „benignus” alakja

LEHOCZKY Tibor, HALASY Margit

62 sclerosis multiplex betegről számolnak be, akiket a betegség „benignus" csoportjába soroznak. A három alcsoport mindegyikére jellemző kór eseteket ismertetnek. Tárgyalják azokat a módszereket (kímélet, rehabilitátiós terv stb.), amelyekkel a kedvező fordulat: a betegség stabilisatiója, stationärré válása remélhető. Hangsúlyozzák a reconvalescens üdülők és rehabilitatiós intézmények létesítésének szükségességét. Előbbiekre például szolgálhatnak a tbc.-szanatóriumok, utóbbira a poliomyelitis-utókezelő kórházak.

Ideggyógyászati Szemle

Ülésjegyzőkönyv

ÁDÁM György, KUKORELLI Tibor, ÁNGYÁN L.G.T. Sakhiulina, GRASTYÁN E., KLINBERG F. , KARMOS G., CZOPF J., ENDRŐCZI E., LISSÁK K., HARTMAN G., NIKOLITS Ilona, KERTAI Pál, DÉSI Illés, CZABALAI László, MAGYAR István, ASZALÓS Zoltán, OBÁL F., MADARÁSZ I., ZOLTÁN Ö. T., FÖLDI M., FEHÉR Ottó, MECHLER Ferenc, HALÁSZ Péter, KAJTOR F., ÓVÁRY I., ZSADÁNYI O., KASZÁS T., NAGY Tibor, BOHÁR Anna, WALSA Róbert, RÁBAI Kálmán, HASZNOS T. , FENYŐ E., ANTAL J., TOMKA Imre, REMENÁR László, FORNADI F., FRATER R., SZEGEDI L., SZENDE Otto, NEMESSURI Mihály, FÉNYES István, BÖTSKEY O., KRECSÁNYI J.

A Magyar EEG Társaság 1963. február 8-9-én, Budapesten tartott VI. tudományos ülésén elhangzott előadások kivonata.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Ideggyógyászati Szemle

A szocioökonómiai helyzet és a stroke kapcsolata a fővárosban

VASTAGH Ildikó, SZŐCS Ildikó, OBERFRANK Ferenc, AJTAY András, BERECZKI Dániel

A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetődik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jelleg­ze­tes­ségeiben. Összefoglalónkban a főváros egyik legszegé­nyebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebro­vascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkohol­abú­zus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egy­értel­műen igazolja, hogy a stroke fiata­labb korban következik be, magasabb incidenciával, eset­ha­lálozással és mortali­tással jár a kedvezőtlen szocio­öko­nó­miai adottságokkal rendelkező VIII. kerületben. A fiatalabb korcso­portokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedve­zőtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakossá­gának jelentősebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikó­tényezők és az elsődleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós prog­ramoknak a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetben élő fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]

Ideggyógyászati Szemle

[Késői kezdetű Sandhoff-betegség atípusos jelentkezése: esetismertetés]

SALAMON András , SZPISJAK László , ZÁDORI Dénes, LÉNÁRT István, MARÓTI Zoltán, KALMÁR Tibor , BRIERLEY M. H. Charlotte, DEEGAN B. Patrick , KLIVÉNYI Péter

[Bevezetés – A Sandhoff-betegség egy olyan ritka, here­ditaer GM2-gangliosidosis (autoszomális recesszív), amit a HEXB gén mutációja okoz. A hexózaminidáz (Hex) enzim β-alegységének károsodása miatt mind a Hex-A, mind a Hex-B izoformák működése zavart szenved. A betegség súlyossága, valamint a tünetek kezdete (infantilis vagy klasszikus, juvenilis, felnőttkori) a residualis enzimaktivitás függvénye. A késői kezdetű formát szerteágazó tünettan jellemzi. Jelen lehetnek többek között motoneuronbeteg­ségre utaló eltérések, ataxia, tremor, dystonia, valamint pszichiátriai és neuropathiára utaló jegyek is. A 36 éves nőbeteg 9 éve tartó, progresszív, szimmetrikus alsó végtagi gyengeség miatt jelentkezett klinikánkon. A részletes neurológiai szakvizsgálat enyhe fokú szimmetrikus gyengeséget igazolt a csípőflexorokban, a többi izomcsoport megkíméltsége mellett. Mind­két oldalon a Patella-reflex renyhe volt. A laboratóriumi vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak. A rutin elektro-encefalográfiás, valamint a koponya-MR-vizsgálatok a beteg panaszait magyarázó eltérést nem detektáltak. Az elektroneuronográfiás, valamint az elektromiográfiás vizsgálatokon szenzoros neuropathiának megfelelő eltérések látszottak. Az izombiopsziás minta elemzése kapcsán enyhe fokú neurogén károsodásra derült fény. A beteg öccse (32 éves) hasonló tüneteket mutat. Páciensünk részletes genetikai vizsgálata során két ismert patogén eltérést találtunk a HEXB génben, egy missense mutációt, valamint egy 15 008 bázispár hosszúságú deletiót (NM_000521.4:c.1417G>A; NM_000521:c.-376-5836_669+1473del; kettős hete­ro­zigóta állapot). A szegregációanalízis, valamint a családtagok hexózaminidáz-vizsgálata a késői kezdetű Sandhoff-betegség diagnózisát megerősítették. A jelen esetismertetés célja, hogy felhívja a figyelmet a késői kezdetű Sandhoff-betegség differenciáldiagnosztikai jelentőségére felnőttkorban kezdődő, proxi­mális predominanciát mutató szimmetrikus alsó végtagi gyengeség esetén.]