Idegtudományok

Az agyi plaszticitás kulcsa

2020. NOVEMBER 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

A felnőtt korban született neuronok jóval a neurogenezis hanyatlása után is hozzájárulnak az agy flexibilitásához, állapította meg a Journal of Neuroscience tanulmánya. Mint John Darby Cole és munkatársai kifejtik, ismert, hogy az emlékképek megkülönböztetésében közreműködő gyrus dentatus-ban a felnőtt kor során is jönnek létre új neuronok, az azonban nem ismert, hogy a felnőttkori neurogenezis milyen hosszan tart és milyen mennyiségű új agysejt születik. A felnőtt korban született neuronokkal foglalkozó korábbi vizsgálatok leginkább csak a tradicionális 2-6 hetes kritikus ablakperiódusra terjedtek ki, továbbá nem hasonlították össze a felnőtt korban született neuronok fejlődési folyamatát a magzati korban születettekével. A vancouveri University of British Columbia idegkutatóinak az volt a hipotézisük, hogy a magzati korban született neuronokkal összehasonlítva, a felnőtt korban született neuronok fejlődési szakasza tovább tart, így azok az idősödéssel hanyatló neurogenezis ellenére is képesek lehetnek a memória működésének fenntartására (a legtöbb emlős esetében a neurogenezis a középkorúak esetében már csak a fiatalkori 90%-át teszi ki). Hipotézisük tesztelése érdekében a kutatók különböző korú hím patkányok gyrus dentatus-ába injektáltak osztódó sejtek DNS-ébe beépülő retrovírusokat, aminek révén az injektálás napján született neuronok elszíneződtek, mikroszkóp alatt megkülönböztethetővé váltak, sőt láthatóvá vált részletes morfológiájuk. A dendritek, dendrit-tüskék és preszinaptikus terminálok vizsgálata révén kiderült: a felnőtt korban született neuronok 6 hét elteltével is tovább folytatják fejlődésüket (24 hétig bizonyosan; eddig vizsgálták a neuronfejlődést a vancouveri kutatók), dendrithosszuk és dendrit-tüskéik száma/denzitása meghaladja a magzati korban/perinatális korban született neuronokét, és morfológiailag eltérővé válnak a gyorsabban érő, 6 hetes koruk után már nem fejlődő, magzati korban született neuronoktól. Mint kiderült, a felnőtt korban született neuronok igen különböző erősségű, ezen belül kifejezetten erőteljes szinapszisok létrehozására képesek a hippokampális formáció részét képező gyrus dentatus-ban, és különösen fontos a szerepük a memória pontosságáért felelős inhibitoros hálózatok kialakításában, a különböző élményeket reprezentáló neuroncsoportok közötti átfedések csökkentésében. A neuronális plaszticitás élethosszon át tartó modellezése érdekében a kutatók kifejlesztettek egy matematikai modellt is, amivel a dendritek hossza és a dendrit-tüskék száma alapján képesek voltak megbecsülni a neurogenezis kumulatív hatását. A modell szerint a humán agyban az összes neuron 10%-a, míg a dendrit-tüskék 2,5%-a jön létre 1 és 2 éves kor között, ezt követően a gyrus dentatus-on kívül a sejtosztódás befejeződik. A gyrus dentatus neuronjai esetében azonban a neurogenezis és a lassabb celluláris érés, valamint az érett sejtek funkcionális sajátságai az öregedés során is lehetővé teszi a plaszticitást. Eredeti közlemények: John Darby Cole, Delane Espinueva, Désirée R. Seib, Alyssa M. Ash, Matthew B. Cooke, Shaina P. Cahill, Timothy O’Leary, Sharon S. Kwan and Jason S. Snyder. Adult-born hippocampal neurons undergo extended development and are morphologically distinct from neonatally-born neurons Prolonged development of adult-born neurons. Journal of Neuroscience. 22 June 2020, JN-RM-1665-19 Szemlézte: Kazai Anita dr.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Klinikai döntéshozatal MOG antitest-asszociált betegségben

A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.