Hypertonia és Nephrologia

A perifériás ellenállást csökkentő, illetve növelő bétaβ-blokkolók hatása a centrális vérnyomásra - fókuszban a nebivolol

BENCZÚR Béla

2015. MÁRCIUS 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2015;19(01)

A centrális vérnyomás az aorta ascendensben uralkodó nyo - más, mely rendkívül fontos fiziológiai paraméterként jellemzi a szív és az aorta kö - zötti hemodinamikai viszonyokat mind szisztoléban, mind diasztoléban. Szisz to lé - ban a centrális RR azt a nyomást jellemzi, amellyel szemben a szívnek a szisztolés ejekció során dolgoznia kell, így a centrális vérnyomás utal a bal kamrai kilökött vérmennyiségre és az afterloadra, jellemzi a szív munkáját és hozzájárul a balkamrahypertrophia kialakulásához. Diasztoléban a centrális vérnyomás döntő meghatá - rozója a myocardium vérellátásának, a coronariaáramlásnak. A centrális vérnyomás klinikai jelentőségét egyre inkább felismerjük, és egyre jobban hozzáférhetőek azok a noninvazív vizsgálómódszerek, amelyekkel megmérhető a centrális vérnyomás. Ennek ellenére egyelőre még nem tudott elterjedni a mindennapi klinikai gyakorlatban, és a nemzetközi guideline-ok is alig vagy egyáltalán nem említik a centrális vér - nyomást. A vérnyomáscsökkentők egészen eltérő hatást gyakorolnak a centrális vérnyomásra, ez leginkább a β-blokkolókra igaz. A klasszikus β-blokkolók, azáltal hogy emelik a perifériás érellenállást, kedvezőtlen hatást gyakorolnak a centrális vérnyomásra. Ezzel szemben a vasodilatator β-blokkolók, köztük a nebi vo lol kifejezetten csökkentik a centrális vérnyomást, mely számos előnyös hatásukat megmagyarázhatja.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Aktivált sejtek és a lokális gyulladásos mechanizmusok szerepe a hypertonia kialakulásában

LELBACH Ádám, KOLLER Ákos

Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelem fordult az im - mun rendszer esetleges szerepére a hypertonia kialakulásában. In vitro és in vivo ál - lat kísérletekben, valamint humán vizsgálatokban is kimutatták a veleszületett és a szerzett immunitás szerepét, különös tekintettel a perivascularis zsírszövet, a szív és a vese vonatkozásában. Gyulladásos mediátorok, citokinek, reaktív oxigénme ta - bolitok nemcsak lokálisan hatnak az erek falára, hanem számos más szabályozó me cha nizmuson, többek között a központi idegrendszeren keresztül, is elősegíthetik a hypertonia kialakulását. Ezek a felfedezések a hypertonia kialakulásának új ér tel me zé sét teszik lehetővé és új terápiás lehetőségeket rejtenek magukban.

Hypertonia és Nephrologia

Reggel vagy este érdemes bevenni a vérnyomáscsökkentő szereket?

KISS István, KÉKES Ede

Számos olyan gyakorlati kérdés van, amelyekre a választ nagyszámú tapasztalat összegzése ad. Egyeseket klinikai kutatásokkal válaszolnak meg, másokra a szokások, hagyományok adnak feleletet.

Hypertonia és Nephrologia

Spironolacton alkalmazása rezisztens artériás hypertoniában (ASPIRANT trial): randomizált, kettős vak, placebokontrollált klinikai vizsgálat

VÁRALLYAY Zoltán

Rezisztens artériás hypertoniáról beszélünk, ha a vérnyomáscélértéket három vagy több antihipertenzív gyógyszercsoport (melyek közül egy diuretikum) optimális adagjának alkalmazása ellenére sem érjük el.

Hypertonia és Nephrologia

A Balatonkerülő RenBike program

Hypertonia és Nephrologia

Ramipril és Amlodipin fix kombináció vérnyomás - csökkentő hatásosságának értékelése Metabolikus Szindrómában - bEavatkozással nem járó adatgyűjtéS. A RAMSES vizsgálat

TOMCSÁNYI János, SIMONYI Gábor

A hypertonia önálló cardiovascularis kockázati tényező. A VI. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásai szerint a metabolikus szindróma nagy cardiovascularis kockázattal járó állapot. A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix kombináció különböző dózisait tartalmazó terápia hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata előzetesen már antihipertenzív terápiában részesült metabolikus szindrómában szenvedő hypertoniásoknál, akik a korábbi a vérnyomáscsökkentő terápia ellenére nem érték el a célvérnyomást, és az enyhe vagy a középsúlyos vérnyomás kategóriákba tartozó értékeket mértek. Betegek és módszer: A RAMSES vizsgálatba bevont, 18 évesnél idősebb, a cél - vérnyomásértékeket a korábbi terápia során nem elérő, továbbá az enyhe vagy középsúlyos hypertonia kategóriába tartozó és metabolikus szindrómában szen ve - dő betegek adatait elemeztük a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai obszervációs vizsgálat eredményei alapján. A betegek a hat hónapos vizsgálat során három viziten vettek részt (1. nap, 3. hónap, 6. hónap), továbbá a ramipril és az amlodipin sza bad kombinációjának bevezetését követően 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os ra mi - pril/amlodipin fix kombinációit kapták - szükség esetén a dózisok emelésével -, a kezelőorvos döntése alapján. A metabolikus szindrómás betegek célvérnyomása <140/90 Hgmm, illetve cukorbetegek esetében <140/85 Hgmm volt. Eredmények: A vizsgálatba 9052 beteget vontak be, akik közül 5707 beteg (63%) teljesítette a teljes vizsgálati protokollt. E betegek közül 2736 férfi (47,9%), míg 2971 nő (52,1%), életkoruk 61,3±11,97 év volt. A betegek vérnyomása a kezdeti 158,7±8,97/91,9±7,30 Hgmm-ről a második vizitre 138,5±9,46/33,6±20,08 Hgmm-re, míg a 3. vizitre 131,6±7,73/79,8±12,20 Hgmm-re csökkent. A ramipril/amlodipin fix kombináció bevezetését követően a betegek 40,3%-a érte el a célvérnyomást a 2. vizitre (3. hónap), míg a 3. vizitre (6. hónap) ez az arány már 74%-ra emelkedett (p<0,0001). A metabolikus szindrómában szenvedő hypertoniások a ramipril/amlodipin különböző fix dóziskombinációit jól tolerálták.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A carvedilolterápia jelentősége a hypertonia kezelésében

KÉKES Ede

A szerző a nemzetközi és hazai irodalom adatai alapján összefoglaló elemzést készített az egyik legmodernebb, vasodilatator tulajdonságú β- adrenerg-blokkoló szerről, a carvedilolról. Mivel a szerző hosszú évek óta foglalkozik a β-blokkoló kezeléssel, saját tapasztalatait is bemutatta. A hypertonia mint népbetegség kezeléséből soha nem lehetett a β-blokkolókat kiszorítani, és mai felfogásunk szerint egyenértékűek a többi antihipertenzív gyógyszercsaláddal. Ennek egyik legfontosabb lépcsője az volt, hogy a hagyományos β-blokkolókat kiszorították az erősen β1-szelektív szerek, illetve döntő módon a 3. generációs nálunk kapható β-blokkolók (carvedilol és nebivolol). A carvedilol számos sajátos kedvező tulajdonsággal rendelkezik, mint a vasodilatatio, antioxidáns hatás, antiatheroscleroticus effektus, a vascularis tágulékonyságot javító hatás, a kamrahypertrophia regressziója, a coronariaáramlási rezerv javítása. Mindezek egyértelművé teszik, hogy a vérnyomáscsökkentő kezelésben adásával megbízható sikereket lehet elérni monoterápiában és más szerekkel történő kombinációban. Hazánkban az esetek körülbelül 30-35%-ában használnak az orvosok β-blokkoló szereket a hypertonia kezelésében.

Lege Artis Medicinae

Nebivolol: a hosszú hatású, vasodilatator tulajdonságú béta-blokkoló

LÉGRÁDY Péter

A nebivolol harmadik generációs, kifejezett béta-1-szelektivitású, hosszú hatású, vasodilatator tulajdonságú béta-adrenoreceptor-blokkoló. Hatékony vérnyomáscsökkentő hatásán túlmenően a vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az értágító hatású, endotheldiszfunkciót javító nebivolol biztonságos, jól tolerálható terápiás választási lehetőséget jelent az idős, szívelégtelenségben, krónikus tüdőbetegségben szenvedő, cukorbeteg, hyperlipidaemiás, hypertoniás betegek számára. Nem befolyásolja vagy javítja a lipid- és szénhidrát-anyagcserét, és nem utolsósorban több módon képes javítani a betegek életminőségét is.

Hypertonia és Nephrologia

A β-blokkolók alkalmazása Magyarországon 2007-2014 között az OEP adatai alapján

BARNA István, GYURCSÁNYI András

A β-blokkolókat a hypertonia különböző formáiban, valamint ischaemiás szívbetegségben, a különböző ritmuszavarokban, migrénben, esszenciális tremor esetén, endokrin betegségek okozta tachycardiák kezelése mellett a szisztolés és diasztolés szívelégtelenség kezelésében használhatjuk. Felhasználva az Országos Egészségpénztár (OEP) adatbázisát, elemeztük a hazai, 2007 és 2014 közt alkalmazott β-blokkolók forgalmának változását. Az időszak elején még több mint 50%-a metoprolol hatóanyagot tartalmazott, az időszak végére a nebivolol hatóanyag-tartalmú készítmények lettek a legnagyobb mértékben (29%) rendelt β-blokkolók. A nebivolol mellett a bisoprolol és a carvedilol felhasználása növekedett, a „régi” β-blokkolók közül a pindolol, bopindolol felhasználása folya - matosan csökken, a propranolol- és a sotalololfelhasználás a kezdeti kismértékű csökkenés után stagnál. Metabolikus szindrómában, a szénhidrát-anyagcsere zavaraiban, alvási apnoe szind róma esetén a nebivolol speciális előnyét jelenti az állapotot kísérő szimpa - tikusaktivitás-fokozódás és a következményes RAS-aktiváció mérséklése. A vasodilatatio, a plakk-képződés gátlása, a thrombocytaaggregáció csökkentése és az an - tiproliferatív hatások a nebivolol egyedülálló sajátosságai a β-blokkolók csoport - jában. Az inzulinszenzitivitást növeli, ezáltal nem jellemzi a diabetest okozó hosszú távú mellékhatás. A centrális vérnyomás nebivolollal elérhető hatékony csökkenése valószínűsíti a stroke és egyéb centrális vérnyomáshoz kapcsolódó szövődmények kockázatának megfelelő csökkenését is. Ha tehát a nemzetközi ajánlásokat és a hazai támogatást figyelembe vesszük, nem meglepő, hogy a metoprolol alkal - mazása miért csökkent ilyen nagymértékben, illetve a nebivolol hogyan fedte le a hazai teljes β-blokkoló piac jelentős részét. A carvedilol korábban a má sodik, jelenleg a 3-4. leggyakrabban alkalmazott β-blokkolóvá vált. A metoprolol alkal ma - zásának csökkenését kétségkívül az ajánlások változása, a támogatott sze rekből való kikerülés, illetve a megismert új hatékony szerek megjelenése okozta.

Hypertonia és Nephrologia

A perifériás és a centrális vérnyomás klinikai jelentősége a neurológus szemszögéből

BERECZKI Dániel, VASTAGH Ildikó

A hypertonia az agyi nagy- és kiserek károsítása révén a cerebrovascularis betegségek (akut stroke, hipertenzív encephalopathia és vascularis dementia) leggyakoribb kockázati tényezője. Az aorta kezdeti szakaszában mérhető centrális nyomás nagyobb szerepet játszik a vascularis hypertrophia és a carotisatherosclerosis kialakulásában, mint az arteria brachialis nyomása. A centrális aortanyomás pontosabban tükrözi a bal kamra töltési állapotait, így az agyi érrendszerre ható nyomásviszonyokat, ezért feltehetően jobban jelzi a cardiovascularis események veszélyét is, mint a brachialis nyomásértékek. A nagy artériák merevségére utaló mutatók (például a pulzushullám-sebesség) közvetlenebbül jelzik az öregedés, a hypertonia és a diabetes ereket károsító krónikus hatását, mint a brachialis vagy akár a centrális aortanyomás. A jövőbeli klinikai vizsgálatokban ezért megfontolandó az artériamerevség és a centrális vérnyomás jellemzőit végpontnak választani. Az antihipertenzív kezelés fontos része a stroke elsődleges és másodlagos prevenciójának is. A vérnyomás csökkentése hypertoniás betegek esetében jelentősen csökkenti a stroke és az egyéb vascularis események kockázatát is, és a kockázatcsökkentés mértéke elsősorban a vérnyomás csökkentésének mértékétől függ. A gyógyszerválasztást több szempont határozza meg. A hagyományos β-blokkolók többek között a centrális vérnyomásra irányuló kisebb hatás miatt az utóbbi időben háttérbe szorultak. A harmadik generációs β-blokkolókkal további tapasztalatokat kell szerezni a cardiovascularis morbiditás és mortalitás prevenciója terén.

Hypertonia és Nephrologia

Fókuszban a centrális artériás nyomás. Béta-blokkolók - azonos hatóanyagcsoport eltérő hatásokkal

BARNA István

A β-blokkolók antihipertenzív hatása kiváló, emellett antiaritmiás, antiischaemiás hatásuk is igazolt. Mind monoterápiában, mind kombinációban A szintű bizonyítékok alapján javasolt szerek hypertoniában szenvedő betegek kezelésére. Az egyes β-blokkolók lipidoldékonyságban, membránstabilizáló hatásban és számos egyéb tulajdonságban is különböznek egymástól, amit a kezelés során kihasználhatunk. A nitrogén-oxid felszabadulását fokozó hatású nebivolol metabolikusan neutrális, vagy inkább kedvező, értágító és antioxidáns hatású. Az érfali tágulékonyság (stiffness) csökkenésének következménye a szisztolés vérnyomás növekedése, a csökkenő diasztolés coronariakeringés, a megnövekedett centrális pulzusnyomás és a cardiovascularis betegségek fokozott gyakorisága. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérő módon befolyásolják a centrális vérnyomást, illetve az artériás stiffnesst. Az amlodipin, a doxazosin, a lisinopril, a bisoprolol és a bendrofluazid, illetve a nebivolol és az atenolol összehasonlító alkalmazása során az aorta pulzusnyomása jobban csökkent a nebivolollal, mint a más β-blokkolóval kezeltekben. Az atenolol és a nebivolol hasonló mértékű vérnyomáscsökkenést eredményezett, miközben a nebivolol adásakor az augmentációs index értéke szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent. A nebivololcsoportban a centrális szisztolés nyomás is jobban csökkent, csakúgy, mint a centrális pulzusnyomás. Az újabb összehasonlító vizsgálatok alapján megfogalmazhatjuk, hogy a nebivololnak - az eddig megismert kedvező tulajdonságai mellett - az artériás stiffnessre kifejtett kedvező hatásával újabb egyedi tulajdonsága vált ismertté. Az általános érelmeszesedés folyamatában kiemelt szerepet betöltő endothelialis diszfunkció javítására képes, és az érfali rugalmasságot is kedvező irányba változtatja, ami a vérnyomáscsökkentéstől függetlenül a korszerű antihipertenzív kezelés egyik meghatározó β-blokkoló szerévé emeli.