A köpenysejtes lymphoma a non-Hodgkin-lymphoma klinikailag heterogén altípusa, és továbbra is vitatott téma a cyclophosphamiddal, vincristinnel doxorubicinnel és prednisonnal (CHOP) végzett indukciós kezelésének az intenzitása. Egy korábbi vizsgálatban a Nordic Lymphoma Group azt találta, hogy a betegek 85%-ánál sikertelennek bizonyult a dózisintenzív CHOP-kezelés, majd kemoterápia és őssejtátültetés kombinációja (Eur J Haematol 2003; 71:73). Most annak meghatározására, hogy az eredeti, dózisintenzív kezelés rituximabbal és cytarabinnal való kiegészítése javítja-e a köpenysejtes lymphomában szenvedő betegek prognózisát, a kutatócsoport II. fázisú vizsgálatot végzett 160, legfeljebb 65 éves beteg részvételével, akiknél újonnan diagnosztizálták a betegséget. A betegek hatciklusnyi kezelésben részesültek: felváltva háromciklusnyi rituximab-CHOP kombinációt és háromciklusnyi nagy dózisú cytarabint és rituximabot kaptak. Az indukciós kezelésre reagáló betegek nagy dózisú kemoterápiában, majd őssejtátültetésben részesültek. A minimális reziduális betegség jelenlétét polimeráz-láncrakcióval (PCR) vizsgálták a kezelés után vett vér- és csontvelőmintákban és őssejtekben. Azokat a betegeket, akiknél nem lépett fel klinikai progresszió, de molekuláris relapsust állapítottak meg a vér- vagy a csontvelősejtek vizsgálatával, rituximabbal kezelték. Az összes terápiás válasz aránya szignifikánsan nagyobb volt ebben a vizsgálatban, mint a Nordic Lymphoma Group fent említett korábbi vizsgálatában (96%, illetve 76%, p=0,001), hasonlóképp gyakrabban tapasztaltak teljes terápiás választ is (54%, illetve 27%, p<0,001). A nagy dózisú kemoterápia és a csontvelő-átültetés után a teljes terápiás válasz aránya 90%-ra nőtt. Az új vizsgálatban a négyéves teljes túlélés is hosszabbnak adódott (81%, illetve 55%, p=0,002), valamint a négyéves progressziómentes túlélés is (73%, illetve 37%, p=0,0002). A minimális reziduális betegség szempontjából kivizsgált 79 beteg 92%-a PCR-rel negatívnak bizonyult. Összesen 39 beteg halt meg a vizsgálat folyamán, 31-en a lymphoma miatt és nyolcan a kezeléssel kapcsolatos toxicitás miatt. A többváltozós elemzés eredménye szerint Ki-67 sejtproliferációs marker fokozott expressziója fordított összefüggésben állt az eseménymentes túléléssel. Az indukciós ciklusok 12–20%-ában vált szükségessé kórházi kezelés neutropeniás láz vagy más, a kezelés által okozott toxicitás miatt. A kezeléssel kapcsolatos nyolc haláleset közül négy a nagy dózisú kemoterápia és őssejtátültetés során következett be, négy pedig a későbbi követés folyamán. A Nordic Lymphoma Group korábbi vizsgálatával szemben, amelyben a követés során nem csökkent a relapsus aránya, úgy tűnik, hogy ebben a vizsgálatban öt év után platót ért el a túlélési görbe. Azt, hogy a tartósan relapsusban maradt betegek tényleg gyógyultnak tekinthetők-e, hosszabb követéssel kell majd megállapítani. További vizsgálatok szükségesek annak meghatározásához is, hogy a rituximab és a cytarabin milyen arányban járult hozzá a prognózis javításához. A European MCL Network jelenleg gyűjt 65 évesnél fiatalabb betegeket, akiket hatciklusnyi rituximab-CHOP kombinációval vagy 3-3 rituximab-CHOP kombinációval, illetve rituximabbal, dexamethasonnal, nagy dózisú cytarabinnal és cisplatinnal (DHAP) kezelnek, majd nagy dózisú kemoterápiával és őssejtátültetéssel. Forrás Blood 2008 Oct 1; 112:2687. Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid