Ideggyógyászati Szemle

Elcsontosodott subduralis haematomák

ÁFRA Dénes1

1960. JÚLIUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1960;13(07)

A szerző két, élőben diagnostisált és sikeresen operált chronicus, elmeszesedett és elcsontosodott subduralis haematomáról számol be. Irodalmi áttekintés után kiemeli a leletek rendkívüli ritkaságát, ugyanakkor felhívja a figyelmet a subduralis haematoma pathogenesisének kérdésében értékesíthető klinikai és kórbonctani megfigyelések jelentőségére. A két beteg kórlefolyásának, továbbá a műtéti és pathológiai lelet részletes ismertetése után elemzi az eseteket az irodalmi adatokkal összevetve klinikai és pathológiai szempontból. Az elcsontosodott subduralis haematomák szövettani vizsgálata a kötőszövetes organisatio alapján fokozatosan végbemenő degeneratív jelenségeket mutat, mely mind saját, mind irodalmi tapasztalatok alapján hosszú éveket igényel. A meszesedés és csontosodás folyamatára nincs specificus, sajátos elmélet, illetve magyarázat, hanem a szerző a folyamatot a dystrophiás meszesedések, illetve metaplasticus csontosodások közé sorolja. Mindez csak a haematoma sokéves fennállását mutatja — ugyanakkor kiegyensúlyozott intracranialis dynamika mellett. A haematoma valódi subduralis elhelyezkedése és a másodlagos organisatio melett szól többek között minden esetben ép dura és a csontos haematoma makro- és mikroszkópos függetlensége közvetlen környezetétől. Ezen megfigyelések inkább a gyulladásos, pachymeningitises theoria ellen, mint mellette érvényesíthetők.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Klinikai tapasztalatok Tofranillal

ANGYAL Lajos, FENYVESI Tamás

1. A tanulmány 135 eset Tofranil kezeléséről számol be, a betegek közül 119 a depressiós, 16 a schizophrenias csoportba tartozik. 2. Endogén depressióban a kúra 68%-ban teljes gyógyuláshoz, további 12%-ban lényeges javuláshoz vezetett. Psychoreactiv depressióban a gyógyulás 45%, a lényeges javulás pedig 19% volt. Egy lethalis kimenetelű suicid esetünk kapcsán nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a fokozott felügyelet szükségességére és az ambuláns kezelésre alkalmas esetek gondos kiválasztására. 3. Kellő időben megkezdett T. kúra segítségével több beteg kezdődő depressiv phasisát sikerült visszaszorítani. Egy hypertonias beteg chronikus reserpin kezelés kiváltotta súlyos depressioját a T. négy hét alatt teljesen megszüntette. 4. Az endogén depressio egyetlen psychés alapja, a kóros lehangoltsági állapot, T. — kezelésére az eseteknek mintegy 4/5-ében gyógyul. A kóros lehangoltsági állapot oldódásával egyidejűleg nemcsak a vitális depressiv, tünetek szűnnek meg, hanem minden psychés beavatkozás nélkül, önmaguktól, gyakran „schlagartig” megszűnnek a depressio másodlagos psychés tünetei is. 5. Lényegesen kedvezőtlenebbek az eredmények azokban az esetekben, amikor a depressiv syndroma organikus bántalom talaján bontakozik ki. 6. 19 schizopren betegen a T. eredménytelennek bizonyult, súlyos psychés szövődményeként izgalmi állapotok kirobbanását is észleltük. 7. Szerzők a már más közleményekben is leírt, jelentéktelen vegetatív mellékhatásoktól és a 37%-ban észlelt mérsékelt eosinophyliától eltekintve a T.-nek semmi káros somatikus mellékhatását nem észlelték és véleményük szerint a T. alkalmazásának depressiv esetekben ellenjavallata nincs. Az affectiv formakörhöz tartozó betegeknél túladagolás, vagy speciális személyi dispositió esetében normális adagolás is, különböző fokú maniform izgalom fellépéséhez vezethet. Organikus talajon kifejlődő depressiv syndroma vagy schizophren gátlásos állapot T.-al való áttörésére az alapbetegségnek izgalmi tünetekkel jellemzett formái robbanhatnak ki.

Ideggyógyászati Szemle

A neuroleptikus kezelések extrapyramidalis mellékhatásairól és promethazinnal való megelőzésükről

ORTHMAYR Alajos, SZILÁGYI Katalin

A neurolepticus kezelések során jelentkező extrapyramidalis mozgás szegénység és dyskinesisek azonos agytörzsi eredetét fejtegettük irodalmi adatok és saját megfigyeléseink alapján. Összefüggéseket állapítottunk meg a fenti jelenségek, valamint a vegyületek szerkezete, az adagok nagysága, az adagolás tartama és az extrapyramidium sejtjeinek familiáris vagy szerzett gyengesége között. A chlorpromazin és reserpin együttes adása a pulsusra és peristalticára gyakorolt antagonista hatásuk révén az ilyen mellékhatásokat csökkenti, és synergista hatásuk a psychés effectust fokozza, a turbulens phasis kiiktatása és a reintegratio elősegítése által. Az extrapyramidális mellékhatásokat gyakoribbá teszi, de kis adag promethazinnal sikerült a különböző neuroleptikumok együttes vagy önálló adása által kiváltott extrapyramidális mozgásszegénységet, sőt a szokásos antiparkinsonos szereken túl a dyskinesiseket is megelőzni, ill. megszüntetni, amellett, hogy mint phenothiazin származék a neurolepticumoknak a psychére gyakorolt hatását is fokozza.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Intracranialis EEG-monitorozási eljárások

TÓTH Márton, JANSZKY József

Gyógyszerrezisztens epilepsziabetegség esetén a reszektív sebészeti beavatkozás nyújtja a legjobb esélyt a rohammentességre. Elokvens kérgi área mellett elhelyezkedő rohamindító zóna, vagy extratemporalis betegek MR-ne­gativitása, vagy diszkordáns preoperatív vizsgálati eredmények esetén intracranialis EEG-vizsgálat elvégzése szükséges. Jelenleg háromfajta elektróda használata a legelterjedtebb: 1. foramen ovale (FO) elektróda, 2. subduralis strip vagy grid elektróda (SDG), 3. mélyelektróda (sztereo-elektroencefalográfia, SEEG). Az FO elektróda használata napjainkban a bitemporalis esetekre korlátozódik. Az SDG és az SEEG, különálló filozófiai megközelítéssel, különböző előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Az SDG alkalmas a hemisphaerialis és interhemisphaerialis felszín közeli rohamindító zónák meghatározására az MR-negatív és MR-pozitív epilepsziás betegekben egyaránt; elsőként választandó módszer elokvens kérgi áreák közelében elhelyezkedő rohamindító zóna esetében. Az SEEG a mélyebb corticalis struktúrák (sulcus alatti dysplasiák, amygdala, hippocampus) feltérképezésére kiválóan alkal­mas, azonban a kis felbontás miatt nagyon pontos tervezést igényel. Mindkét módszer magas posztoperatív rohammentességet kínál (SDG: 55%, SEEG: 64%), tolerálható szövődményráta mellett.

Ideggyógyászati Szemle

[Subduralis, subarachnoidealis és állományi vérzés egyidejű kialakulása perifériás arteria cerebri media aneurysmaruptura után]

BÉRES-MOLNÁR Anna Katalin, FOLYOVICH András, SZLOBODA Péter, SZENDREY-KISS Zsolt, BERECZKI Dániel, BAKOS Mária, VÁRALLYAY György, SZABÓ Huba, NYÁRI István

[Az agyi állományvérzés leggyakoribb oka hypertonia, a subarachnoidealis vérzésé érmalformáció megrepedése, a subduralis haematomáé rendszerint koponyatrauma. E háromféle vérzés egy időben, közös okra visszavezet­hetően ritkán alakul ki. Az intracerebralis aneurysmák gyakorisága a Willis-körtől távolodva csökken, az a. ce­rebri media distalis szakaszán alig fordul elő, ezek az esetek szinte mindig úgynevezett mycoticus aneurysmák, melyek általában súlyos immundeficiens állapotokban, endocarditisben alakulnak ki. Az 59 éves nőbeteg anamnézisében hypertonia, diétával egyensúlyban tartott diabetes mellitus szerepelt. Trauma nem érte. Felvételére egy napja fennálló, mind kifejezettebb szótalálási nehézség, bal oldali fej­tetői fájdalom miatt került sor. Felvételekor enyhe motoros aphasiát észleltünk. Érkezése után néhány perccel comatosussá vált, légzése felületes lett. CT-vizsgálattal bal olda­lon, frontoparietalisan subduralis és subarachnoidealis vérzés, mellette állományvérzés ábrázolódott, jobb oldalon a ponsban is állományvérzés látszott. Haemostatisa rendben volt. A subduralis haematoma evacuatióját követően gépi lélegeztetésre volt szükség. Szepszis alakult ki, MRSA igazolódott. Széles spektrumú antibiotikum mellett többször szorult transzfúzióra. Echokardiográfia vegetációt nem igazolt. Neurológiai státusza, vigilitasa fokozatosan javult, per os táplálhatóvá vált. A megkezdett rehabilitációt GM status epilepticus szakította meg. Koponya-CT, CT-angiográfia bal oldalon, az a. cerebri media perifériás szakaszán aneurysmát igazolt. Fizi­kális státusza alapján két hónappal később vált alkalmassá műtétre, melynek során bal oldali hátsó frontális feltáráson keresztül a corticalis felszínen elhelyezkedő aneurysmát két clippel elláttuk. A műtéti lelet és az érfalból készült szövettani vizsgálat „valódi”, nem mycoticus aneu­rysmát igazolt. Betegünk kórtörténetének különlegessége az egyidejűleg kialakult érmalformáció okozta subduralis, subarachnoidealis és agytörzsi, infratentorialis vérzés. Az igazolódott aneurysmaesetünk lokalizációjában rendkívül ritka. Még inkább különleges, hogy nem mycoticus aneurysma volt. A beteg maradványtünetekkel, de aktív életet él.]

Ideggyógyászati Szemle

A subduralis vérzés miatt kezelt betegek halálozását befolyásoló tényezõk

SÁNDOR János, SZÜCS Mária, KISS István, EMBER István, CSEPREGI Gyula, FUTÓ Judit, VIMLÁTI László, PÁL József, BÜKI András, DÓCZI Tamás

Bevezetés - A subduralis vérzés (SDH) népegészségügyi súlya nagy: részben a gyakoriság, a nagy letalitás miatt, valamint azért, mert viszonylag fiatal populációt érint. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelő kezelés hatékonysága az utóbbi évtizedben jelentősen javult. A betegeket hazánkban mégis meglehetősen heterogén módon látják el. A szerzők vizsgálatuk során leírták a kezelés eredményességének heterogenitását - földrajzilag meghatározva a jól és kevéssé jól ellátott populációkat -, a betegek adataihoz kapcsolták az ellátási gyakorlat különbségeit, és meghatározták az ellátási különbségek és az eredményesség közötti viszonyt. Adatok és módszerek - A betegek 79%-át ellátó kórházak részvételével 1997-ben végzett kérdőíves adatgyűjtés adatait használták fel az ellátási gyakorlat leírásához. Az 1997-1999- es kórházi teljesítményelszámolásokból nyerték a betegekre vonatkozó adatokat. A halálos kimenetel prediktorait logisztikus regressziós elemzéssel vizsgálták. Eredmények - A vizsgálat idején sok ellátó intézmény alkalmazott a nemzetközi ajánlásoknak nem megfelelő protokollokat. A nem folyamatos idegsebészeti szolgálat és CT-hozzáférés, az intracranialis nyomás monitorozásában és a lélegeztetésnél a nem az ajánlásoknak megfelelő eljárás kockázatnövelő hatásúnak bizonyult. Megállapították, hogy a protokollok hiányosságainak megszüntetése révén a különböző módon definiált betegcsoportokban legalább 15-20%-os letalitáscsökkenést lehetett volna elérni. Az országon belül több mint kétszeresnek bizonyult az ellátás hatékonyságának különbsége a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb megyék között. Amennyiben a legalacsonyabb letalitású megye viszonyai érvényesültek volna az egész országban, a subduralis vérzés fődiagnózisú betegek közötti letalitás 21%- kal lett volna alacsonyabb. (Mivel a kódolási szabályok jelenleg nem különítik el az akut és a krónikus eseteket, és nem regisztrálják a felvételi állapot súlyosságát sem, az eredmények óvatos interpretációt igényelnek.) Következtetés - A szerzők vizsgálatuk adatai alapján a nemzetközileg elfogadott ajánlások szigorúbb betartását szorgalmazzák, mivel leírják az ajánlásoknak nem megfelelő ellátási formák letalitásnövelő hatását hazánkban.

Ideggyógyászati Szemle

Súlyos fokú spontán intracranialis hipotenzió Marfan-szindrómás serdülő esetében

ROSDY Beáta, KOLLÁR Katalin, MÓSER Judit, VÁRALLYAY György, KORDÁS Mariann

A spontán intracranialis hipotenzió a kötőszöveti betegségek ritka szövődménye. Ezek egyike a Marfanszindróma. Az életkor előrehaladtával meningealis diverticulumok jelentkezhetnek. Ezek általában kis traumákat vagy Valsalva-manővert követően megrepedhetnek, és spontán liquorcsorgás következhet be. Ennek következménye a liquorhipotenzió, amely posturalis fejfájással jár. Most 15 éves serdülő leány esetét ismertetjük, akinek a Marfan-szindrómáját is a neurológiai betegség kapcsán diagnosztizáltuk. Banális fejtraumát követően tűrhetetlen posturalis fejfájásai léptek fel. Koponya-MR-vizsgálattal kétoldali, résszerűen beszűkült kamrákat találtunk, kétoldali subduralis effúzióval, megvastagodott, kontrasztanyagot halmozó durával. Az agytörzs lefelé helyezett volt. A gerinc-MR-felvételeken a nyaki gerincszakaszon az epiduralis vénás plexusok és a durazsák jelentősen kiszélesedtek. A sacralis gyökök mentén kissé szabálytalanul tágult gyöktasakok ábrázolódtak. Liquorkilépési hely nem látszott. Izotópos liquorszcintigráfiás vizsgálat azonosította a liquorkilépés helyeit. Két hónapos sikertelen konzervatív kezelést követően műtét mellett döntöttünk. Epiduralisan fiziológiás sót adtunk injekcióban az LIII-IV között, amelynek eredményeképpen két és fél éve panaszmentes. A kontroll koponya- és cervicalis MRfelvételeken kóros nem látható. Az epiduralisan beadott autológvér-injekció előtt - amely szintén ajánlott kezelési mód - javasoljuk a fenti technika kipróbálását.

Ideggyógyászati Szemle

[A trephined-szindróma - egy alulbecsült és kevéssé értett komplikáció dekompresszív craniectomia után]

LÁNG József, GANAU Mario, PRISCO Lara, BOZSIK Krisztina, BANCZEROWSKI Péter

[A mai napig intenzív vita övezi a dekompresszív craniectomiát (DC). Ez az eljárás olyan jelentős szövődményeket rejt magában, mint a korábbi állományi vérzések növekedése, az agyállomány herniálódása, subduralis hygroma keletkezése, vagy hydrocephalus internus kialakulása. A DC késői lehetséges szövődményeinek egyike a trephined-szindróma (ST), más néven „sinking bone flap syndrome”, amit már 1939-ben is leírtak. Az ST az intracranialis nyomás térfogatváltozással összefüggő neurológiai tünetek kialakulását foglalja magában, mivel kiterjedt koponyacsont-defektussal rendelkező betegekben megváltozik az intracranialis nyomás (ICP), valamint a liquor, a vér, és az agyszövet térfogatainak aránya. Ezen áttekintés célja a kórkép és a kialakulásához vezető lehetséges patofiziológiai mechanizmusok ismertetése, illetve az alarmírozó tünetek és egyéb olyan információk összegzése, melyek hasznosak lehetnek a dekompresszív craniectomián átesett betegekkel foglalkozó társdiszciplínák számára. Ennél a hirtelen állapotromlást mutató, de többnyire reverzibilis kórképnél az időben felismert tünettan optimalizálhatja a terápiát. Általános kezelési stratégia a mielőbbi cranioplastica, ugyanakkor a gyakran társult agyvízkeringési zavar hosszas korrekciót igényelhet. A söntrendszer nyomásának gyakori változtatása, illetve a lumbálpunkció veszélyes szövődményeket, állapotrosszabbodást eredményezhet a középvonali struktúrák vongálódásán keresztül. A fentiek miatt az ideális kezelés megtalálása sokszor kifejezett klinikai kihívást jelent.]