Hírvilág

Nem segíti a leszokást az elektromos cigaretta

2012. MÁRCIUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A legújabb vizsgálatok is kimutattak az egészségre ismerten káros anyagokat az elektromos cigaretták összetevői között - közölte az egészségügyi államtitkárság. Közleményük szerint egyebek mellett a szabályozás szigorodásának révén egyre kevesebben szoknak rá a dohányzásra, illetve egyre többen próbálják abbahagyni. Ezzel együtt viszont megnőtt az úgynevezett elektromos cigaretták (és a hasonló elektromos nikotinbevitelt szolgáló eszközök) forgalmazása. Az e-cigarettát alternatív nikotinpótló eszközként reklámozzák, olyan termékként, amely segít a leszokásban. Az államtitkárság kiemelte: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nyilvánvalóvá tette, hogy az elektromos cigarettát nem tekinti a dohányzásról leszokás legitim eszközének, mivel nem bizonyított sem az, hogy biztonságos, sem az, hogy a leszokás elősegítésében hatásos. Mint kifejtették, az e-cigaretták egyik összetevője, a nikotin olyan "farmakológiai hatású anyag", amelyre a gyógyszerszabályozás vonatkozik, összhangban az európai uniós rendelkezésekkel. A jogszabály szerint az ilyen termékeknek keresztül kellene menniük a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó hatósági eljáráson. A dohányzásról való leszokáshoz is csak orvos vagy gyógyszerész tanácsa alapján, illetve felügyelete mellett lehet felhasználni. Kiemelték: a nikotintartalmú e-cigaretta legfőbb veszélye, hogy már egy patronja is a halálos mennyiségű nikotint tartalmazhat. A jelenleg boltokban, aluljárókban kapható termékek minősége és megbízhatósága az esetek többségében nem garantált. Az államtitkárság közleményében azt írta: "a nikotintartalmú elektromos cigaretták forgalomba hozatala és értékesítése a gyógyszerszabályozás megkerülésével jogszabályellenes tevékenység". Így minden olyan, nem dohányterméknek minősülő termék, amely nikotint tartalmaz, és nem gyógyszerként van forgalomban, illegálisnak tekintendő - tették hozzá. Az egészségügyi államtitkárság azt javasolja, hogy akik le akarnak szokni a dohányzásról, a dohányfüggőség kezelésére szolgáló megfelelő megoldásokról orvosukkal, gyógyszerészükkel konzultáljanak. A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben. A bírságolás három hónap türelmi idő után áprilisban kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyekre 50 ezer forintig, intézményekre 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat múlt pénteken az MTI-vel azt közölte: két hónap alatt mintegy tízezer helyen vizsgálták a nemdohányzók védelméről szóló, január elsején életbe lépett törvény szigorításainak betartását; az ellenőrzéseken több mint félezer helyen találtak különböző hiányosságokat. Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetője az MTI-nek pénteken azt mondta, a hátralévő kevesebb mint egy hónapos türelmi időben felmérik a lakosság véleményét a szigorított szabályozásról. Március második felében több egyeztetés is lesz, hogy áttekintsék a törvény esetlegesen életszerűtlen pontjait, az életbe lépése óta felmerült kérdéseket, mint például az elektromos cigaretta előtérbe kerülését - mondta. mti

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.