Klinikum

Reményteli őssejt-injekció kísérlet

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az őssejt-injekció kísérleti egerekben erősítette a lábizmokat, és megakadályozta az öregedéssel járó izomtömeg vesztést – derült ki egy múlt héten közzétett tanulmányból. A felfedezés jó szolgálatot tehet az olyan degeneratív humán betegségek kezelésében, mint például az izomsorvadás, valamint minden embernek segít a korosodás káros következményeinek enyhítésében. A kutatók három hónapos, egészséges egerek lábszárából nyertek ki őssejteket, amelyeket bárium-klorid injekcióval kiváltott, ideiglenes lábizom sérülésben szenvedő egerek lábszárába fecskendeztek. A sérülések néhány nap alatt meggyógyultak, és a kezelt izom mérete kétszeresére nőtt. Két évvel később a kutatók kimutatták, hogy az eljárás maradandóan megváltoztatta a transzplantált sejteket, amelyek ellenállóvá váltak az izom öregedési folyamatával szemben – számolt be a tanulmány szerzője, Bradley Olwin, a Coloradói Egyetem kutatója. „A beültetett anyag az őssejteket az önmegújulás magasabb szintjére kapcsolta, ezáltal gyakorlatilag átvette az izomsejtek termelését” – mondta. A kutatócsoport ugyanakkor nem tapasztalt ilyen hatást abban az esetben, amikor a sejteket egészséges egerek izomzatába ültették be. „A transzplantált őssejtek maradandóan módosulnak, és csökkentik a transzplantált izom öregedését, megőrizve az erejét és a tömegét” – számolt be Olwin. „Rendkívül izgalmas és váratlan eredményről van szó” – mondta a Science Translational Medicine szakfolyóiratban közzétett tanulmányról. „Egyszerűen nem jelentkeztek az izom öregedésének jellegzetes jegyei. További kutatásokat követően elképzelhető, hogy egy szép napon képesek leszünk jelentős mértékben ellenállni az emberek öregedésével járó izomtömeg, -méret és -erő vesztésnek, csakúgy, mint az olyan krónikus degeneratív betegségeknek, mint az izomsorvadás.” Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Klinikum

Az időskori vérszegénység

GADÓ Klára

Az életkor előrehaladtával a vérszegénység előfordulása egyre gyakoribb. Időskorban nagyon gyakran több krónikus betegség egyidejű jelenlétét tapasztaljuk, amelyek a geriátriai szindrómákkal együtt jelentős mértékben befolyásolják az idős ember önellátó képességét, életkilátásait, életminőségét, valamint a kórházi kezelés szükségességét.