Az elmúlt évtizedekben a diabetes mellitus micro- és macrovascularis szövődményeinek megelőzése állt a betegség kezelésének célpontjában. Az idei év nagy vihart kavart publikációi alapján azonban fel kell hívnunk a figyelmet a cukorbetegség, különböző kezelési formái, valamint a daganatok összefüggéseire. A sokszor ellentmondásos humán eredményeket elemezve, megfelelő prospektív vizsgálatok hiányában, a biztonságos kezelési mód kiválasztásakor a preklinikai eredményeket is figyelembe kell vennünk.

A palliatív kemoterápia definíció szerint olyan citotoxikus kezelést jelent, ahol a várható eredmény nem elégséges a beteg gyógyulásához, de csökkentheti a daganat okozta tüneteket. Olyan kezelés, ahol a tüneti javulás esélye nagyobb előnyt jelent a beteg számára, mint amennyi hátránnyal a várható toxicitás jár. A hetvenes-nyolcvanas években a citosztatikumok értékelésekor a vizsgálatok végpontjainak még csak az objektív válasz arányát, a betegségmentes, illetve teljes túlélést választották. E vizsgálatok során azt észlelték, hogy - a fenti végpontok mérése szerint „hatástalannak” talált kezelés ellenére - a betegek számottevő része jelentős tüneti javulást mutatott. Ma már a kezelések hatékonyságát mérő vizsgálatok standard végpontjai között az életminőség mérése is szerepel. Mi több, az orvosok az életminőséget tekintik a legfontosabb független tényezőnek a palliatív kemoterápia céljaként. Fontos, hogy a kemoterápiában nem csak a remisszió jelenti a kezelés végső hasznát. A szerzők összefoglalják a palliatív kemoterápia szerepét és lehetőségeit egyes daganatféleségek esetén.

A D-vitamin csonthatása már az 1920-as évek óta ismert. Az utóbbi években igazolódott, hogy szerepe a szervezetben jóval összetettebb. Az aktivált D-vitamin valójában szteroidhormon, amelynek receptora szinte minden sejttípusban kimutatható, és több mint 200 gén átíródásának szabályozásában van igazolt szerepe. Aktiválódása a régebbi elképzeléssel szemben nem csak a vesében lehetséges, sőt, a vázrendszeren kívüli hatásaiban a lokális 1-α-hidroxiláció fontosabb szerepet játszik. A D-vitamin-hiány jelenleg elfogadott határa <30 ng/ml, oka a „hatásos” napsugárzás hiánya. Ennek alapján a D-vitaminhiány az egyik leggyakoribb hiányállapot a fejlett világban, ami a vázrendszeri kórképeken kívül sok más betegség kialakulásában is szerepet játszik. Alacsony D-vitamin-szint mellett csökken a kalcium felszívódása, gyorsul a csontátépülés sebessége, csontvesztés alakul ki. Emellett csökken az izomerő, nő az elesések száma. Habár a D-vitamin önmagában nem alkalmas a csontritkulás kezelésére, hiányában az osteoporosis kezelésében alkalmazott készítmények hatékonysága jelentősen csökken. Egyre több vizsgálat bizonyítja a D-vitamin-pótlás és -kezelés vázrendszeren kívüli előnyös hatását. A D-vitamin adása szerepet játszik sok autoimmun betegség, fertőzés, szív- és érrendszeri kórkép, illetve tumor megelőzésében. Ezért a különböző okokból UV-B sugárzáshoz nem jutó felnőtteknél is indokolt D-vitamin-pótlás a 30 ng/ml-es érték eléréséig. A D3-vitamin-kezelés biztonságos. Szükséges adagját, jó közelítéssel (+100 NE adása két hónapig → 1 ng/ml szérumszint-emelkedés) képlettel lehet kiszámolni. Klinikai vizsgálatok alapján napi 10 000 NE tartós adása sem veszélyes a legtöbb ember számára.

A malignus daganatok, különösen a kezelésük kapcsán fellépő vénás thromboembolia (VTE) jelentős, olykor a prognózist önmagában eldöntő szövődmény. Áttekintésre kerülnek a VTE-vel kapcsolatos legfontosabb kérdések és az azokra adható - legalábbis részbeni - válaszok. Az epidemiológiai sajátságokon túlmenően megbeszélésre kerülnek a thrombosiskészség okai, a kockázat megítélésének és a diagnózisnak a sajátosságai, kitérve mind a tumorok, mind az alkalmazott kezelések (kemoterápia, műtét) thrombogenitására, a daganatos betegek fokozott vérzékenységének („thrombohaemorrhagiás szindróma”) okaira, majd az egyes kockázati csoportokra: (a) daganatsebészi beavatkozáson átesett, (b) kórházi fekvő, (c) kemoterápiában részesülő járó betegek, (d) kezelésben aktuálisan nem részesülő tumoros betegek. Végül ismertetésre kerülnek a fontosabb tanulmányok és az azok eredményein alapuló nemzetközi ajánlások.

Bevezetés - A ventralis intraduralis nyakigerinc-patológiák sebészi eltávolítása a nagy kockázatú beavatkozások közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben az elülső nyakigerincfeltárásokkal és a corpectomiával szerzett tapasztalatok lehetővé tették, hogy a gerinccsatornában ventralisan elhelyezkedő patológiás elváltozásokat ezen úton el lehessen távolítani. Az elülső nyaki feltárás corpectomiával kombinálva elsősorban azon nyaki intraduralis elváltozások eltávolítására használható, ahol a laesio ventralisan a középvonalban helyezkedik el. Esetismertetés - A szerzők öt esetben végeztek elülső nyaki feltáráson keresztül intraduralis ventralis nyakigerincpatológia- eltávolítást. Eseteik között két meningeoma, egy intramedullaris cavernoma, egy ventralis arachnoidalis cysta és egy intramedullaris malignus neurogén tumor szerepelt. A corpuseltávolítás viszonylag széles műtéti területet biztosított a patológiás elváltozások mikroszkóp alatti eltávolításához. A cavernoma és a tumorok eltávolítása, valamint az arachnoidalis cysta fenestratióját követően teljes durazárást végeztek, majd a gerincet saját csípőcsont, lemez és csavarok segítségével stabilizálták. A betegek a beavatkozást jól tűrték, posztoperatív szövődményt nem tapasztaltak. Következtetés - Az elülső nyakigerinc-feltárás corpectomiával kombinálva biztonságos eljárás a középvonalban elhelyezkedő, intraduralis, ventralis nyakigerinc-patológiák eléréséhez és eltávolításához.