A pszichiátriai és cardiovascularis betegségek komorbid megjelenése gyakori, a depressziót a cardiovascularis betegségek önálló rizikófaktorának is tartják. Mind a cardiovascularis betegségek, mind a pszichiátriai betegségek igen elterjedtek, a nyugati világ két legnagyobb közegészségügyi problémájának tekinthetjük őket, kialakulá­sukban számos hasonló etiológiai tényező fedezhető fel. Depressziósoknál endo­thel-diszfunkció, illetve fokozott thrombo­cy­ta­aggregáció figyelhető meg, amely a következményes cardiovascularis szövődmé­nyeket magyarázhatja. A különböző affektív temperamentumokhoz eltérő cardiovas­cularis betegségek társulhatnak. Az antidepresszív terápia nemcsak a depressziós tüneteket csökkenti, hanem a cardialis mortalitást is.

A hyperuricaemia egyre nagyobb klinikai jelentőséggel rendelkezik a keletkezésének patomechanizmusából eredően és ma már számos cardiovascularis, metabolikus és renalis betegség esetében számolni kell jelenlétével és káros hatásaival. Jelenléte világjelenség és hazánkban a szűrővizsgálatok során az utóbbi években egyre nagyobb előfordulási arányokat észlelünk. Meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a magas húgysavérték cardiovascularis és vesebetegségekben önálló független kockázati tényező a CV halálozás és a klinikai események megjelenése vonatkozásában. Kísérletes és klinikai bizonyítékok jelzik, hogy a köszvényen túl minden magas húgysavszint esetében át kell gondolni a xantinoxidáz- bénító allopurinolkezelés elindítását. Újabban egyes kórformákban az alapbetegség (elsősorban időskori hypertonia, ischaemiás szívbetegség, krónikus szívelégtelenség, krónikus veseelégtelenség) terápiájában kiegészítő kezelésként is szóba kerül alkalmazása.

Néhány nagy, véletlen besorolásos vizsgálat (LIFE, ASCOT) publikációját követően az utóbbi években kétségbe vonták a béta-blokkolók hypertoniában történő alkalmazásának előnyeit. A klinikai vizsgálatok alapján feltételezték, hogy a hypertonia kezelésére adott béta-blokkolók kevésbé hatékonyak a stroke prevenciójában. Feltételezték, hogy a régi típusú béta-blokkolók (atenolol) anyagcserehatása kedvezőtlen (inzulinszenzitivitás, lipidparaméterek) és többek között ez okozhatja a klinikai végpontokban észlelt eltéréseket. Az utóbbi évek nagyszámú klinikai tanulmányai és metaanalízisei alapján egyértelművé vált, hogy a vérnyomáscélértékek elérése a legfontosabb feladat, amit általában kombinációs kezeléssel tudunk megvalósítani. Kevésbé lényeges a gyógyszerek szoros protokoll alapján történő megválasztása. Általánosságban kijelenthető, hogy a béta-blokkolók továbbra is az egyik legfontosabb gyógyszercsoport marad a hypertonia kezelésére. A szerző részletesen áttekinti az erősen kardioszelektív, vasodilatator sajátosságú nebivolol farmakológiáját és a nebivolollal kapcsolatos klinikai tanulmányokat. A nebivolol egyértelműen semleges (vagy inkább kedvező) mind az anyagcsere- paraméterekre (lipidparaméterek, vércukor, inzulinérzékenység), mind a balkamra-funkcióra. A hypertonia és cardiovascularis társbetegségek (balkamra-diszfunkció, ischaemiás szívbetegség, pitvarfibrilláció stb.) kombinációja esetén a nebivolol az esetek többségében jó tolerálhatósága és kiváló mellékhatásprofilja miatt kiváló terápiás alternatívát kínál.

Napjainkban a 2-es típusú diabetes mellitus előfordulási gyakoriságának megdöbbentő mértékű növekedése tapasztalható világszerte. Noha a számadatok drámai alakulásában szerepet kap a cukorbetegség diagnosztikai kritériumrendszerének változása, a várható élettartam növekedése, a betegség egyre fiatalabb életkorban történő manifesztálódása, illetve a szűrővizsgálatok elterjedése révén a fel nem ismert diabetesben szenvedők számának növekedése, a diabetesincidencia tényleges, meredek emelkedését az elhízás egyre nagyobb arányú előfordulása magyarázza. Mind a 2-es típusú diabetes, mind az obesitas szövődményei között kiemelt jelentőségűek a cardiovascularis megbetegedések. A 2-es típusú cukorbetegség kórfejlődésében az alapvető szerep a visceralis típusú elhízáshoz társuló inzulinrezisztenciának tulajdonítható. A 2-es típusú diabetes és az elhízás megelőzésében nem vitatható a nem farmakológiai módszerek elsődlegessége. A betegek kezelésében az életmód-terápiát kiegészítő gyógyszeres kezelésnek minden cardiovascularis kockázati tényezőre ki kell terjednie.

Néhány nagy, véletlen besorolásos vizsgálat (LIFE, ASCOT) publikációját követően az utóbbi években kétségbe vonták a béta-blokkolók hypertoniában történő alkalmazásának előnyeit. A klinikai vizsgálatok alapján feltételezték, hogy a hypertonia kezelésére adott béta-blokkolók kevésbé hatékonyak a stroke prevenciójában. Feltételezték, hogy a régi típusú béta-blokkolók (atenolol) anyagcserehatása kedvezőtlen (inzulinszenzitivitás, lipidparaméterek) és többek között ez okozhatja a klinikai végpontokban észlelt eltéréseket. Az utóbbi évek nagyszámú klinikai tanulmányai és metaanalízisei alapján egyértelművé vált, hogy a vérnyomáscélértékek elérése a legfontosabb feladat, amit általában kombinációs kezeléssel tudunk megvalósítani. Kevésbé lényeges a gyógyszerek szoros protokoll alapján történő megválasztása. Általánosságban kijelenthető, hogy a béta-blokkolók továbbra is az egyik legfontosabb gyógyszercsoport marad a hypertonia kezelésére. A szerző részletesen áttekinti az erősen kardioszelektív, vasodilatator sajátosságú nebivolol farmakológiáját és a nebivolollal kapcsolatos klinikai tanulmányokat. A nebivolol egyértelműen semleges (vagy inkább kedvező) mind az anyagcsere- paraméterekre (lipidparaméterek, vércukor, inzulinérzékenység), mind a balkamra-funkcióra. A hypertonia és cardiovascularis társbetegségek (balkamra-diszfunkció, ischaemiás szívbetegség, pitvarfibrilláció stb.) kombinációja esetén a nebivolol az esetek többségében jó tolerálhatósága és kiváló mellékhatásprofilja miatt kiváló terápiás alternatívát kínál.