Ideggyógyászati Szemle

Az epilepsziás fókusz műtét elõtti lokalizálása pozitronemissziós tomográfia segítségével

JUHÁSZ Csaba

2003. AUGUSZTUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2003;56(07-08)

Neocorticalis epilepsziák sikertelen gyógyszeres kezelése esetén az epilepsziás fókusz sebészi reszekciója megszüntetheti a rohamokat. A műtét utáni rohammentesség azonban jelentősen függ az epileptogén területek preoperatív lokalizálásának pontosságától. Ebben funkcionális képalkotó technikák, például pozitronemissziós tomográfia (PET) alkalmazása jelentős segítséget nyújthat, különösen ha noninvazív EEG és strukturális képalkotó (CT-, MR-) vizsgálatok nem adnak pontos információt a reszekálandó epileptogén kérgi területek helyéről és kiterjedéséről. A szerző és munkatársai az értekezésben összefoglalt vizsgálatok során objektív módszerrel meghatározott fokális PETeltéréseket elemeztek kétféle PET-tracer alkalmazása során. 2-deoxi-2-[18F]fluoro-D-glükóz (FDG) -PET az agyi glükózmetabolizmus körülírt eltéréseit mutatja ki, míg [11C]flumazenil (FMZ) -PET a gátló hatású GABAA-receptorok működészavarát képes in vivo detektálni. A PET-abnormitások háromdimenziós agyfelszínre vetített helyét és kiterjedését elemezték intracranialis epileptiform EEG-eltérések, MR-vizsgálattal kimutatott strukturális laesiók, valamint a műtéti kimenetel függvényében. Eredményeik azt mutatták, hogy a kérgi FMZ-kötődés csökkenése pontosabban jelzi a rohamkiindulás zónáját, mint az FDG-PET által jelzett hipometabolizmus. Ictalis kiindulást váratlan módon a hipometabolizmust határoló agykérgi területekről észleltek leggyakrabban. Epileptogén strukturális laesiók esetén a laesiót körülvevő kérgi FMZ-PETeltérések jelentősen kisebbek voltak, mint az azokat kísérő hipometabolizmus, és kitűnő korrelációt mutattak az epileptiform EEG-aktivitás lokalizációjával. A laesiót körülvevő hipometabolizmus ugyanakkor kiterjedt volt nagyszámú rohamon átesett betegeknél. Az FMZ-PET szenzitívnek bizonyult a más módszerekkel nehezen diagnosztizálható kettős patológia (epileptogén kérgi laesio és hippocampalis sclerosis együttes előfordulása) kimutatásában is. A műtéti eredményekkel történt összehasonlító vizsgálatok azt mutatták, hogy neocorticalis epilepsziáknál a FDG-PET ugyan alkalmas az epileptogén területek regionalizálására, de a hipometabolizmus kiterjedése nem ad megfelelő támpontot a reszekálandó területek pontos nagyságára vonatkozóan. Ezzel szemben csökkent FMZ-kötődést mutató kérgi areák komplett reszekciója rohammentes műtéti kimenetelt valószínűsít.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Dopamintranszporter-vizsgálatok egyfotonemissziós komputertomográfiával (SPECT) mozgászavarokkal járó kórképekben

KANYÓ Balázs, ÁRGYELÁN Miklós, DIBÓ György, SZAKONYI Zsolt, VÉCSEI László, FÜLÖP Ferenc, LÁNCZ Adrienn, FORGÁCS Péter, PÁVICS László

A 99mTc-TRODAT-1 új, technécium alapú radiofarmakon, amely szelektíven a preszinaptikus dopamintranszporterhez kötődik. A szerzők különböző mozgászavarokkal járó kórképek esetében vizsgálták a 99mTc-TRODAT-SPECT klinikai hatékonyságát. Módszerek - Nyolc egészséges kontrollszemély (22-58 éves), valamint 28 Parkinson-kórban (42-80 éves), 10 Parkinson-szindrómában (51-79 éves) és 13 esszenciális tremorban szenvedő beteg (43-71 éves) vett részt a vizsgálatban. 99mTc-TRODAT-SPECT-vizsgálatot végeztek náluk. Az eredményeket vizuálisan és szemikvantitatívan értékelték. Eredmények - A vizuális értékelés a szemikvantitatív értékekkel konkordáns eredményekhez vezetett az egyes kórképekben. A striatum 99mTc-TRODAT-felvételének mértékét a kisagyra, a frontális lebenyre és az occipitalis régióra vonatkoztatták. A legjellemzőbb eltérések az occipitalis lebenyben (mint referenciaterület) voltak. A striatum/occipitalis arányszámok a kontrollok esetében: 2,12±0,27; Parkinson-kórban: 1,52±0,27; Parkinson-szindrómában: 1,57±0,26; esszenciális tremorban: 2,06±0,69. A striatalis dopamintranszportersűrűség lényegesen kisebb mind Parkinson-kórban, mind Parkinson-szindrómában, mint az egészségesek esetében. Az egészségesek és az esszenciális tremorban szenvedők értékei között nincs szignifikáns különbség. Parkinson-kórban a Parkinson-szindrómásokhoz viszonyítva statisztikailag szignifikáns különbség mutatható ki a nucleus caudatus és a putamen radiofarmakonfelvételében, mivel Parkinson-kórban a nucleus caudatus dopamintranszporter-aktivitása relatíve megtartott. Diszkriminanciaanalízissel az occipitalis referenciaterület vonatkozásában a következő függvényt lehetett felállítani: f= -3,675×caud/occipitalis +6,293×putamen/occipitalis -2,548. Következtetés - A 99mTc-TRODAT-1-SPECT segítségével a preszinaptikus dopaminergrendszer károsodása vizualizálható. Az eljárás önmagában is hasznos segítséget nyújt a különböző eredetű, központi idegrendszeri mozgászavarral járó kórképek elkülönítésében.

Ideggyógyászati Szemle

A Magyar Stroke Társaság VI. Nemzeti Kongresszusa

Ideggyógyászati Szemle

A frontotemporalis dementiákról két eset kapcsán

SZABÓ Erzsébet, SZABÓ Mihály

A frontotemporalis dementiák az Alzheimer- és a Lewy-testes dementiák után a primer degeneratív dementiák harmadik leggyakoribb csoportját alkotják. Az összes praesenilis dementiák 10-20%-át jelentik. A szerzők az utóbbi 10 év klinikai, neuropszichológiai, képalkotó és neuropatológiai vizsgálati eredményeit összegzik két saját eset bemutatása kapcsán. A klinikai tüneteket a Lund-Manchester-kritériumokkal foglalták össze. A betegség kezdeti időszakában a személyiség és a szociális kapcsolatok megváltozása a legfeltűnőbb, míg a kognitív működések relatíve megtartottak. A szokványos dementiatesztek nem képesek a többi tünet mérésére. Ezért hosszadalmas a klinikai diagnózis megállapítása, emiatt nehéz a funkcionális pszichiátriai betegségektől elkülöníteni. A képalkotó eljárások a homloklebeny és a halántéklebeny elülső részeinek sorvadását, illetve csökkent anyagcseréjét mutatják. A kórkép leggyakrabban 50-65 éves kor körül kezdődik. Harminc éves kor alatt ritka. Mindkét saját betegnél a betegség kezdete a 42-44. életévre esett. Az első kórjelzés poszttraumás stressz volt. Később ismétlődő kóros magatartási megnyilvánulások, rugalmatlanság, ingerlékenység, hiperoralitás, a beszéd elszegényedése és vegetatív zavarok jelentkeztek. A feltartóztathatatlanul súlyosbodó tünetek befolyásolása, az erőt és találékonyságot igénylő ápolás mellett kihívást jelent a hozzátartozók hiteles tájékoztatása. Az ápoló személyzet sajátos kapcsolatba kerül a betegekkel és a hozzátartozókkal.

Ideggyógyászati Szemle

Apoptózis fokális agyi ischaemiában

ZÁDOR Zsolt, LACZA Zsombor, BENYÓ Zoltán, HARKÁNY Tibor, HORTOBÁGYI Tibor

Az ischaemiás stroke, amely hazánkban is vezető halálok, gócos agyi vérellátási zavar következtében alakul ki. Az ischaemiás sejtpusztulás döntően hevenyen lezajló nekrózis formájában jelentkezik. Terápiás szempontból is jelentős sajátosság, hogy a nekrotikus agyterület határzónájában késleltetett sejtvesztés zajlik, amely az apoptózis jellegzetességeit mutatja. Az apoptózis korunk orvosbiológiai kutatásainak egyik legintenzívebben vizsgált folyamata, mechanizmusának jobb megismerése számos betegség, köztük az ischaemiás stroke eredményesebb terápiáját ígéri. A szerzők összefoglalják a fokális agyi ischaemia neurológiai jellegzetességeit, az apoptotikus és a nekrotikus sejtpusztulás morfológiai jellemzőit. Az apoptózis mechanizmusát a gének szintjén zajló döntési és sejtszintű végrehajtási fázisra osztva tekintik át. Tárgyalják a fiziológiásan egyensúlyban lévő pro- és antiapoptotikus gének és fehérjetermékeik döntési fázisban bekövetkező arányeltolódását, az apoptotikus kaszkád beindításában kulcsszerepet játszó kalciumhomeosztázis- felbomlás, energiadepletio és mitochondrialis diszfunkció sajátosságait. Bemutatják az apoptózisban fontos szerepet játszó kaszpázokat és a végrehajtási fázis három lehetséges eseménysorát: az intrinszik és az extrinszik kaszpáz utat, valamint a kaszpázfüggetlen intracelluláris jelátviteli rendszert. Ismertetik a végrehajtási fázisban jelentkező idegsejtmembrán-károsodás molekuláris mechanizmusát, a fehérjeszintézis sajátos megváltozásának, az üzenetkiválasztásnak a jellemzőit. Hangsúlyozzák a késői reperfúzió apoptózis-végrehajtásban játszott jelentős szerepét. Bemutatják az apoptózis eseménysorának lehetséges terápiás célpontjait, ismertetik az állatkísérletekben eredményesnek bizonyult antiapoptotikus beavatkozásokat és azok humán alkalmazásának kilátásait.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló tanulmányútról (EFNS)

ERTSEY Csaba

A European Federation Neurological Society (EFNS, a Neurológiai Társaságok Európai Szövetsége) Department to Department Cooperation Programme (a neurológiai osztályok közötti együttműködés programjának) keretében 2002 õszén egy hónapot Koppenhágában töltöttem, a Glostrup Kórház Neurológiai Osztályán. Az osztály részt vesz a koppenhágai egyetem oktatási feladataiban. Az intézmény - Jes Olesen professzor vezetésével - elsõsorban a fejfájáskutatásban szerzett érdemeket.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitûzés – A szerzô a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnôtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelôsségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendô alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitûzésnek megfelelô kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerzô véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezôk, az akut rohamprovokáló tényezôk jelentô­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az elsô szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendôkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérô egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítôje, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintû betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelôsségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[A valproinsav, a carbamazepin és a levetiracetam hatása a Tp-e intervallumra, valamint a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányra ]

YASAR Altun, ERDOGAN Yasar

[Cél - A P-hullám-diszperzió értékelése antiepileptikus kezelés (AETh) előtt és után, valamint a ventricularis repolarizáció kockázatának vizsgálata a Tpeak-Tend (Tp-e) intervallum és a Tp-e/QT arány használatával epilepsziás betegek körében. Módszerek - Hatvanhárom, AETh-ban részesülő beteget és 35 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. Az epilepsziás betegek körében az EKG-vizsgálatot az AETh előtt és utána három hónappal végeztük. A Tp-e intervallumot és a Tp-e/QT arányt mindkét csoport esetében 12 elvezetéses EKG-berendezéssel mértük. Eredmények - A Tp-e intervallum hosszabbnak, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok magasabbnak bizonyultak a betegcsoportban, mint a kontrollok között (p < 0,05, mind­egyik esetében), ugyanakkor a QTmax-arány szignifikánsan alacsonyabb volt a betegcsoportban. Három hónap AETh után a betegek körében szignifikáns mértékben növekedett a QTmax, a QTcmax, a QTcd, a Tp-e, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc (p < 0,05). Miután értékelték az AETh arrhythmiás hatását, három hónapos kezelés után különösen a valproinsavval kezeltek esetében észlelték a Tp-e intervallum, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok szignifikáns növekedését (p < 0,05). A carbamazepinnel és a levetiracetammal kezeltek esetében nem különböztek szignifikáns mértékben a terápia előtti és utáni értékek. Következtetés - Az epilepszia arrhythmogen környezettel társulhat, és az AETh-ban részesülő betegeket szorosan monitorozni érdemes az arrhythmia kiszűrése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

[Kérgi területek közti kapcsoltság és másodlagos generalizációra való hajlam]

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla, EMRI Miklós, PUSKÁS Szilvia, FEKETE István

[ Betegek és módszerek - Adatbázisunkból 131 parciális epilepsziás beteget gyűjtöttünk ki, akikből a rohamspekt­rum alapján hat betegcsoportot képeztünk: kizárólag egyszerű parciális rohamok (sp), kizárólag komplex parciális rohamok (cp), sp és cp betegek összevont csoportja (spcp), egyszerű parciális rohamok generalizációval és a nélkül (spsg), komplex parciális rohamok generalizációval és a nélkül (cpsg), kizárólag másodlagosan generalizált rohamok (sg). A 21 csatornás, éber-relaxált állapotban elvezetett interictalis EEG háttértevékenységből betegenként összesen 3 percet elemeztünk a LORETA Source Correlation szoftverrel. Féltekénként 23 agykérgi régió (ROI) egymás közötti korrelációját vizsgáltuk (EEG funkcionális konnektivitás, EEGfC) a jobb és bal féltekén belül, 1-25 Hz között 1 Hz szélességű frekvenciasávokban. A Pearson-korrelációs koefficienseket életkorra korrigáltuk és Z-transzformáltuk. A csoportokat t-tesztek segítségével hasonlítottuk össze. A statisztikailag szignifikáns (korrigált p<0.05) EEGfC-értékekből előálló hálózati mintákat elemeztük. Eredmények - Nagyobb EEGfC-értékekből származó túlkapcsoltság jelentkezett specifikus frekvenciákon (spsg > sg; cpsg > cp) és számos frekvencián (sg > spcp). Az eredmények a motoros és több, nem motoros kérgi terület közti túlkapcsoltságot tükrözik a betegekben, akiknek másodlagosan generalizálódó rohamai vannak. Túlkapcsoltság igazolódott a medialis parietooccipitalis régiók és a féltekék lateralis részei között is. Következtetés - Az interictalis állapotban mért hálózati túlkapcsoltság összefügg a másodlagos generalizációra való hajlammal.]