Hírvilág

Rendhagyó szellemidézés

2014. MÁRCIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hamvas Béla íróra emlékeznek születésnapja alkalmából a hétvégén irodalmi, tudományos, zenei és gasztronómiai programokkal Balatonfüreden. Mint írták, a balatonfüredi önkormányzat és a Hamvas Béla Asztaltársaság 2000-ben, Sava Babic kezdeményezése alapján fát ültetett Hamvas Béla emlékére. A Hamvas-hárs alatt minden évben ünnepséget tartanak. Itt minden alkalommal a magyar mellett még egy nyelven (eddig szerbül, franciául, németül, olaszul, hindiül és angolul) "a fára olvassák" Hamvas Béla szövegét a Fák című esszéből. A rendhagyó szellemidézés pénteken esti borkóstolóval folytatódik, ahol Kő Pál szobrászművész, Szkárosi Endre költő, Keserü Katalin művészettörténész és Vidnyánszky Attila rendező fejti ki gondolatait. Másnap ünnepélyes keretek között Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg a Művészet és Tér elnevezésű konferenciát, amelynek végén különleges tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők. A Vaszary Galériában többek között Nádler István mutatja be erre az alaklomra készített rajzait. Este a Kisfaludy Galériában Rátóti Zoltánnak és Huzella Péternek A bor filozófiája című Hamvas-könyv alapján készült műsorát láthatják az érdeklődők. A szervezők tájékoztatása szerint a programokat úgy állították össze, hogy az a helybéliek mellett megmozgassa a távolabb élő Hamvas-rajongókat is, az esemény egyfajta korai szezonkezdetnek is felfogható a Balaton partján. 2014. március 19., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.