Szigorítani kell a halottvizsgálatot
2012. AUGUSZTUS 30.
2012. AUGUSZTUS 30.
Szöveg nagyítása:
Pontosítaná a halottvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket, szigorítaná a hamvak hazavitelének szabályait és hatósági árassá tenné a halottszállítást nem természetes halál esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - az erről szóló tervezeteket a kormány.hu-n tettek közzé. A KIM a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendeletet, valamint az ezzel kapcsolatos törvényt is módosítaná azzal a céllal, hogy megújítsák a halottvizsgálat folyamatát és egyértelműbbé tegyék az ezzel kapcsolatos jogokat és a kötelezettségeket. Megalkotnák a rendkívüli halál esetén alkalmazandó hatósági eljárás szabályait és ezzel kapcsolatban csökkentenék az állam és a polgárok terheit - olvasható a kormányzati portálon elérhető tájékoztatásban. A tervezet alapján nem természetes halál esetén hatósági árassá válhat a kórbonctani vizsgálatra, hatósági vagy igazságügyi boncolásra történő oda- és visszaszállítás, arra hivatkozva, hogy a tapasztalatok szerint ilyen esetben az előírt díjhoz képest a szolgáltatók más állami szereplő számára lényegesen drágábban teljesítenek. A szállítás díja továbbra is a kórbonctani vizsgálatot végző intézményt vagy az ügyben eljáró hatóságot terhelné. A jövőben a hamvasztóüzemeknek minden évben kötelezően közzé kellene tenniük áraikat. Emellett a jelenlegi gyakorlathoz képest némileg szigorodnának a szabályok az elhunyt hamvainak hazavitelére vonatkozóan: az urnát akkor lehetne hazavinni, ha azt az elhunyt végrendeletében kérte, vagy a temetésre kötelezettek közjegyző előtt nyilatkoznak arról, hogy egyetértenek a hazavitellel. A KIM szigorítani javasolja a temetkezési szolgáltatók működésének szabályait, így kiterjesztenék az összeférhetetlenséget azokra az egészségügyi intézménnyel jogviszonyban álló munkavállalókra, akik az elhunyt kezelésében, kiadásában érintettek. A tárca javaslattervezete meghatározza a temetkezési szolgáltatók ellenőrzésének és szankcionálásának szabályait, így a temetkezési szolgáltatásokat engedélyező hatóság a jövőben bírságot szabhatna ki, illetve a működési engedélyt is visszavonhatná. A javaslat új fogalmat alkot a nem természetes halállal kapcsolatban, biztosítja a személyes adatok kezelését, megteremti a halottszemléhez szükséges halottvizsgálati szaktanácsadói névjegyzék alapjait, ismételten kötelezővé teszi az igazságügyi szakértői eskütételt, illetve általános jelleggel meghatározza a szaktanácsadó fogalmát. A KIM szerint az intézkedések végrehajtásával csökkenhet a felderítetlen halálesetek száma, egyértelműbb lesz a halottvizsgálat folyamata, eredménye pedig szakmailag megalapozottabb lesz. MTI 2012. augusztus 30., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Változások, újdonságok a csecsemőgyógyászati nefrológiában – III. rész
Őrségváltás a MOK élén
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás