Hírvilág

Űrkutatási fejlesztő laboratórium nyílt Budapesten

2018. MÁRCIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az űripar erősödése és a mikroműholdak világának robbanásszerű fejlődése egyre több űrtechnológiai teszt elvégzését teszi szükségessé, ezért született meg az MTA Energiatudományi Kutatóközpont új tesztlaborja, amelyben a műholdtesztelés szinte teljes folyamatát egy helyen lehet elvégezni. A saját forrásból, csaknem 100 millió forintból megvalósult fejlesztést hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek. A új labor és tesztközpont legfontosabb célja, hogy professzionális hátteret biztosítson az MTA EK űrkutatási tevékenységeihez, emellett plusz bevételi forrást jelent, hogy a tesztlaborban a saját fejlesztésű eszközök vizsgálata mellett ipari megrendeléseket is fogadni tudnak - mondta el az új labort bemutató sajtóbejáráson Zábori Balázs, az MTA EK Űrkutatási Laboratórium műszaki felelőse. A tesztlabor egy csaknem pormentes légterű szoba, a tisztatér köré épül, ahol az Európai Űrügynökség által megkövetelt körülmények között vizsgálhatják és szerelhetik a készülő műholdakat. A tisztatér szomszédságában a felbocsátás viszontagságait szimuláló nagy teljesítményű rázópad, valamint az űr körülményeit visszaadó termovákuumkamra és klímaszekrény üzemel. A termovákuum tesztlaborban az űreszközöket nagy vákuum és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok esetére vizsgálják a tesztberendezésekkel. A vibrációs laborban pedig egy nagy teljesítményű rázógép segítségével a felbocsátás során fellépő erőket szimulálják. Hibás működés esetén a vizsgált űreszköz visszavihető a tisztatéri környezetbe, ahol ismét szétszerelhető és a hiba forrása kereshető. Zábori Balázs elmondta, hogy a mikroműholdak világa nagy fejlődésen megy keresztül, nem ritka, hogy egy-egy rakétával több tucat, nagyjából cipősdoboz méretű műholdat állítanak pályára. Ilyen űreszköz volt a Masat-1, Magyarország első műholdja is. Az űrtechnikai eszközöket azonban szigorú tesztelést követően lehet csak az az űrbe küldeni. "Az eddig érvényes űrkutatási irányelvek gyorsan változtak az elmúlt években. Amióta az Európai Űrügynökség tagjai lettünk, nagyon megszigorodtak az előírások, emellett saját projektjeink száma is jelentősen megnövekedett" - indokolta a laboratórium létrehozását a bemutatót követő sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezentúl számos űripari partnerük jelezte igényét egy hazai tesztlaboratóriumra. Mivel a műholdak tervezőinek nem éri meg saját tesztrendszereket fenntartani, a különféle teszthelyszínek között kellett oda-vissza szállítani a műholdat, ami jelentősen megnöveli a költségeket és az időt - magyarázta. Az új magyar űrtesztlaborban viszont szinte minden egy helyen megtalálható, egy helyen megvalósítható a tesztelés több fázisa, és a szereléseket is megfelelő körülmények között lehet elvégezni. Emellett új szolgáltatásként az intézetben az űrhajósokra és a technológiára is veszélyes kozmikus sugárzásról komplex sugárzási analízist is tudnak majd készíteni. Pócza András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fontos mérföldkőnek nevezte az európai színvonalú központ létrejöttét, hozzátéve, hogy az új űrtechnológiai tesztközpont jelenleg egyedülálló hazánkban. Mint hangsúlyozta, a fejlesztés segít abban, hogy a magyar űrkutatás szereplői meg tudjanak felelni a nemzetközi űrkutatás egyre változó és egyre erősebb kihívásainak. Horváth Ákos, az MTA EK főigazgatója a laboratórium létrehozását a tudásátadás szempontjából nevezte jelentős mérföldkőnek. Felidézte: a magyar űrkutatás múltja a 70-es évekre nyúlik vissza, így az MTA EK, Űrdozimetriai Kutatócsoportjában 48 éve zajlik űrkutatási célú tevékenység elsősorban a kozmikus sugárzás és az űridőjárás vizsgálatára. Hirn Attila, az MTA EK, Űrdozimetriai Kutatócsoport vezetője megemlékezett arról, hogy az első magyar űreszköz, amely szintén az intézetben készült 1970-ben, a Tánya fóliás mikrometeorit-csapda volt, azóta számtalan magyar vagy magyar közreműködéssel épített műszer jutott el a világűrbe. Az űrhajósok sugárvédelmét szolgáló Pille dózismérő-rendszert például ma is használják az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, a NASA űrhajósai mind a mai napig kiviszik sétára a hordozható mérőműszereket. A többi között megemlítette még, hogy készítettek energia-spektrométereket a VEGA és Rosetta üstökös-szondákra és a Phobos Mars-szondákra. Jelenleg pedig a RADCUBE projekten dolgoznak, amelynek célja a kozmikus sugárzási és űridőjárási környezet valós idejű megfigyelése. A berendezés demonstrációs küldetése várhatóan 2019 végén 2020 elején fog megvalósulni. Forrás: MTI MTI 2018. március 26.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Hírvilág

Mesterséges Intelligencia az orvoslásban - beszámoló a gazdag 2023 őszi konferencia kínálatról, a Neumann társaság konferenciáitól az MTA rendezvényekig.

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.

Ember és környezet

XIV. Magyar Fenntarthatósági Csúcs

Égnek az erdők, a városok. Kontinenseket elmosó áradások, éhínség, forróság, pusztító földrengések, járványok. A migráció megoldhatatlanná vált a nemzetek számára. Természeti, humanitárius és geopolitikai összeomlás tanúi vagyunk. Kiszámíthatatlanná vált nemzeti és világgazdasági folyamatokban, hatalmas bizonytalanságban kell a gazdasági szereplőknek termelni, működni.

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.