Hírvilág

Nem kaphat működési engedélyt a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ

2012. NOVEMBER 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ a jelenlegi kialakításával a hatályos rendelkezések szerint nem kaphat működési engedélyt, a XIII. kerület ennek megfelelően fogalmazta meg a szakhatósági véleményt - közölte az önkormányzat sajtóreferense kedden. Gellért Lajos hozzátette: az illetékes kormányhivatal által kért szakhatósági állásfoglalásban a jegyző azt állapította meg, hogy a többfunkciós központban az átmeneti szállóként szolgáló és az ettől elkülönített, egészségügyi célú egységek egyidejű használata külön-külön nem biztosítható. Ebben az esetben a hatályos rendelkezések alapján nem adható működési engedély az intézménynek - hangsúlyozta. A sajtóreferens azt mondta, tévedés, hogy a kerület nem engedélyezte a működést, hiszen az csak a szakhatósági véleményt adta ki, az engedélyt a kormányhivatal utasította el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szakhatósági állásfoglalásban a kerület valóban nem javasolta az engedély megadását. Gellért Lajos az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményére reagálva kitért arra: méltánytalannak tartják, hogy a minisztérium úgy látja, a kerület akadályozza a hajléktalanellátást, hiszen a városrész a kötelező feladatoknál jelentősen többet vállal ezen a téren. Közlése szerint a kerület nem ért egyet az intézmény elhelyezésével, egyrészt azért, mert a hajléktalanellátók egyenetlenül oszlanak meg a fővárosi városrészek között: míg a XIII. kerületben ezernél több hajléktalanról gondoskodnak már most, addig van, ahol egyáltalán nincs ilyen intézmény. Hozzátette: emellett a Szabolcs utca környékét érintő kerületi területfejlesztési tervekkel is ellentétes hajléktalangondozó központ oda telepítése. A tárca keddi közleményében azt írta, hogy a XIII. kerületi önkormányzat akadályozza a hajléktalanellátást, mert nem adta meg a működési engedélyt a Szabolcs utcában kialakított hajléktalangondozóra, így a 345 millió forintos beruházás keretében létrejött egészségügyi centrum nem fogadhatja a rászorulókat. Az egykor az Orvostovábbképző Intézet belgyógyászati osztályaként működő Szabolcs utcai épületet 345 millió forintból újították fel és október 5-én adták át. Az intézményben 50 ágyas krónikus belgyógyászati és 23 ágyas ápolási osztály, valamint 20 ágyas lábadozó kapott helyet. Itt működne a hajléktalanok háziorvosi ellátását 24 órában biztosító, mozgó orvosi szolgálat, továbbá az idős hajléktalanoknak kialakított 64 férőhelyes részleg is. MTI 2012. november 6., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.