Hírvilág

Növénybiológus és kutatóorvos kapta A nőkért és a tudományért díjat

2017. SZEPTEMBER 27.

Két kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű pénzdíjas elismerését, amely fiatal nőket ösztönöz tudományos munkájukban. A díjat Tóth Szilvia Zita növénybiológusnak és Wohner Nikolett kutatóorvosnak ítélte az akadémikusokból álló zsűri.

Az elmúlt 15 évben 43 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban. Tóth Szilvia Zita növénybiológus a C-vitamin termelését, sejten belüli szállítását és raktározását, valamint növényekben betöltött szerepeit vizsgálja. Wohner Nikolett témája a vérzékenység egy típusának kialakulása .

Wohner Nikolett a vérzékenységgel járó von Willebrand-betegség vizsgálata közben tett fontos felfedezéseket, miszerint a betegség kialakulásáért részben egy olyan receptor a felelős, amely egy fontos véralvadási faktor mutációit a vérből kivonja, meggátolva ezzel az alvadást. A kutatásból kiderül, hogy a receptor gátlása fontos előrelépést jelentene a vérzékenység kezelésében. A vizsgálatok kitértek a trombózist okozó vérrögök összetételére is, Wohner Nikolett ezen összetevők hatásainak vizsgálatában ért el jelentős eredményeket, amelyek a későbbiekben segíthetik a trombózis gyógyítását.

Wohner Nikolett elmondta: többféle vérzékenységről beszélhetünk, a von Willebrand-betegséget a von Willebrand-faktor hiánya, vagy a vérben való alacsony szintje okozza. Ez a faktor azért felelős, hogy amikor bármilyen érsérülés történik, ne vérezzünk el. A vérlemezkék nem tudnak a von Willebrand-faktor nélkül működni, csak azon keresztül tudnak az érfalban a sérüléskor szabaddá vált kollagén rostokhoz kikötődni - mondta, hozzátéve, hogy az első válaszért - amely tűzoltás a véralvadásban - a von Willebrand-faktor és a vérlemezkék felelősek általában.

Elmondta: ezeknél a betegeknél az látható, hogy a vérzés nem akar elállni, mert ez az első vérlemezkedugó nem tud kialakulni. A betegség különböző súlyosságú lehet. Ezzel szemben a hemofíliás betegeknél egy másik faktor hiányzik, amely a véralvadási folyamatban későbbi szerepet tölt be, ezért a vérzés típusa is más ezeknél a betegeknél. Kifejtette, hogy a von Willebrand-betegségnek többféle típusa van, az egyik típus, amikor nem termelődik, egy másikban van von Willebrand-faktor, csak rosszul működik, egy harmadik típusban pedig szintén termelődik, de valamiért idő előtt kikerül a keringésből. "Én azt kutattam, hogy miért tűnnek el ezek a fehérjék" - mondta, hozzátéve: örökletes betegségről van szó.


Forrás: MTI
MTI 2017. szeptember 27., szerda 13:00

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpontot is működtetető konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS-ot a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet Brüsszelben - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.