1793. április 12-én született Gyöngyösön egy szabómester fiaként. Előbb a gyöngyösi ferences rendi gimnáziumban, majd az egri líceumban tanult. 1818-ban avatták orvossá Pesten, s egyetemi tanársegéddé nevezték ki. Két év múlva szemészorvosi képesítést szerzett. 1822-ben vették fel az orvosi kar tagjai közé. A következő évben főorvosi állást vállalt a felvidéki Selmec- és Bélabányán. Egy év múlva visszatért Pestre, az orvosegyetem sebészeti tanszékére került, ahol 24 éven át dolgozott. Élet-, kór- és gyógytant, valamint gyógyszertant oktatott sebészeknek. Tanári munkájával kezdődött irodalmi és közéleti tevékenysége. Elhatározta, hogy a magyar nyelv használhatóságát az orvosi szaknyelvben is bemutatja. A magyar orvosok és természetvizsgálók egyik vándorgyűlésén így fogalmazott: "Még az angyalokkal is magyar nyelven beszélnék, ha azok beszélni tudnának." Az egyetemen, ahol ekkor latinul és németül folyt az oktatás, magyarul kezdett tanítani, és erre biztatta kollégáit is. Új szavak bevezetésével, tankönyvek fordításával, írásaival és orvosi műszótár szerkesztésével jelentős érdemeket szerzett a magyar orvosi szaknyelv fejlesztésében. Ő alkotta a többi közt kórház, légcső, dögvész, gyógyszer, gyógyszerész, gyógyszertár, agy, alkar, műtő szavunkat. (Az "orvos" szó ugyanakkor nem tetszett neki, mert azt olvasta, hogy az "or" szó tolvajt jelent, s így az orvos az élet tolvaját jelentené, ezért jobban szerette volna, ha orosnak mondják, mert ez a "huros"-sal, a "hur"-ral - azaz a béllel - függ össze.) Új szavait mások mellett a barátjaként tisztelt Vörösmarty Mihálynak, Kisfaludy Károlynak és Bajza Józsefnek is megmutatta. Bonctudományi szójegyzéket készített, és lefordította Hempel Adolf Fridrik kétkötetes munkáját, Az egészséges emberi test bonctudományának alapvonalai címmel megjelent könyv az első magyar nyelvű bonctani mű. A későbbiekben is több orvosi szakkönyvet fordított magyarra (pl. Sebészség, Tapasztalati Természettudomány). Tanítványai számára magyar nyelven megírta a Közönséges kórtudomány és az Éptan című könyveit. 1830-ban kinevezték az Akadémia rendes tagjává. 1831-ben Toldy Ferenc irodalomtörténésszel megalapította a Magyar Orvosi Tár című folyóiratot. Két évvel később közösen jelentették meg az Orvosi szókönyvet. Bugát kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság bizonyítására is. Flór Ferenc orvossal együtt kiadta a Kisded sebészeti eszköztárát és a Nevezetesebb sebészi véres műtételeket, s összeállították az első magyar orvosi címtárat. 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek első elnöke lett. Csaknem két évtizedes munkával összeállította a Természettudományos Szóhalmazt, amely 40 ezer szót gyűjtött össze, ábécérendben. (Nyelvészeti munkájának eredményét V. Ferdinánd magyar királynak ajánlotta, akitől elismerésként gyémántgyűrűt kapott.) A szabadságharc idején, 1848 végén Magyarország főorvosává nevezték ki. A világosi fegyverletételt követően menekülnie kellett. Egy ideig bujkált, csak 1850-ben térhetett vissza Pestre, de szigorú rendőri felügyelet alatt állt. Az önkényuralom megfosztotta tanszékétől, hátralévő éveit kertészkedéssel, orvosi praktizálással és nyelvészeti munkával töltötte, az Akadémia azonban elutasította, hogy kiadják nyelvújító törekvéseit összefoglaló Szócsíntanát. 1865. július 8-án hunyt el Pesten.