Hírvilág

Rezidensek szakorvosi felügyelet nélkül

2012. MÁJUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fülesdi Béla, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi szakmai kollégiumának elnöke szerint nem a képzési rendszer, hanem a finanszírozás és a helyi kórházi ellátásszervezés tehető felelőssé, ha hagyják, hogy egy rezidens szakorvosi felügyelet nélkül lásson el beteget. Fülesdi Béla, aki egyúttal az egészségügyi szakmai kollégium aneszteziológiai és intenzív terápiás tagozatának vezetője is, az MTI-nek a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke által készített felmérésre reagálva mondta ezt. A felmérés egyebek mellett megállapította: az altatószakorvos-jelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzív ellátási szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk. A szövetség alelnöke, Varga Dóra friss felmérésének eredményét pénteken Siófokon, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 40. kongresszusán ismertette. A szakmai kollégium elnöke - aki szintén részt vett a kongresszuson - az MTI-nek azt mondta: a felvázolt probléma számára korábban ismeretlen volt, hiszen az általa vezetett debreceni egyetemi klinikán ilyen nem fordulhat elő, és - mint mondta - a kongresszus után több résztvevő értetlenségének adtak hangot a felmérés eredményeivel kapcsolatban. Ugyanakkor, mint azt a kongresszuson felszólalásában is jelezte: ha az elhangzottak bizonyos ellátóhelyeken valóban előfordulnak, a helyzet tényleg "változtatásért kiált és alátámasztja az egészségügyi szerkezetátalakítás szükségességét". Azt viszont hangsúlyozta: minden szakmában - és így az altatóorvosiban is - alapszabály: a szakorvosjelöltnek önálló felelőssége nincs. Mint Fülesdi Béla kiemelte: a szakmai kollégium nem hatóság, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szabályalkotásának javaslattevő szervezete. Működésük során az elmúlt másfél évben azon dolgoztak, hogy a rezidensek minél biztonságosabb feltételek mellett dolgozhassanak. Azt viszont a szakmai kollégiumnak nincs hatásköre ellenőrizni (és nem is feladata), hogy a leírt szabályokat betartják-e az intézményekben. Ez a kórházak, a helyi munka szervezésével és minőségbiztosítással megbízott szakemberek felelőssége - hangsúlyozta Fülesdi Béla. Varga Dóra az MTI-nek viszont korábban azt is elmondta: az elmúlt két évben az altatószakorvosok voltak a legtöbben, akik a külföldi munkavállalást választották. Mint mondta: azzal a Magyar Rezidens Szövetség vezetői is tisztában vannak: Magyarországon nem megvalósítható, hogy mindig minden műtőben legyen szakorvos. Ezzel együtt megdöbbentő, hogy vannak rezidensek (a kérdőívet kitöltők hat százaléka), akik úgy végeznek altatást, hogy korábban soha nem volt velük szakorvos a műtőben. Egy múlt csütörtöki konferencián Farkas Zsuzsanna, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának jogi főreferense kifejtette: a hatályos rendelet szerint a rezidens csak szakmai felügyelet mellett végezhet egészségügyi tevékenységet. A hivatal megkeresésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azt felelte: nem egyértelmű, hogy a "szakmai felügyelet" a gyakorlatban mit jelent. MTI 2012. május 5., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.

Hírvilág

Így védekezhetünk gyógyszer nélkül a megfázás, fertőzések ellen

A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.

PharmaPraxis

Mi a vásárlók véleménye az OTC-szerek hatékonyságáról és biztonságosságáról?

SZEMLE eLitMed

Kanadai kutatók vizsgálták a fogyasztók vélekedését a vény nélkül kapható készítmények biztonságosságáról és hatékonyságáról. Az eredmények alátámasztják a korábbi felméréseket.

Hírvilág

Gyakori betegség ritka szövődménye – célzott vizsgálattal lerövidíthető a betegút

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Május 5. a pulmonalis hypertonia világnapja. A pontos diagnózis felállítása akár évekbe is telhet, célzott szívultrahang vizsgálattal azonban lerövidíthető ez az időszak, a kezelés pedig sokkal jobb életminőséget biztosíthat.