Hírvilág

Nem tudtak a szülők a fogamzásgátlásról

2012. FEBRUÁR 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Titokban, szüleik tudta nélkül kaptak fogamzásgátló implantátumot 13 éves lányok Nagy-Britanniában, miután a kormány néhány éve ösztönzi a tinédzserkori terhességek megelőzését. Mint kiderült, Southhampton kilenc iskolájában kínáltak fel a fiatal lányoknak fogamzásgátló implantátumot, ám a gyakorlatban ennél több helyen történhettek hasonló esetek. A szülők panasza szerint lányuk bőre alá olyan hormontartalmú implantátumot helyeztek el a szülők megkérdezése nélkül, amelyeket hosszú távú fogamzásgátlásra terveztek, és célszerű néhány éven át a helyükön hagyni. Egy 13 éves lány anyja a The Daily Telegraph című brit napilapnak nyilatkozva (www.telegraph.co.uk) "morálisan helytelennek" minősítette a történteket, és kifogásolta, hogy az iskola nem konzultált a családorvosukkal sem. A tanulóknak szerinte csupán egy, a kórelőzményekről érdeklődő kérdőívet kellett kitölteniük. Ezt követte egy egészségügyi szakértőkkel folytatott konzultáció, majd megkaphatták a fogamzásgátló eszközt, utánkövetésre azonban már nem egyeztettek velük időpontot. A lapnak névtelenül nyilatkozó szülő egyetért azzal, hogy nagyon fontos a szexuális egészségre és a fogamzásgátlásra tanítani a kamaszokat, ám szerinte "túl messzire mentek". A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint tavaly 1700 13-14 éves lány kapott implantátumot, 800-an pedig hasonló hatású injekciókat. A megelőző évben 3200 15 éves lánynál helyeztek el implantátumot és 1700-an kaptak injekciókat. A szervezet illetékesei védelmükbe vették a szexuális egészséggel foglalkozó iskolai szolgálatokat, mondván, hogy munkájuk eredményeképpen 22 százalékkal csökkent a tinédzserkori terhességek száma. Mint szóvivőjük hangsúlyozta, minden egyes kamasznál felmérték, hogy képes-e tájékozott döntést hozni a kérdésben, így kérték hozzájárulásukat a beavatkozáshoz, majd részletes egészségügyi kórtörténetet vettek fel szakképzett emberek segítségével. A brit szabályozás szerint nem tájékoztatják a szülőket az orvosi kezelésekről 16 évesnél fiatalabbak esetében sem, ha a fiatal páciens titoktartást kér, és úgy ítélik meg, hogy képes tájékozott döntést hozni a kezelésről. A fogamzásgátló implantátumok apró, gyufaszálhoz hasonló rudacskák, amelyeket a felkar bőre alá helyeznek el, ahol folyamatosan bocsátja ki a benne lévő, peteérést megelőző hormont. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.