Klinikum

Eddig közel 4000 amerikai halt meg a H1N1-vírus miatt

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A vírus eddig 22 millió amerikait fertőzött meg. A(H1N1)-influenza főként a fiatalokat támadja meg: amíg egy hagyományos influenzajárványban Amerikában 82 gyerek hal meg, addig a H1N1-vírus miatt már 540 amerikai gyerek halt meg. Az elmúlt hat hónapban 3900 ember - köztük 540 gyerek - halt meg a H1N1-influenza miatt az Egyesült Államokban - írta csütörtökön a CNN az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központra (CDC) hivatkozva. A CDC becslései szerint az Egyesült Államokban 22 millió embert fertőzött meg a H1N1-vírus, közülük pedig 98 ezren szorultak kórházi ápolásra. Nyolcmillióra tehető azon 18 év alatti gyerekek száma, aki megfertőződtek, közülük 36 ezret ápoltak kórházban, 540-en pedig meghaltak. A CDC közölte: nem arról van szó, hogy a járvány súlyosbodna, hanem arról, hogy időbe telik a szövetségi államokból érkező adatok feldolgozása. A közölt adatok nem pontos számok, hanem olyan becsült adatok, amelyekre több állam részletes kimutatásai alapján következtetnek. Anne Schuchat, a CDC elnöke a CNN-nek azt mondta: a H1N1-influenza okozta az USA-ban a legtöbb megbetegedést az 1918-as spanyolnátha óta, de közel sem okozott annyi halálos megbetegedést, mint a spanyolnátha. Amerikában egy átlagos influenzajárvány idején 36 ezren halnak meg, 200 ezer ember kerül kórházba, a megbetegedések 90 %-a a 65 év feletti népességet érinti. A H1N1 okozta megbetegedés esetében azonban a fertőzések és súlyos esetek 90 %-a a fiatal felnőtteket és gyerekeket érinti. Hagyományos influenzajárvány idején Amerikában 82 gyerek hal meg, most viszont már 540 a gyerek áldozatok száma. Az emberről emberre is terjedő H1N1-vírustörzs idén áprilisban bukkant fel Mexikóban, az új betegséget először mexikói influenzának, majd sertésinfluenzának nevezték, végül hivatalosan a 2009 A(H1N1)-influenza nevet kapta. A járványt nem sikerült megállítani a mexikói határoknál, június elejére már több országban regisztráltak megbetegedéseket. A WHO június 11-én világjárványnak minősítette a H1N1-influenza terjedését - megjegyezve, hogy gyorsasága ellenére az esetek legnagyobb része nem súlyos. Forrás: CDC, AP, WHO

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Járványügy

A WHO globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította az afrikai mpox-járványt

LAPSZEMLE eLitMed

A WHO és az afrikai CDC globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az mpox járvány miatt, miközben az európai hatóságok több mint 175 000 vakcinát terveznek a régióba küldeni.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.