Hírvilág

Patikákat vehet az OEP

2013. SZEPTEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kormány az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) jelölte ki az állam nevében elővásárlási jogot és tulajdonosi jogot gyakorló szervként a közforgalmú gyógyszertári tulajdoni hányadra vonatkozó elővásárlási joggal kapcsolatban - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Június 26-án fogadta el az Országgyűlés azt a tizenhárom jogszabályt módosító egészségügyi salátatörvényt, amely a többi között rendezi a patikatulajdonlást is. A törvény úgy rendelkezik, hogy ha a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga; a már meglévő gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot. A törvény szerint közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaság tulajdoni hányadának átruházása esetén elővásárlási jog illeti meg az érintett gazdasági társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező gyógyszerészt, az érintett gazdasági társaság által működtetett közforgalmú gyógyszertárban munkaviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkező gyógyszerészt, illetve bármely más gyógyszerészt vagy az államot - ebben a sorrendben. Az érintetteknek az elővásárlási jog érvényesítésére a vételárról való értesüléstől számított 30 napon belül van lehetőségük. Ha erről valaki nem nyilatkozik, azt "úgy kell tekinteni, hogy nem kíván élni az elővásárlási jogával". MTI 2013. szeptember 5., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Hírvilág

Együtt a nők egészségéért: Magyarországra érkezik a GE HealthCare Mammo kampánya

A mellrák a nők körében a leggyakoribb daganatos megbetegedés, amely minden évben milliókat érint világszerte. Bár a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel jelentősen hozzájárul a betegséggel járó kockázatok csökkentéséhez, sokan, tartva a folyamat esetleges kellemetlenségeitől, nem teszik meg a szükséges lépéseket.

1.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.