Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Európai Bizottság egyetért ugyan azzal, hogy az állatkísérleteket fokozatosan meg kell szüntetni, ám a célkitűzés megvalósítását másként képzeli el, mint az erről szóló európai polgári kezdeményezés szervezői - derült ki az uniós testület által e témában szerdán kiadott állásfoglalásból. A brüsszeli bizottság azokról az intézkedésekről döntött, amelyeket a Stop Vivisection elnevezésű, az állatkísérletek megszüntetéséért indított kezdeményezésre válaszul kíván bevezetni. Jyrki Katainen bizottsági alelnök közleményben emlékeztetett arra, hogy "a kezdeményezés olyan időszakban indult, amelyet egyébként is a változás jellemez a kutatás terén: hála a technológiai fejlődésnek, Európában egyre kevesebbszer végeznek állatkísérleteket". Az állatkísérletek teljes betiltásának azonban Katainen szerint még nem jött el az ideje, "mivel ez az orvosbiológiai kutatások leállásával és más, EU-n kívüli országokba való áthelyezésével járna". Egy másik EU-biztos, Karmenu Vella kilátásba helyezte, hogy az Európai Bizottság több olyan intézkedést fog bevezetni, amelyek "elősegítik az állatkísérleteket helyettesítő módszerek gyorsabb elterjedését és szélesebb körű alkalmazását". A Brüsszelben kiadott tájékoztató szerint az elmúlt évtizedben a technológiai fejlődés forradalmasította az orvosbiológiai kutatásokat. E fontos áttöréseknek köszönhetően lehetőség nyílt olyan - sejt- vagy szövetkultúrákon alapuló - alternatív vizsgálatok, valamint számítógépes módszerek kidolgozására, amelyek csökkentik az állatkísérletek szükségességét. Azonban sok olyan összetett fiziológiai és toxikológiai folyamat és hatás létezik, amelyeket még nem lehet megfelelően modellezni vagy értékelni ezekkel az alternatív módszerekkel, ezért bizonyos esetekben szükség van állatkísérletekre. MTI 2015. június 3., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A szakértők háromszintű védekezést javasolnak a bőrrák ellen

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó új, háromszintű prevenciós stratégiát javasol a Magyar Dermatológiai Társulat.

Klinikum

Komplex állapotfelmérés idős betegeknél

BESENYEI Attila, GADÓ Klára

Magyarországon a lakosság tartós és folyamatos fogyása tapasztalható az 1980-as évek óta, aminek demográfiai jelentőségét a népesség öregedése, a korösszetételének torzulása csak tovább súlyosbít. 1990 óta folyamatosan nő társadalmunkban az időskorúak számaránya, ami 2023-ban 20,54%-ot ért el. Hazánkban a szív- és érrendszeri halálozások mellett továbbra is kiemelt jelentőségű a daganatos betegségekhez társuló halálozás.