Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Háborúsnak minősítik a lengyel politikusok azt a helyzetet, amely az egészségügyben alakult ki az év elején: a háziorvosok mintegy 20 százaléka nem hosszabbította meg szerződését a lengyel társadalombiztosítóval (NFZ) és zárva tartja rendelőjét. Az így tiltakozó orvosok a lengyel egészségügy eddig legsúlyosabb válságáról beszélnek a szombat este kiadott közleményükben. A tiltakozó orvosok és az NFZ, illetve az egészségügyi tárca közötti viszály nem csak a betegek kezelését, hanem az év elején életbe lépő egészségügyi reform bevezetését is megnehezíti. Ennek keretében a minisztérium két csomagot próbál keresztülvinni, mely egyrészt a szakorvosi vizsgálatokra jelenleg hónapokra, sőt évekre is elnyúló várakozást rövidítené le, másrészt rugalmasabbá tenné az onkológiai betegek kezelését. A reform keretében az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapna a háziorvosi kezelés. A tiltakozó orvosok viszont azzal érvelnek, a csomagok következtében még kevesebb időt tudnak szánni egy beteg vizsgálatára, és keveslik a nekik ítélt, az előző évinél mintegy 20 százalékkal magasabb költségvetést. A szerződésüket meg nem hosszabbító orvosok a Zielona Gora-beli megállapodásnak (PZ) nevezett szervezetben tömörülnek. A PZ az előző években is rendszeresen költségvetési harcot vívott az egészségügyi tárcával. Bartosz Arlukowicz egészségügyi miniszter bejelentette, azokat a betegeket, akik zárva találják eddigi háziorvosuk rendelőjét, a kórházi sürgősségi szolgálat veszi át, a tárca oda irányítja a szükséges pénzforrásokat. Az év elején bezárt orvosi rendelők aránya vajdaságonként változik. Négy vajdaságban az orvosok 100 százaléka hosszabbította meg szerződését, de olyan térségek is vannak – például a délkelet-lengyelországi podlasiei és a varmia-mazúriai vajdaság – ahol zárva van a rendelők mintegy fele. A lublini vajdaságban csak a háziorvosok 26 százaléka hosszabbította meg szerződését. Ez egyelőre nem okozott nagyobb bonyodalmakat, mert a hétvégén úgyis kórházi ügyeletek gondoskodnak a betegekről. Nagyobb fennakadások a hét elején várhatók, illetve szerdán, amikor Lengyelországban véget ér a téli iskolai szünet. A helyzet élénk politikai vitát váltott ki. Arlukowicz kizárt további tárgyalásokat, amíg az orvosok meg nem hosszabbítják szerződésüket a tárca által megszabott feltételek alapján. Julia Pitera, a kormányzó Polgári Platform (PO) képviselője úgy nyilatkozott, az orvosok egy része háborút indított az állammal szemben. Boleslaw Piecha volt egészségügyi miniszterhelyettes, a legnagyobb ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője viszont kijelentette, jelenleg „hadiállapot áll fenn”, amely során Arlukowicz kettéosztotta az orvosi társadalmat. MTI 2015. január 4., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.