Hypertonia és Nephrologia

Nem gyógyszeres, nem életmód-változtatáson alapuló kezelések hypertoniában

LÉGRÁDY Péter1, BAJCSI Dóra1, FEJES Imola1, ÁBRAHÁM György1

2013. DECEMBER 10.

Hypertonia és Nephrologia - 2013;17(05-06)

A gyógyszeres lehetőségek széles választéka mellett is a hypertoniás betegek jelentős részében nem lehet a kitűzött célvérnyomást elérni. Ezért egyre több figyelem fordul a nem gyógyszeres, nem életmód-változtatáson alapuló terápiás lehetőségek felé. Ezek az új, eszközalapú, intervenciós kezelési technológiák reményt jelenthetnek a rezisztens hypertoniás betegek számára. Ugyanakkor ezek még nagyon költséges beavatkozások, és egyelőre viszonylag kis betegszámú vizsgálatok eredményeire támaszkodhatunk a hatékonyság és biztonságosság vonatkozásában. A következő, nagyon fontos kérdések még nyitottak ezekkel a technológiákkal kapcsolatban: kinek, mikor ajánljuk és ki dönt végül is magáról a beavatkozásról.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Nefrológia-Hypertonia Centrum, Szeged

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Vesetranszplantáció utáni korai hisztopatológiai változások az újonnan kialakult diabetes mellitusban

IBRAHIM Munir Yasmin, BORDA Bernadett, LENGYEL Csaba, VÁRKONYI Tamás, KEMÉNY Éva, SZABÓ Viktor, KUBIK András, LÁZÁR György

Bevezetés: A vesetranszplantáció után az egyik leggyakoribb szövődmény az újonnan kialakult diabetes mellitus (NODAT), melyet gyakran későn vagy egyáltalán nem ismernek fel, így a beültetett veseallograftot károsítja. Betegek és módszer: A betegek véletlen besorolás alapján cyclosporin-A- és tacrolimusalapú immunszuppressziót kaptak. A transzplantáció után egy évvel éhomi és orális glükózterheléses vizsgálatot végeztünk, mely alapján a betegeket három csoportba soroltuk normál, károsodott éhomi vércukorszint/károsodott glükóztolerancia (IFG/IGT), NODAT. Vizsgáltuk az életkort, a laboratóriumi eredményeket, a vesefunkciót, a morfológiai eltéréseket és a Banff-pontszám változásait. Eredmények: A cyclosporin-A-alapú immunszuppresszióban részesültek körében 14%, a tacrolimust szedőknél 26% volt az NODAT előfordulási gyakorisága (p=0,0002). Az albumin nem, de a húgysavszint (p=0,002), valamint a recipiens életkora (p=0,003) szignifikánsan eltért a diabeteses és a normál betegcsoportok között. A vesefunkciót vizsgálva a szérumkreatinin, eGFR és az urea nem különböztek szignifikánsan. A szövettani mintákat vizsgálva a NODAT-csoportban az ACR és az IF/TA szignifikánsan különbözött. A Banff-pontszám-változásokat nézve a tubulitis („t”) és az interstitialis gyulladás („i”) szignifikánsan különbözött (p=0,05). Megbeszélés: A vesetranszplantáció után újonnan kialakult diabetes kóros hatása hamarabb mutatkozik meg a veseallograft morfológiájában, mielőtt az funkcionális romlásban megmutatkozna.

Hypertonia és Nephrologia

Az adipokinek kapcsolata a vérnyomás diurnalis változásával

KOVÁCS Imre, TARJÁN Jenő, HEGEDŰS Zoltán, VÉGH Tibor, HORVÁTH Judit, KERN András, KOVÁCS Nóra, KOLLER Ákos

Az obesitas és a hypertonia klinikai jelentőségét a mortalitási, morbiditási adatokkal fennálló szoros kapcsolata, valamint gyakorisága adja. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy 30 és 45 év közötti obes, kezeletlen, primer hypertoniás férfiak esetében milyen nagyságú a nondipperek aránya normál testtömegindexű, hypertoniás csoporthoz viszonyítva, továbbá, hogy van-e kapcsolat a hypertonia diurnalis ingadozása, az antropometriai adatok és az adipokinek között. Betegek és módszer: A vizsgálatba 52 fiatal (átlagéletkor 41,2±2,7 év), primer, kezelésben nem részesülő hypertoniás, obes (HO, BMI 36,11±2,34 ttkg/m2) férfit vontunk be, akiknél az obesitason kívül egyéb cardiovascularis kockázati tényező nem volt kimutatható. A kontrollcsoportot 27 (H, átlagéletkor 40,9±1,8 év), normál testsúlyú, primer hypertoniás férfi beteg képezte. A 24 órás ambuláns vérnyomásmérést követően mindkét csoport tagjait két-két alcsoportra osztottuk: dipper hypertoniás és nondipper hypertoniás betegcsoportokra. Valamennyi betegnél történt ABPM, echokardiográfia, adiponektin-, leptin-, rezisztin-, tumornekrózis-faktor- α- (TNF-α-), interleukin-1α- (IL-1α-), C-reaktív protein- (CRP-) meghatározás és részletes laboratóriumi vizsgálat. Eredmények: A H-csoporton belül hat (22%) esetben találtunk nondipper és 21 esetben dipper vérnyomástípust. A HO-csoporton belül 32 (61,5%) betegnél észleltünk nondipper és 20 beteg esetében dipper típusú ABPM-értéket. A két fő betegcsoport (H vs. HO) között az adiponektin- (p<0,01), a leptin- (p<0,01), a TNF- α- (p<0,01), az IL-1α- (p<0,01), a triglicerid- (p<0,05) szintek vonatkozásban volt szignifikáns különbség. A H-csoport két alcsoportja között a TNF-α mutatott magasabb értéket a nondipper alcsoportban. A HO két alcsoportja között, a nondipper alcsoportban szignifikánsan (p<0,05) magasabb leptin-, TNF-α-, IL-1α-, CRP-értékeket, balkamra-tömegindexet (LVMI), W/H arányt, és szignifikánsan alacsonyabb adiponektin- (p<0,01) szintet mértünk. Az alvás alatti szisztolés vérnyomáscsökkenés százalékos mértéke pozitív korrelációt mutatott az adiponektinszinttel, negatív korrelációt a TNF-α-, IL-1α-szintekkel és a LVMI-vel. Következtetés: Primer hypertoniás, visceralis obes betegekben a nondipper típusú hypertonia nagyobb arányban fordult elő, mint a normál testsúlyú hypertoniások között, ami összefügghet az obes hypertoniásokban megfigyelt inflammatorikus faktorok magasabb és az adiponektin alacsonyabb plazmaszintjeivel.

Hypertonia és Nephrologia

A RAMONA (Ramipril és Amlodipin fix kombináció hatásosságának MOnitorozása és beavatkozással Nem járó Adatgyűjtése) vizsgálat krónikus vesebeteg alcsoportjának elemzése

SIMONYI Gábor

A hypertonia és a krónikus vesebetegség önálló cardiovascularis kockázati tényezők. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásai szerint a krónikus vesebetegség nagy cardiovascularis kockázattal járó állapot. Krónikus vesebetegségben az esetek legnagyobb részében hypertoniát is észlelünk. A vérnyomáscélérték az ESH/ESC legfrissebb ajánlása szerint <140/90 Hgmm, amennyiben nem kíséri proteinuria. Az antihipertenzív terápiát - a Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai szerint - ekkor rögtön kombinált kezeléssel kell indítani. A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix kombináció különböző dózisait tartalmazó (Egiramlon®-) terápia hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt krónikus vesebetegséggel szövődött hypertoniás betegek esetében, ahol a korábbi antihipertenzív terápia ellenére enyhe vagy középsúlyos vérnyomás kategóriákba tartozó értékeket mértek. Betegek és módszer: A RAMONA vizsgálatba bevont, ambuláns, 18 évesnél idősebb, a célvérnyomásértékeket a korábbi terápia során nem elérő, továbbá az enyhe, vagy közepesen súlyos hypertonia kategóriába tartozó és krónikus vesebetegségben is szenvedő betegek adatait elemeztük a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai obszervációs vizsgálat eredményei alapján [TUKEB-engedély száma: 16927- 1/2012/EKU (294/PI/12.)]. A betegek a négyhónapos vizsgálat során három viziten vettek részt (1. nap, 1. hónap, 4. hónap), amikor a ramipril/amlodipin 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os fix kombinációs gyógyszer különböző dózisait kapták - szükség esetén a dózisok emelésével - a kezelőorvos döntése alapján. A nem proteinuriás krónikus vesebetegek célvérnyomása az ESH/ESC 2013-as ajánlása szerint <140/90 Hgmm volt. Eredmények: A vizsgálatba bevont 9169 beteg mintegy 70,1%-a esetében volt teljes a vizsgálati protokoll. E 6423 beteg közül 194 szenvedett krónikus vesebetegségben. A krónikus vesebetegek életkora 68,52±11,84 (átlag±SD) év volt, 85 (43,8%) nő és 109 (56,2%) férfi. A vizsgálat 4. hónapjára a célvérnyomást a krónikus vesebetegek 52,1%-a érte el (elsődleges célkitűzés). A hypertoniás krónikus vesebetegek vérnyomása 158,04/90,46±9,97/8,30 Hgmm-ről (1. vizit) a 2. vizitre (1. hónap) 138,77/82,12±10,68/7,21 Hgmm-re, majd a 4. hónapra (3. vizit) 130,40/78,59±7,56/5,75 Hgmm-re, azaz 27,64/11,87 Hgmm-rel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent a kiindulási állapothoz képest. A vizsgálat másodlagos célkitűzése vonatkozásában az összkoleszterin- és a trigliceridszintek kismértékű, de szignifikáns csökkenését észleltük, míg a HDL-koleszterin- szint szignifikánsan emelkedett. Az eGFR-érték kismértékű, de szignifikáns növekedését láttuk a vizsgálat 4. hónapjára (46,3±16,49 ml/perc/1,73 m2-ről 49,0±19,58 ml/perc/1,73 m2-re nőtt). A krónikus vesebetegek a ramipril/amlodipin különböző fix dózisú kombinációit jól tolerálták, mivel a gyógyszerrel összefüggésbe hozható, a terápia megszakításához vezető mellékhatás nem jelentkezett

Hypertonia és Nephrologia

Referátumok

VÁLYI Péter

Hypertonia és Nephrologia

A membranosus nephropathia korszerű diagnosztikája és kezelése

STUDINGER Péter, CSEPREKÁL Orsolya, FINTHA Attila, KARDOS Magdolna, TISLÉR András

A primer membranosus nephropathia subepithelialis immunkomplexek lerakódásával jellemezhető glomerularis kórkép. A betegség immunpatomechanizmusára a közelmúltban derült fény: a leggyakoribb autoantigénként az Mtípusú foszfolipáz A2-receptort (PLA2R) azonosították. A PLA2R elleni, jellemzően IgG4-típusú autoantitest a felnőtt idiopathiás membranosus nephropathiás betegek mintegy 70-80%-ában mutatható ki. Az antitest szintje jól korrelál a betegség sú-lyosságával, és együtt változik a betegség kezelés melletti aktivitásával. Míg a betegség enyhe formájában spontán remisszióra hajlamos, és kiváló prognózisú, a súlyos forma gyakran végstádiumú veseelégtelenségig progrediál, és immunszuppresszív kezelést tesz szükségessé. A korszerű ajánlások első vonalbeli kezelésként kortikoszteroid és alkilálószer vagy kalcineurininhibitor együttes adását javasolják. A membranosus nephropathia kezelésében a rituximab, a mikofenolát-mofetil és az adrenokortikotrop hormon új terápiás lehetőséget jelenthet.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntô fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeibôl. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelô vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezetô eredményt kapunk.

Lege Artis Medicinae

A háziorvoslásról - a gondolat szabadságával

BALÁZS Péter

A háziorvoslásról egy rövid történelmi áttekintés inkább fokozza, mintsem csökkenti a tisztánlátást, és segíti a helyes értékítéletet, valamint a megfelelő következtetések levonását. Világosabban láthatjuk a háziorvosi rendszer stratégiai lehetőségeit, aktuális hazai problémáit, a trendvonalak által kijelölt kényszerpályákat, és a rendelkezésünkre álló szabad mozgásteret. Jelen tanulmány szerint a humánerőforrás-helyzet és a szakmai viszonyok is kedvezőtlenek, a praxisok jövedelmei pedig részben a gazdaság szürkezónájából származnak. Jóllehet a trendek semmivel nem biztatnak, a mozgástér pedig szűk, innovatív megoldásokkal mégis kiléphetünk az évszázados merev keretekből. Teljesen újragondolva a rendszert az eredeti célok megtartásával, sőt kibővítésével, akár rövid távon is sikeresek lehetünk a háziorvosi ellátás valóban érdemi átszervezésében.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]