Nem hatott a beültetett fogamzásgátló
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Nagy-Britanniában legalább ötszáz nő esett teherbe a karjukba ültetett fogamzásgátló implantátum ellenére.
Több ezer nő vette igénybe az Implanon nevű eszközt, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy három évig megakadályozza a teherbe esést azáltal, hogy egy vékony csövön keresztül hormonokat bocsát a véráramba a karban.
A gyógyszereket és orvosi eszközöket felügyelő brit hivatal, az MHRA arról is beszámolt, hogy összesen 1607 mellékhatásról kapott bejelentést az Implanonnal kapcsolatban, amelyek a használókat érintő 2888 gyanús reakcióval kapcsolatosak. Az országos egészségbiztosítási alap (NHS) eddig több mint 200 ezer fontot fizetett ki kártérítésként azoknak a nőknek, akik teherbe estek, illetve az implantátum következtében károsodást szenvedtek.
A gyártó, az MSD gyógyszergyár, azóta a Nexplanonnal helyettesítette az Implanont, amely már applikátorral is rendelkezik, és röntgennel illetve CT-vel is kimutatható.
June Raine, az MHRA igazgatója elmondta, hogy szoros együttműködésben dolgoztak a céggel az új változat kifejlesztésében, és a gyártó teljes mértékben megértette a felügyeleti szerv aggályait.
A több kártérítésért perelő nőt is képviselő ügyvéd azt állította, ügyfelei nem vették észre, hogy az előre feltöltött aplikátor nem szabadítja fel az implantátumot a véráramba. Stephanie Prior elmondta, hogy a Nexplanon újfajta applikátorral rendelkezik, amely megkönnyíti a behelyezést, és szükség esetén röntgennel illetve CT-vel is kimutatható. „Néhány ügyfelem úgy esett teherbe, hogy nem tudta, az Implanon eszköz nem került be a karjába. Pszichológiai nehézségektől szenvedtek annak következtében, hogy teherbe estek, később elvetéltek, vagy kénytelenek voltak megszakíttatni a terhességet” – mondta az ügyvéd.
Az MSD nyilatkozatában azt írta, biztos az Implanon hatékonyságában és biztonságosságában, de a teherbe esett nők közül soknak nem megfelelően ültette be orvosa az eszközt.
„Az Implanon sikeres alkalmazásának kulcsa az, hogy megfelelően és alaposan beültessék a bőr alá az eszközt, a termék használati útmutatójának megfelelően. Ha az implantátumot nem az utasítások szerint és a megfelelő napon ültetik be, az nem kívánt terhességhez vezethet. Ráadásul egyik fogamzásgátló módszer sem 100 százalékos” – írta a termék gyártója.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: A spirál biztonságosabb
Angolkabát vagy francialavél
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Története legnagyobb akvizícióját lépte meg a Richter
Vényköteles a sürgősségi fogamzásgátló
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás