Mit csinál az agy? Mi az élőlények működésének legfontosabb alapelve? Karl Friston szabadenergia-elve és tágabb értelemben az agy prediktív processzáló szervként való értelmezése az elmúlt évtizedben az elméről, az agyról és a viselkedésről való tudományos gondolkodás régóta várt egységes értelmezési keretévé kezd válni. A kognitív idegtudomány és a neurofenomenológia egyre nagyobb erőbedobással vizsgálja a prediktívelme-működést, a prediktív elme plaszticitását, és ennek kapcsán a különböző meditációs módszerek plaszticitásfokozó működésmódját. Ruben E. Laukkonen és Heleen A. Slagter kognitív idegkutatók a Neuroscience & Biobehavioral Reviews című szaklapban megjelent tanulmányukban bemutatják, hogyan képzelhető el három alapvető meditációs módszer egységes működésmódja a prediktív processzáló szervként felfogott agy keretrendszerében. Karl Friston 2010-ben a Nature Review Neuroscience-ben megjelent, szabadenergia-elvet ismertető tanulmánya egy egyesített agyelmélet megalkotását jelentette be. A szabadenergia-elv abból az egyszerű axiómából indul ki, hogy az élőlénynek elsősorban meg kell küzdenie az entrópiával és meg kell akadályoznia határainak feloldódását, míg a prediktív processzáló agyműködés teóriája alapvetően anticipátoros működéssel jellemzi, és ezzel újraértelmezi az agyat. A „Mit csinál az agy?” kérdésre a következő választ adja: az agy a korábbi tapasztalatok fényében folyamatosan becsléseket ad arra, hogy mi fog történni a világban, és a szenzoros input figyelembevételével becsléseinek pontosságát a neurális hierarchia minden szintjén javítani igyekszik (azaz a predikciós hiba minimalizálására törekszik). A jövőbeli adaptív viselkedés érdekében a neurális hierarchia azon szintjei is közreműködnek a predikciós hibák minimalizálásában, amelyek nem az aktuális (itt és most) környezeti ingerek feldolgozását végzik. Összességében a múlt tapasztalatai a teljes mentális aktivitást alapvetően befolyásolják; az agyműködésre alkalmazott szabadenergia-elv azt mondja ki, hogy az agy nemcsak a külvilág hatásainak kitéve működik, hanem belül – a tapasztalatok alapján – folyamatosan generálja saját, környezettel kapcsolatos modelljét. Nyilvánvaló, hogy a múlt tapasztalatai alapján működő agy/elme sok szituációban előnyös, mivel összeegyezteti az egyén szükségleteit a környezeti lehetőségekkel. Másrészt a beszűkült elmeműködés, amit a habituális gondolkodás- és érzésmódok uralnak, nem elég flexibilis ahhoz, hogy alkalmazkodjon a változó helyzetekhez. A holland idegkutatók jelen szelektív áttekintésükben bemutatnak egy olyan modellt, ami értelmezi, hogyan akadályozhatják a meditációs módszerek a beszűkült elmeműködést, hogyan segíthetik a prediktív processzáló agyműködés flexibilitását és pontosságát egyaránt. A prediktív processzáló agyműködés ismertetése után és azt felhasználva a szerzők egységes keretbe foglalják azt a három alapvető meditáció-módszert, ami eddig a legtöbb tudományos figyelmet kapta, majd a szakirodalom igen alapos szelektív ismertetésével bemutatják azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják elméletüket, miszerint e meditációs módszerek hatása egy kontinuumon helyezkedik el: hatásmódjuk a predikciók ideiglenes kikapcsolása és hosszú távú finomítása. A három tárgyalt meditációs módszer a fókuszált figyelem, a történések szabad monitorozása és a nem duális (objektív-szubjektív megkülönböztetést megszüntető) meditáció, amik főleg a buddhizmusból, de a hindu advaita vedantából és a muszlim szufiból is ismertek, és ma már számos neuropszichiátriai betegségben (például krónikus fájdalom, depresszió, kényszerbetegség, szorongás, poszttraumás stresszbetegség) terápiás eszközként is alkalmazzák őket. A holland kutatók elmélete szerint e meditációk gyakorlása a neurális hierarchia különböző szintjein hat, de mindegyik szinten ugyanazt műveli: csökkenti az időbeliséggel kapcsolatos folyamatokat, például a gondolkodást, a jövőbeli tervezést, a döntéshozatalt, a történések értékelését, az én és a környezet közötti különbségtételt, azaz végeredményben lehetővé teszi a prediktív processzálás ideiglenes felfüggesztését. Az időtlen állapotban először megfigyelhető, majd megszűnik a konceptualizáció, és marad a koncepciómentes, „tiszta” tudatosság. A gyakorlott meditálók tehát képesek arra, hogy megzabolázzák az elme absztrakciókat gyártó, habituális működésmódját, és leállítsák a fenomenológiai különbségtételeket (azaz, mint a tanulmány címe utal rá: a soktól eljussanak az egyhez vagy a semmihez). A prediktív processzálás ideiglenes csökkentése lehetővé teszi „aha-pillanatok” létrejöttét, belátások/megértések születését (kísérletek is bizonyítják, hogy ezeknek a belátásoknak a zöme helyes (például Salvi et al., Insight solutions are correct more often than analytic solutions; Think. Reason). A prediktív processzálás ideiglenes felfüggesztése pedig hosszú távon flexibilisebb és kreatívabb hétköznapi agyműködést tesz lehetővé. A tiszta tudatosság tanulmányozása és naturalisztikus magyarázata lehetővé teszi a (T. Metzinger: Minimal phenomenal experience; Philos. Mind Sci) a minimális fenomenális állapot értelmezését (Metzinger szerint a nonduális tapasztalat/tiszta tudatosság az intrinzik arousal bayesiánus reprezentációja). A meditáció azért is tarthat számot a tudomány további érdeklődésére, írja Laukkonen és Slagter, mert eddig az agyban/elmében lejátszódó világ- és én-processzáló folyamatok konstruált természetét főleg klinikai populációk (például szkizofrének, deperszonalizációs zavarban szenvedők) tanulmányozása révén ismerjük, a prediktív processzálásnak, illetve annak meditáció általi lebontásának tanulmányozása egészségeseknél is alapvető kérdések megválaszolását teszi lehetővé. A szerzők javaslatot tesznek arra is, hogy hogyan lehet objektíven mérni a meditáció mélységét a prediktív processzálás megszűntének/csökkenésének mérésével, bemutatják azokat a módszereket, amikkel a jövőbeli kutatások a felmerülő számos tudományos kérdésre választ adhatnak, és felhívják a figyelmet arra is, hogy a meditáció, mint a prediktív elme dekondicionálásának a módszere negatív mellékhatásokkal is járhat, ezért szükség van a meditáció alatt átélt tapasztalatok értelmezésére, mindennapi életbe való integrálására is. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Laukkonen, Ruben E., and Heleen A. Slagter. From many to (n) one: Meditation and the plasticity of the predictive mind." Neuroscience & Biobehavioral Reviews 128 (2021): 199-217.