Vidámság és derű
2013. AUGUSZTUS 13.
2013. AUGUSZTUS 13.
Szöveg nagyítása:
Kilenc nagyszínházi produkció, brazil és angolai világzenei előadók, valamint a Sebestyén Mártával együtt fellépő francia Deep Forest várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 7. között a Vidor Fesztiválon Nyíregyházán. A 22. VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje keretében huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen zajlanak színházi és utcaszínházi előadások, gyermekprogramok, zenei koncertek, kiállítások és filmvetítések - mondta Tasnádi Csaba fesztiváligazgató az eseményt beharangozó keddi nyíregyházi sajtótájékoztatón. A programsorozat gerincét alkotó színházi versenyprogram keretében kilenc nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadást tekinthet meg a közönség, Nyíregyházán játszik többek között a budapesti Örkény, a Katona József és a Madách Színház társulata. A rendezvények kilencven százaléka idén is ingyenes lesz, a belépőköteles előadások jegyárai pedig tavalyhoz képest nem változtak. Tasnádi Csaba elmondta, hogy a szűkebb pénztárcájú nézőkre gondolva rengeteg kedvezményt találtak ki a szervezők, a jegyárusítást csütörtökön kezdik a Móricz Zsigmond Színház jegyirodájában. A színházi versenyprogram augusztus 30-án 19 órakor, a megnyitó után kezdődik a Katona József Színház A nyaralás című komédiájával. Másnap, szombaton Pintér Béla és Társulata, illetve az Életfa Program Produkció foglalja el a nyírségi kőszínház színpadait. Szeptember 7-ig pódiumra lép még a Picaro Társulat, az Örkény Színház, a budapesti Baróthy Angyalai, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház egy közös produkcióban, a MaNNa Produkció, a Madách Színház, a Szkéne Színház és a Füge Produkció, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft., a Centrál Színház, a Fregoli Társulat, a Játékszín, a Corvin Dumaszínház, valamint a kecskeméti Katona József Színház. Tavalyhoz hasonlóan idén sem lesz díjkiosztó, a Makk Károly filmrendező által vezetett zsűri "házhoz viszi" a nyertes társulatok díjait. A fesztivál zenei kínálata a világzene köré épül. A programsorozat sztárvendége a nyitónapon a Kossuth téren Flavia Coelho, a 2006 óta Párizsban élő és alkotó brazil énekesnő, 31-én szombaton este pedig Bonga, az angolai előadóművész lesz. A Vidor zárókoncertjét szeptember 7-én szombaton a Sebestyén Mártával és Balogh Gusztival kiegészülő francia Deep Forest adj. A Grammy-díjas együttest leginkább a Boheme című 1995-ös albumon található Marta's Song című dalról ismerheti a közönség - ebben működött közre Sebestyén Márta. A Deep Forest idén márciusban a fővárosi Syma-csarnokban is fellépett. A világ- és népzenei vonulatot erősíti többek között Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Djabe, Pál István Szalonna és Bandája, az autentikus moldvai-csángó népzenét játszó Fanfara Complexa, Szalóki Ági és zenekara, a Magyarvista Social Klub, a Fabula Rasa Orchestra, a Makám, valamint Bíró Eszter és zenekara. A Korzó Színpadon fellép a Parapács, a Sajtkukacz, a Kolo együttes, a Tatros, Rutkai Bori és a Hébe-hóba Banda, illetve az Etnofaun. A hagyományos Kossuth téri filmvetítések keretében az idén 65 éves Kern András előtt tisztelegnek, a színész játékát például a Meseautó, a Sztracsatella, a Csudafilm, vagy az Apám beájulna című alkotásokban élvezheti a közönség. A gyerekeket tucatnyi báb- és zenei előadás várja, a fesztivál ideje alatt napközben élő szobrok, bohócok, zsonglőrök és artisták veszik birtokukba Nyíregyháza főterét. A kísérőrendezvények sorából kiemelkedik a Koncz Zsuzsa fotóriporterre emlékező Fotófogyatkozás vagy épp a nemrégiben elhunyt Lehoczki Károly karikatúristáról szóló emléktárlat. Látható lesz Ámos Imre Szól a kakas című tárlata az Antal-Lusztig Gyűjteményből, és az Eleven Művészeti Csoport Szín-Játék című kiállítása. A humorszekciót az Éjszakai dumaszínház humoristái, illetve Magyar Attila és Beleznay Endre Two Men Show-ja képviseli. Az Irodalmi Kávéház programján belül újságírók "nyomják a krokit", azaz saját tárcáikból olvasnak fel a közönségnek, de lesz George Gershwin és a francia Charles Marie Widor későromantikus zeneszerző műveit megszólaltató orgonakoncert is. A vidéki helyszíneken színház- és gyerekelőadásokkal, bábszínházzal várják a kicsiket és a nagyokat. 2013. augusztus 13., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.
Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.
Az élet napos oldala – Renoir és az impresszionizmus
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás