Hírvilág

Nem rendészeti eszközök oldják meg a hajléktalankérdést

2013. JANUÁR 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ombudsman még nem kapott a főpolgármestertől meghívót aluljárószemlére Szabó Máté 2011 decemberében kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab), hogy semmisítse meg az "életvitelszerű közterületen való lakhatás" tilalmáról szóló szabályozást. Ennek nyomán az Ab 2012. november 12-ei határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását, és megsemmisítette a törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület használatát életvitelszerű lakhatásra. A testület megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására. Tarlós István pénteken azt mondta: "ha valaki most lemegy a Ferenciek terére, konstatálhatja, hogy kétéves munkánkat tették tönkre". Mint mondta, az emberek ott végzik a dolgukat, megágyaztak, a külföldiek ámultan nézik, hogy mi történik ott, és a főváros gyakorlatilag tehetetlen. Ráadásul a hajléktalanok is sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek - emelte ki. Tarlós István jelezte: megerősíti a polgármesterekkel közös korábbi kezdeményezésüket, és a parlament segítségét kérik az ügyben, emellett látogatásra hívta az ombudsmant, "nézze meg saját szemével, hogy ahhoz képest, ami két hónapja volt, most mi van". Bassola Eszter, az ombudsmani hivatal szóvivője pénteken azt mondta: az alapvető jogok biztosának álláspontja továbbra is az, amit korábbi indítványában megfogalmazott: a hajléktalanokat nem lehet azért büntetni, hogy önhibájukon kívül, az utcára kényszerültek. A szóvivő ugyanakkor kiemelte: azt az ombudsman sem állította, hogy jó ha az utcán élnek az emberek, de úgy véli ezzel a helyzettel szemben nem rendészeti módszerekkel kell fellépni. Szabó Máté szerint szociális eszközökkel kell megelőzni az emberek utcára kerülését. Azoknak pedig, akik már ilyen helyzetben élnek, segíteni kell. Ehhez a menhelyek, nappali melegedők számát kell növelni, és itt olyan légkört kialakítani, hogy oda az otthontalanok be is menjenek. Az ombudsmani hivatal szóvivője nem kívánt reagálni arra, hogy Szabó Máté a hivatalos meghívás kézhezvétele után elmegy-e az aluljárószemlére. Azt viszont elmondta, hogy az ombudsman egy régen betervezett, egészségügyi jellegű szabadság miatt péntektől két hétig távol lesz a hivataltól. MTI 2013. január 4., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.