Hírvilág

Újszülött tartós hemodialíziskezelése

2012. NOVEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az újszülött-koraszülött ellátásban mérföldkőnek számító, a vér méregtelenítését szolgáló beavatkozást hajtottak végre egy újszülöttön szerdára virradó éjszaka a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) gyermekgyógyászati intézetében - közölte Balla György akadémikus, intézetigazgató. "Egy életet veszélyeztető anyagcsere-betegségben szenvedő néhány napos, 3 kilogramm alatti újszülöttet elsőként az országban sikerült tartós hemodialíziskezelésben részesítenünk, ezzel eltávolítottuk azt a mérgező anyagot, amely az agy számára toxikus" - ismertette a beavatkozás lényegét a professzor. Az újszülött hemodialíziskezelése azért vált lehetővé, mert az egyetem számos szakembere, valamint a Fresnius hemodializáló eszköze ezt lehetővé tette. A beavatkozásban az intenzív újszülöttellátás szakemberei, nefrológusok, gyermeksebészek, aneszteziológusok, radiológusok, ultrahangos szakemberek, intenzíves és dializáló nővérek vettek részt. A beavatkozást országos konzultáció előzte meg, melynek a döntése az volt, hogy Debrecenben történjen meg az újszülött tartós hemodializáló kezelése - mondta el Balla György. Mint mondta ennek az eredménynek a nyilvánossá tételével meg akarják ismertetni a közvéleménnyel a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyermekgyógyászati Intézetének mérföldkövet jelentő terápiás beavatkozását. Nem csupán a családok, a hozzátartozók számára fontos, hanem a gyermekgyógyászok számára is, hogy mától kezdve ez a beavatkozás a DEOEC intenzív koraszülött-újszülött központjában rendelkezésre áll - tájékoztatott Balla György akadémikus. MTI 2012. november 28., szerda 1

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Helyünk a világban

Magyarország az egészségügy minden elemére kevesebbet költ, mint az uniós átlag

STATISZTIKA eLitMed

Az OECD elérhető legfrissebb, 2021-es adatai szerint az összes egészségügyi kiadás – egy főre vetítve – nem éri el az uniós szint felét sem, a tartós ápolás-gondozás esetében pedig mindössze tizede annak.

Helyünk a világban

Csak három uniós országban alacsonyabb a várható élettartam, mint Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.

PharmaPraxis

A tartós metforminalkalmazás B12-vitamin-hiányt indukál

VARGA László

A 2-es típusú diabetes mellitus komplex, krónikus betegség, és ennek megfelelően a kezelése is szükségszerűen multifaktoriális. Jellemzően magában foglal életmódváltásra ösztönző (étkezés, fizikai aktivitás) és – ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor – farmakológiai beavatkozást is.

Hírvilág

Esetszám-rekord dőlt a hőség miatt a Balatonon

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A júliusi tartós hőhullám az eddigi legnehezebb első heteket jelentette az önkénteseknek, csaknem 2000 esetet tudhatnak maguk mögött.

Klinikum

Komplex állapotfelmérés idős betegeknél

BESENYEI Attila, GADÓ Klára

Magyarországon a lakosság tartós és folyamatos fogyása tapasztalható az 1980-as évek óta, aminek demográfiai jelentőségét a népesség öregedése, a korösszetételének torzulása csak tovább súlyosbít. 1990 óta folyamatosan nő társadalmunkban az időskorúak számaránya, ami 2023-ban 20,54%-ot ért el. Hazánkban a szív- és érrendszeri halálozások mellett továbbra is kiemelt jelentőségű a daganatos betegségekhez társuló halálozás.