Pilinszky versek a jótékonyságért
2012. DECEMBER 29.
2012. DECEMBER 29.
Szöveg nagyítása:
Látja Isten, hogy állok napon címmel Pilinszky János verseit adja elő Bakonybélben vasárnap Földes László Hobo. A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor a helyi önkormányzattal együtt három éve határozta el, hogy a Borostyán-kúti kápolnát megpróbálja felújítani, ezt a kezdeményezést Cseh Tamás családja és barátai is támogatták. Az elmúlt két évben a településen két nyári, szabadtéri jótékonysági koncertet tartottak, amelyeken az előadók tisztelegtek Cseh Tamás előtt, aki a falu díszpolgára; a koncerteken többek között fellépett Novák János, Víg Mihály, Kisfaludy András, Pitti Katalin, a fővédnök Bereményi Géza volt. A nézők összesen 1,1 millió forint értékben vásároltak téglajegyeket, Hobo pedig egy év alatt négy önálló estjét hozta el a településre, amelynek egymillió forintos bevételét a kápolna felújítására ajánlotta fel. A Bakony Erdő Zrt. és a Pannonhalmi Főapátság mellett magánszemélyek és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítványra befizetett egy százalékokból további 4,7 millió forint gyűlt össze a munkálatokhoz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatán pedig 3,5 millió forintot nyert a Szent Mauríciusz Monostor a kápolna felújítására. Varga Róbert közölte, hogy az összegből renoválták a kápolnát; statikailag megerősítették a szentélyt, elkészült a falszigetelés, a külső homlokzat javítása, festése, a tetőzsaruzat és védőrétegének cseréje, valamint a torony oromzati díszeinek a rekonstrukciója, megújult az oltár és a bejárat. Most a kápolna melletti stációk renoválására gyűjtenek adományokat; Hobo jótékonysági estje vasárnap 18 órakor kezdődik a bakonybéli faluházban. 2012. december 29., szombat
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A magyar operajátszás méltatlanul alulértékelt két csillaga – Réti József és Bartha Alfonz
„Világszép sántikáló lányok, ragyogjatok, ragyogjatok!” Esendő testek költészete Pilinszky Jánosnál
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás