Klinikum

Kedves Kollégák!

ORBÁN Ilonka

2014. ÁPRILIS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hírlevelünkben, ebben az évben még kevés bennünket érintő hírrel szolgálhatunk, de lényegesek és ezért figyelemre méltóak. A szakmai rovatban, Nagy Eszter az ORFI Központi Laboratórium, Immunológiai Részlegéről beszámol az European Workshop for Rheumatology Research (EWRR) 34. kongresszusáról (Lisszabon, 2014 február 20-22), mely több éve az egyik legszínvonalasabb európai kongresszus a reumatológia területén, mely elsősorban az alapkutatásban, és részben az alkalmazott klinikai kutatásban elért legújabb eredmények bemutatására ad lehetőséget minden évben. A következő kongresszus helyszíne Budapest lesz, Prof. Dr. Szekanecz Zoltán és Dr. Nagy György szervezésével. Nagyon fontos számunkra, hogy a Magyar Reumatológusok Egyesülete harmonizálta a különböző szekciók , így a Gyermekreumatológiai Szekció Alapító Nyilatkozatát is. A vezetőség tervei szerint az MRE Vándorgyülésén, Pécs, 2014 szeptember 24-26, kerülne elfogadásra. Szekció Ülésünk 2014 november 21 -én lesz Debrecenben. Az Új Alapító Nyilatkozatot jelen hírlevélben ismertetem. Ha valaki akar változtatni a kész szövegen, akkor az MRE vezetőségéből Prof. Dr. Géher Pál ill. Dr. Bálint Péterrel szíveskedjen konzultálni, természetesen a Gyermekreumatológiai Szekció elnöksége mellett. Arra kérünk határozott választ, hogy megfelel-e a tagságnak? Amennyiben ellenvetés nem érkezik megfelelőnek értékeljük, a közgyülés időpontját későbbiekben közöljük. Örömmel hirdetem A Magyar Tudomány Ünnepén megrendezésre kerülő Primer Immundefektusok és Gyermekreumatológiai kórképek ez évi szekció ülésünk témáját. Az MRE Gyermekreumatológiai Szekció és MIDET tudományos ülése 2014 november 21 -én Debrecenben a DAB Székházban kerül megrendezésre. A szervezők, a felkért előadók idén a gyermek és felnőttkor közötti átmenet gyakorlati kérdéseire is választ adhatnak.Poszter elfogadására van lehetőség. A főszervezők: Prof.Dr.Maródi László és Prof.Dr.Szekanecz Zoltán minden érdeklődőt szeretettel várnak, a Program a Kongresszusoknál olvasható. Kellemes Ünnepeket, jó olvasást kívánok, üdvözlettel, Dr. Orbán Ilonka

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Ember és környezet

Ökológiai gyász: kockázat a mentális egészségre vagy egy funkcionális válasz?

Az éghajlatváltozás egyre több ember számára válik a hétköznapok megkerülhetetlen valóságává. A már megtörtént vagy várható környezeti változások hosszú távú érzelmi következményekkel járnak – például ökológiai gyásszal, szolasztalgiával, ökoszorongással.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.