Hírvilág

Tűzvész a moszkvai akadémiai könyvtárban

2015. FEBRUÁR 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Még az éjjel is oltani kellett néhány tűzfészket a moszkvai akadémiai alapkönyvtárban, amelyben hatalmas tűzvész pusztított a hétvégén - jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség. Egy név nélkül nyilatkozó katasztrófavédelmi illetékes tudomása szerint a helyszínen dolgozó tűzoltók reggelre 5 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi információs intézete moszkvai alapkönyvtárának épületéből. Az intézményben kutatóintézet is működött, amely ideiglenesen a közelben lévő központi közgazdasági és matematikai akadémiai intézetben kap helyet. A múlt pénteken késő este keletkezett tűzvész során az épület egyik szárnya teljesen kiégett, a mennyezet beszakadt. Senki nem sérült meg. A katasztrófavédelem illetékesei még vasárnap sem engedtek be senkit, mert fennállt a veszélye az újabb beomlásnak. Mostanára megbizonyosodtak arról, hogy nincs ilyen kockázat. A TASZSZ orosz állami hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes elmondta, hogy a tűzoltósági szakértők helyi idő szerint fél egykor megkezdték a tűzvész eredetének és okainak felderítését. Azt is tisztázni fogják, hogy idejében kihívták-e a tűzoltókat. Az előzetes megállapítások szerint a második emeleten csaptak fel a lángok, és elektromos rövidzárlat, vagy egy elektromos berendezés hibája okozhatta a végül mintegy kétezer négyzetméteren tomboló tüzet. Az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi információs intézetének moszkvai alapkönyvtárában több mint tízmillió könyvet és dokumentumot, köztük ritka középkori szláv szövegeket tárolnak. Vlagyimir Fortov, az orosz tudományos akadémia elnöke szerint a tűz és az oltás az értékes gyűjtemény több mint 15 százalékában okozott kárt. Fortov szombaton a csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófájával hasonlította össze az akadémiai alapkönyvtár állományának pusztulását, és az orosz államfőhöz fordult segítségért. Jurij Pivovarov akadémikus, a moszkvai alapkönyvtár és kutatóintézet igazgatója kijelentette hogy a helyreállításhoz évekre lesz szükség. Reményét fejezte ki, hogy a könyvek, dokumentumok nagy része nem semmisült meg a tűzben, és a víz okozta károkat helyre tudják hozni. MTI 2015. február 2., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok