Hírvilág

Széchényi díjatt kapott Kásler Miklós

2018. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rendkívül megtisztelő a kitüntetés, hiszen Széchenyi Istvánról kapta a nevét, aki történelmünk folyamán talán a legtöbbet tette a magyarságért - mondta el az MTI-nek Kásler Miklós onkológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, akit Széchenyi-díjjal tüntettek ki a nemzeti ünnepen a Parlamentben. A 68 éves professzor a nemzetközi és hazai onkológiai ellátás korszerűsítését a világ számos területére kiterjesztő rákellenes akciók és fejlesztési programok kidolgozása és széles körű megvalósítása mellett az onkológus, illetve sugárterapeuta szakorvosképzés fejlesztésével is szolgáló, nagy hatású tevékenysége elismeréseként kapta a díjat. Eddigi munkásságának legfontosabb állomásait felidézve Kásler Miklós elmondta, elég sok irányú tevékenysége volt. "Mindenképpen megemlíteném a sebészi lézerek magyarországi bevezetését, valamint az azt megelőző tudományos munkát. Ugyancsak teljesen új megoldás volt a fej-nyaki tumorok műtéteinek kiterjesztése és az egyidejű rekonstrukciója nagy mellkasi bőr-izomlebenyekkel". Ezt követően foglalkozott a fotodinamikus terápiával - a daganatok destrukcióját célzó fotokemoterápiás eljárás -, valamint a fej-nyaki tumorok kialakulásában szerepet játszó génekkel és egyéb hajlamosító tényezőkkel. "Nagyon lényegesnek gondolom, hogy 1993-ban megírtam a Nemzeti Rákkontroll Programot, kialakítottuk az országos intézetben Európa legmagasabb kategóriájában akkreditált komprehenzív rákcentrumát, megírtuk az első tankönyveket, valamint az első irányelveket" - mondta Kásler Miklós, megjegyezve, hogy mindezek mellett még sok egyéb munkájára büszkén tekint vissza. Jelenlegi és jövőbeli feladatairól szólva az Országos Onkológiai Intézet nemzetközi szerepének emelését hangsúlyozta. Elmondta: "érkezett egy felkérés, hogy mivel az Országos Onkológiai Intézet Európa keleti és középső részének egyetlen akkreditált komprehenzív rákcentruma, próbáljuk megszervezni a magyarországi után a közép-európai onkológiai hálózatot is". Kásler Miklós szerint nagyon fontos - és nemzeti ügy is egyben -, hogy azok az államok, amelyekkel Magyarország kapcsolatba került a déli és a keleti nyitás révén, mind igénylik az onkológiai támogatást, segítséget. "Jelenleg is fut a nemzeti onkogenomikai program, amelyben az intézet nagyon jelentős támogatás mellett nemzetközi színvonalú munkát végez" - mutatott rá az onkológus, aki a közelmúlt eredményeiből szemezgetve megemlítette még legújabb, Magyarország szerte jelentős visszhangot keltett munkájukat, amely során meghatározták az Árpád-ház férfitagjainak jellemző génszakaszát. Forrás:MTI MTI 2018. március 15., csütörtök 17:55

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

CANØSSA – Hátraarc a halálból

A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.

Hírvilág

A szűrés életet menthet, mégsem élünk vele

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai alapján az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés a nők körében. 2020-ban becslések szerint világszerte 2,3 millió nőt diagnosztizáltak mellrákkal és 685 000-en vesztették életüket a betegség következtében. Habár a mellrák minden 4. nőt érint világszerte és minden 6. daganatos halálesetért felelős, időben felismerve jó eséllyel gyógyítható lenne.

Klinikum

Az időskori vérszegénység

GADÓ Klára

Az életkor előrehaladtával a vérszegénység előfordulása egyre gyakoribb. Időskorban nagyon gyakran több krónikus betegség egyidejű jelenlétét tapasztaljuk, amelyek a geriátriai szindrómákkal együtt jelentős mértékben befolyásolják az idős ember önellátó képességét, életkilátásait, életminőségét, valamint a kórházi kezelés szükségességét.

Klinikum

Az idős beteg és a bőronkológia: fókuszban a szűrés jelentősége

BÁNVÖLGYI András

Az időskori mortalitásban és morbiditásban a rosszindulatú bőrdaganatok fontos szerepet játszanak. Időben történő felismerésükkel és korai ellátásukkal megelőzhetők a későbbi szövődmények. Rendszeres szűrővizsgálattal és a nem bőrgyógyászati szakképzettségű egészségügyi személyzet edukációjával a korai felismerés aránya jelentős mértékben javítható.