Ideggyógyászati Szemle - 1960;13(07)

Ideggyógyászati Szemle

1960. JÚLIUS 01.

Klinikai tapasztalatok Tofranillal

ANGYAL Lajos, FENYVESI Tamás

1. A tanulmány 135 eset Tofranil kezeléséről számol be, a betegek közül 119 a depressiós, 16 a schizophrenias csoportba tartozik. 2. Endogén depressióban a kúra 68%-ban teljes gyógyuláshoz, további 12%-ban lényeges javuláshoz vezetett. Psychoreactiv depressióban a gyógyulás 45%, a lényeges javulás pedig 19% volt. Egy lethalis kimenetelű suicid esetünk kapcsán nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a fokozott felügyelet szükségességére és az ambuláns kezelésre alkalmas esetek gondos kiválasztására. 3. Kellő időben megkezdett T. kúra segítségével több beteg kezdődő depressiv phasisát sikerült visszaszorítani. Egy hypertonias beteg chronikus reserpin kezelés kiváltotta súlyos depressioját a T. négy hét alatt teljesen megszüntette. 4. Az endogén depressio egyetlen psychés alapja, a kóros lehangoltsági állapot, T. — kezelésére az eseteknek mintegy 4/5-ében gyógyul. A kóros lehangoltsági állapot oldódásával egyidejűleg nemcsak a vitális depressiv, tünetek szűnnek meg, hanem minden psychés beavatkozás nélkül, önmaguktól, gyakran „schlagartig” megszűnnek a depressio másodlagos psychés tünetei is. 5. Lényegesen kedvezőtlenebbek az eredmények azokban az esetekben, amikor a depressiv syndroma organikus bántalom talaján bontakozik ki. 6. 19 schizopren betegen a T. eredménytelennek bizonyult, súlyos psychés szövődményeként izgalmi állapotok kirobbanását is észleltük. 7. Szerzők a már más közleményekben is leírt, jelentéktelen vegetatív mellékhatásoktól és a 37%-ban észlelt mérsékelt eosinophyliától eltekintve a T.-nek semmi káros somatikus mellékhatását nem észlelték és véleményük szerint a T. alkalmazásának depressiv esetekben ellenjavallata nincs. Az affectiv formakörhöz tartozó betegeknél túladagolás, vagy speciális személyi dispositió esetében normális adagolás is, különböző fokú maniform izgalom fellépéséhez vezethet. Organikus talajon kifejlődő depressiv syndroma vagy schizophren gátlásos állapot T.-al való áttörésére az alapbetegségnek izgalmi tünetekkel jellemzett formái robbanhatnak ki.

HUN 1960;13(07)

Ideggyógyászati Szemle

1960. JÚLIUS 01.

A neuroleptikus kezelések extrapyramidalis mellékhatásairól és promethazinnal való megelőzésükről

ORTHMAYR Alajos, SZILÁGYI Katalin

A neurolepticus kezelések során jelentkező extrapyramidalis mozgás szegénység és dyskinesisek azonos agytörzsi eredetét fejtegettük irodalmi adatok és saját megfigyeléseink alapján. Összefüggéseket állapítottunk meg a fenti jelenségek, valamint a vegyületek szerkezete, az adagok nagysága, az adagolás tartama és az extrapyramidium sejtjeinek familiáris vagy szerzett gyengesége között. A chlorpromazin és reserpin együttes adása a pulsusra és peristalticára gyakorolt antagonista hatásuk révén az ilyen mellékhatásokat csökkenti, és synergista hatásuk a psychés effectust fokozza, a turbulens phasis kiiktatása és a reintegratio elősegítése által. Az extrapyramidális mellékhatásokat gyakoribbá teszi, de kis adag promethazinnal sikerült a különböző neuroleptikumok együttes vagy önálló adása által kiváltott extrapyramidális mozgásszegénységet, sőt a szokásos antiparkinsonos szereken túl a dyskinesiseket is megelőzni, ill. megszüntetni, amellett, hogy mint phenothiazin származék a neurolepticumoknak a psychére gyakorolt hatását is fokozza.

HUN 1960;13(07)

Ideggyógyászati Szemle

1960. JÚLIUS 01.

Elcsontosodott subduralis haematomák

ÁFRA Dénes

A szerző két, élőben diagnostisált és sikeresen operált chronicus, elmeszesedett és elcsontosodott subduralis haematomáról számol be. Irodalmi áttekintés után kiemeli a leletek rendkívüli ritkaságát, ugyanakkor felhívja a figyelmet a subduralis haematoma pathogenesisének kérdésében értékesíthető klinikai és kórbonctani megfigyelések jelentőségére. A két beteg kórlefolyásának, továbbá a műtéti és pathológiai lelet részletes ismertetése után elemzi az eseteket az irodalmi adatokkal összevetve klinikai és pathológiai szempontból. Az elcsontosodott subduralis haematomák szövettani vizsgálata a kötőszövetes organisatio alapján fokozatosan végbemenő degeneratív jelenségeket mutat, mely mind saját, mind irodalmi tapasztalatok alapján hosszú éveket igényel. A meszesedés és csontosodás folyamatára nincs specificus, sajátos elmélet, illetve magyarázat, hanem a szerző a folyamatot a dystrophiás meszesedések, illetve metaplasticus csontosodások közé sorolja. Mindez csak a haematoma sokéves fennállását mutatja — ugyanakkor kiegyensúlyozott intracranialis dynamika mellett. A haematoma valódi subduralis elhelyezkedése és a másodlagos organisatio melett szól többek között minden esetben ép dura és a csontos haematoma makro- és mikroszkópos függetlensége közvetlen környezetétől. Ezen megfigyelések inkább a gyulladásos, pachymeningitises theoria ellen, mint mellette érvényesíthetők.

HUN 1960;13(07)