Ideggyógyászati Szemle

Elektrophysiologiai változások az agy localis elektronbesugárzása után

PÁSZTOR András1, TOMKA Imre1, SARKADI Ádám1

1969. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1969;22(08)

Macskaagy somatosenzoros területét Van de Graaf generatorból nyert elektronsugárral besugároztuk. A besugárzást követő elektroencephalographiás változásokat chronikus epiduralis és mélyelektródák segítségével tanulmányoztuk. 1. 50-210 Krad sugártartomány határain belül minél nagyobb sugárdosist alkalmaztunk, annál hamarabb lépett fel az irritativ fázis és a görbék activáltsága annál kifejezettebb volt. 2. Az izgalmi szakaszra a görbék activáltságán kívül az állatok izgatott viselkedése is jellemző volt. 3. Az izgalmi stadium egy-két napos fennállását a depressiv EEG szakasz követte, amelyre a localis permanens ellapultságon kívül az ép occipitalis alfatevékenység volt a jellemző. 4. 210 Krad-os dozisok esetén az elváltozások irreversibilisek voltak. Az EEG kép látszólag rendeződött 50—150 Krad-os dosisok esetében, de a mélystructurákban az elektromos tevékenység mindvégig csökkent maradt. Az állatok érzés és tapintási fuctiojukat elvesztették és egyiköjük sem nyerte vissza a 2 hónapos túlélési idő folyamán. 5. A thalamus ventrobasalis structuráiban tapasztalt csökkent elektromos tevékenységet összefüggésbe hoztuk a thalamo-corticalis kapcsolatok révén kialakult retrograd sejt-degeneratióval.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Seduxen antiepilepsiás hatásának vizsgálata (Chronikus Diazepam kezelés)

HALÁSZ Péter, MOLNÁR Gyula, HIDASI József

A Sx klinikai és EEG hatásának legszembetűnőbb vonása a kezdeti erős antiepilepsiás hatás, majd később az EEG romlásával egyidejűleg a rohamok visszatérése. Hasonló tapasztalatokról számol be Trolle (1965). Amennyiben a gyógyszerszedésben szünetet tartott, újabb adagolás esetén ismét a kezdetinek megfelelő jó effectust észlelt. EEG vizsgálataink leletei alapján nem egyszerűen chronikus szedés kapcsán kialakuló hatásvesztésről van szó, hanem arról, hogy egy idő után a Sx hatása megfordul és most már nem javítja, hanem a grand mal mechanismus (repetitiv tüskekisülések) irányában rontja az epilepsiás mechanismust. Ilyenfajta gyógyszerhatás mögött legnagyobb valószínűséggel a gyógyszer által kialakított pharmacologiai denervatio kapcsán jelentkező túlérzékenység feltételezhető. Erre vonatkozóan azonban még további vizsgálatok szükségesek. Tapasztalataink alapján PM. varians epilepsiás mechanismusnál a Sx igen jó hatású, amennyiben kivédi a tüske-hullám paroxysmusokat és az ezeknek megfelelő klinikai rohamokat. Minden olyan esetben azonban, ahol alvásban repetitiv gyors kisülések jelentkeznek, csak fenntartással alkalmazható, mivel az ilyenfajta kisülésekre való hajlamot a Sx növeli. A legjobb klinikai hatást egyéb gyógyszerelésre resistens temporalis epilepsiás betegeknél értük el, annak ellenére, hogy az EEG gócokat a Sx nem volt képes teljesen elnyomni. Valószínűleg éppúgy, ahogy a Valiumnál tapasztaltuk, a generalisatiós lehetőségeket szünteti meg. A Sx petit mal epilepsiára gyakorolt hatása 2 betegnél tapasztaltak alapján természetesen nem állapítható meg, azonban a többi epilepsia typusnál tapasztalt kezdeti jó effectus sem mutatkozott mindkét betegnél és a tüske-hullám mechanismus mindkét esetben grand mal mechanismus felé tolódott. A külföldi Valiummal egybevetve 6 esetben minőségileg teljesen hasonló hatást észleltünk. Egyeseknél az antiepilepsiás hatás per os alkalmazott Sx esetén — valószínűleg az egyenletesebb és tartósabb vérszint miatt – erősebbnek bizonyult mind az injectios Valiumé. Megállapítható tehát, hogy gyógyszer resistens súlyos epilepsiás betegeknél a Sx kb. 4 hétig adva igen hatásos antiepilepsiás adjuvansnak bizonyult. Valószínűnek tartjuk – s ez egybe vágna a denervatiós túlérzékenység kialakulásának feltételezésével -, hogy beiktatott gyógyszerszünetek tartásával a tartós kezelés során kialakuló kedvezőtlen effectus kivédhető lesz. Ennek ellenére a Diazepam indicatiós területét elsősorban más gyószerelésre resistens gyakori rohamok, halmozott rohamok, ill. status epilepticus kezelésében látjuk, i. V. lökés-therapia formájában.

Ideggyógyászati Szemle

A mentalis hygiéné (lelki egészségvédelem) szervezésének néhány kérdéséről

PANETH Gábor

A lakosság egészségügyi ellátásának psychiatriai szektorában akkor beszélhetünk korszerű színvonalról, ha szemléletünket és szervezésünket mentál hygiénés (m. h.-s) szintre állítjuk be. Ez meglehetősen nagy feladatot jelent részben szemléleti elmaradottság, több évtizedes mulasztások, súlyos káder gondok miatt, részben pedig e területen jelentkező problémák nagymérvű megszaporodása következtében. Ezen áttekintő tanulmányban általánosságban arról lesz szó, hogy a területen dolgozó, mentalis hygiénikussá fejlődő elme orvos milyen problémákkal találkozik, milyen tények és elképzelések foglalkoztatják; speciálisan pedig arról, hogy mindebből viszonylag kedvező körülmények között Csepelen mit valósítunk meg.

Ideggyógyászati Szemle

Az „externalis” cholinesterase activitás eloszlása a házinyúl agytörzsében és telencephalonjában hisztokémiai vizsgálatok alapján

PAPP Mátyás

Gerebtzoff szerint módosított Koelle módszerrel a nyúl központi idegrendszerében is kimutatható, hogy az „externalis" cholinesterase aktivitású sejtcsoportok nagyjából azonosak Shute és Lewis patkánynál leírt, cholinesteraset tartalmazó rendszereinek (ascendáló cholinergiás reticularis rendszer, cholinergiás limbikus rendszer) végződési helyeivel. Pályasértés nélkül is megfigyelhető e cholinesterase tartalmú rendszerekhez tartozó néhány rostköteg.

Ideggyógyászati Szemle

Az essentialis familiaris myoclonus

ZONDA Tamás, SZABÓ Endre

Szerzők ismertetik az essentialis familiaris myoclonus kórképének irodalmát és a kórkép fogalmának alakulását. Közlik saját észlelt eseteiket egy családon belül. A kórképpel kapcsolatos diagnostikus nehézségekről és a differential diagnosisról szólnak. Ismertetik családjuk öröklődés-menetét.

Ideggyógyászati Szemle

Az idegbeteggondozó intézetek 1967. évi működése

SIMEK Zsófia

1. Az I. I.-k elé állított feladatok csak akkor valósíthatók meg, ha az elkövetkező években a helyi közigazgatási szervek lehetővé teszik, hogy minden 40—50 000 lakosra l elmeorvos jusson (gondozóban). Ezt az állapotot jelenleg Debrecen és Budapest közelítik meg legjobban, a legtöbb megyében (különösen, ahol nincs elmeágy) ennek elérése nagy probléma. E terv megvalósításához kb. 250, a gondozói hálózatban dolgozó elmeorvosra volna szükség. 1968. kezdetén (a kórházi dolozókat is beleszámítva) 210 volt az elmeszakorvosok száma. Tekintetbe véve, hogy ugyanezen idő alatt az elmeágyak számát is növelni kell, a szakemberek képzése nélkülözhetetlen. Segítségül lehetne hívni ideiglenesen a rendelőintézetekben dolgozó ideggyógyászokat, akik rendelésük jelentős részében jelenleg is neurotikus betegeket látnak el. Az összes idegszak orvosok száma 1968 kezdetén 292 volt. 2. Szükséges olyan szervezési-működési szabályzat kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy az I. I.-ben a jelenlegi keretek között dolgozó elmeorvosok tisztán lássák feladataikat és ezeket egységesen értelmezzék mind a városi, mind a falusi lakosság ellátásában. 3. A gondozói munka tartalmi részének magasabb színvonalra emelése. Az általánosan előforduló szakmai és egyéb problémák megoldása továbbképzés, módszertani levelek és más írásos anyag formájában. 4. Szükséges az I. I.-k és kórházi osztályok szoros functionális együttműködésének megvalósítása. 5. A meglevő ideggondozókból kiindulva fel kell készülni a jövő complex feladatainak megoldására, megfelelő helyiség és szakemberek biztosításával.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

CAT-H – új eljárás az afázia magyar nyelvű diagnosztikájában

ZAKARIÁS Lilla, RÓZSA Sándor, LUKÁCS Ágnes

A tanulmányban egy újonnan adaptált, jelenleg sztenderdizáció alatt álló logopédiai vizsgálóeljárást, a Comprehensive Aphasia Test magyar változatát (CAT-H; Zakariás & Lukács, előkészületben) mutatjuk be. A CAT-H a stroke következtében kialakuló szerzett nyelvi zavarok, az afáziák vizsgálatára alkalmas. A tanulmány célja a teszt főbb jellemzőinek, alkalmazási területeinek, a magyar adaptáció és sztenderdizáció folyamatának, valamint az afáziás személyek tesztben nyújtott teljesítményének bemutatása és egészséges kontrollcsoporttal való összehasonlítása. Kutatásunkban 99, többségében egyoldali, bal féltekei stroke utáni afáziát mutató személy és 19, neurológiai kórtörténettel nem rendelkező kontrollszemély vett részt. A vizsgálati személyekkel a klinikai gyakorlatban használatos tesztek mellett a CAT-H battériát vettük fel, amit egy általunk összeállított demográfiai és klinikai kérdőívvel egészítettünk ki. A CAT-H két részből, egy kognitív szűrővizsgálatból és egy átfogó nyelvi tesztből áll. Az afáziás csoport teljesítménye vala­mennyi nyelvi és szinte az összes kognitív területen jelentősen elmaradt az egészséges kontrollcsoportétól. Várakozásainkkal összhangban a kontrollcsoport plafonközeli teljesítményt nyújtott valamennyi területen, míg az afáziás csoportra nagymértékű egyéni variabilitás volt jellemző a nyelvi és a kognitív szubtesztekben egyaránt. Kapcsolatot találtunk az életkor, az agyi történés óta eltelt idő és a stroke típusa, valamint a teszttel mérhető egyes kognitív és nyelvi képességek között. Eredményeink és előzetes tapasztalataink szerint a teszt alkalmas a nyelvi profil feltárására, a nyelvi képességekben történő változások nyomonkövetésére és a kognitív alapképességek zavarainak szűrésére afáziában. Reményeink szerint a teszt sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően egyedül­álló módon fogja segíteni az afázia hazai diagnosztikáját, az afáziás személyek ellátásában és rehabilitációjában dolgozó szakemberek, valamint az afáziakutatók mun­káját.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Lege Artis Medicinae

Második játszma 37. lépés és negyedik játszma 78. lépés

VOKÓ Zoltán

Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív dön­téshozatal hibáinak elkerülésére, ugyan­akkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tu­dásalapúak, szabályrendszerekre, problé­ma­­specifikus algoritmusokra épülnek. Szá­mos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A nap­jainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a va­dászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az em­berek. Fej­lesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai át­törést jelentenek, ami megállíthatatlan és át­alakítja világunkat. Alkal­mazásuk és fej­lesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezek­ben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult há­rom évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiá­ba lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Ne­künk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együtt­mű­ködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.