Sokat költünk kedvenceinkre
2013. MÁJUS 09.
2013. MÁJUS 09.
Szöveg nagyítása:
A magyarországi kutya- és macskatartók 36 százaléka havonta több mint 10 ezer forintot költ házi kedvencei ellátására, sokan azonban akár havi 40 ezer forintot is áldoznak kisállataikra - derült ki egy friss kutatás eredményeiből. Az egoMedia által több mint 8000 fős mintán végzett kérdőíves felmérés arra is rámutat, hogy nagyjából minden második állattartó négylábújával történt már baleset, vagy volt olyan súlyos betegsége korábban, amelynek elhárítására drága orvosi beavatkozást kellett elvégeztetniük. A felmérés szerint a magyar kutyások 20 százaléka elmulasztotta kedvencén az idén január 1-jétől kötelező mikrochipes megjelölést, az ezért járó akár 45 ezer forintos bírság így még tovább növelheti az állattartással kapcsolatos költségeket. A kutatás során a kötelező chipeztetést elmulasztó kutyások 41 százaléka válaszolt úgy, hogy anyagi okok miatt nem tett eleget a jogszabálynak, 32 százalékuk egyéb okok miatt nem gondoskodott a chip beültetéséről, a válaszolók 20 százaléka pedig azt mondta, készül a beavatkozás elvégeztetésére. A felmérésben résztvevők közül azonban sokan még csak nem is hallottak a tavaly augusztusban, illetve idén januártól jelentősen szigorodó állatvédelmi szabályokról, vagy nem tartják fontosnak a törvényeknek való megfelelést annak ellenére, hogy az elmúlt négy hónapban is sok száz, a felmérésben résztvevő állattartót ellenőriztek, rendelkezik-e kutyájuk a kötelező megjelöléssel. Az összes megkérdezett mintegy harmada nyilatkozott úgy, hogy a váratlanul felmerülő állatorvosi költségek miatt már kötött vagy tervezi, hogy köt kisállat-biztosítást. Magyarországon eddig több mint háromezren kötöttek ilyet. MTI 2013. május 8., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Weboldal segít értelmezni a tápanyagok jelölését
Magánegészségügyi ellátás a Covid-19-járvány idején
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás