Hírvilág

Önjelölt pszichiáterek gyógyítanak

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Pszichológiai Társaság elnöksége levélben fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, Szabó Mátéhoz. Ebben az ombudsman segítségét és közreműködését kérik, hogy jogszabályban szabályozzák tevékenységüket. Kifogásolják, hogy ellentétben más gyógyító munkával vagy egyéb szakmákkal például az ügyvédekével, a közjegyzőkével vagy az építészekével, ma bárki végezhet pszichológusi vagy lelki segítői tevékenységet. Az interneten valóban számos üzleti ajánlatot találni: pszichoakadémia, transzperszonális pszichoterapeuta, vállalati közösségépítő pszichológiai tréning. A szakmában tudnak olyan, magát pszichoterapeutaként reklámozó személyről, aki képzéseket, posztgraduális továbbképzéseket szervez diplomát ígérve, pedig mindössze középiskolai végzettsége van. Sajnos súlyos beteg magánszemélyek is kérnek segítséget az álgyógyítóktól. Éppen erre hívta fel a figyelmet a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke is. Oláh Attila lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: nemcsak a szakma, hanem az emberek részéről is fontos a probléma rendezése. A laikusokat ugyanis könnyű megtéveszteni különböző ígéretekkel, főleg úgy, hogy ebben a szakmában nehezebben derülnek ki a hibák. Pedig akár jóvátehetetlen károkat is okozhatnak az önjelölt, képzetlen pszichológusok: súlyosan veszélyeztethetik pácienseik egészségét, életét. S ezzel a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk sérülhet. "Belegondolni is rossz, hogy mi történhet megfelelő kezelés nélkül a súlyos depresszióval küzdőkkel" - tette hozzá. "Több mint tíz éve próbáljuk elérni, hogy tevékenységünket jogilag szabályozzák, de eddig mindig zátonyra futott a kezdeményezésünk" - szögezte le. Eddig már számos minisztériumot felkerestek, de a négyévenkénti kormányváltás s a szaktárcák ennél is gyakoribb átszervezése miatt mindig félresöpörték az ügyet. Most abban bíznak, hogy az ombudsman közreműködésével elérhetik céljukat, mondta Oláh Attila. Szeretnék elérni, hogy határozzák meg, milyen végzettséggel lehet ilyen tevékenységet folytatni. A tervek szerint nyilvántartást is vezetnének a valódi szakemberekről, s akár szakmai kamarát is alakítanának. A klinikai pszichológia területén dolgozó szakemberek egyébként azt is hangsúlyozzák, hogy az azonnali beavatkozásra többek között azért van szükség, mert ennek a tevékenységnek az állami keretei fellazultak az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetésével. Forrás: OTS - Hírvonal

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Gondolat

Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai

KOVÁCS József

A pszichiatrizálás szakaszai A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, amelyeket korábban nem tekintettek volna annak

Ökológia

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont

BUDA Béla

Az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt.