Hírvilág

Nekem Szól! Egészségértés Díj: Szavazz Te is a legjobb projektekre!

2021. NOVEMBER 23.

Budapest, 2021. november 23. – Mától december 3. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A zsűri által előzetesen kiválasztott projektek közül a legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó 500 ezer forint pénzdíjban részesül. Az idei pályázat fókuszában az egészség élethosszon át tartó megőrzése és az erre való törekvés áll.

Október 10-én lezárult a 2021-es Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat nevezési határideje, melyet követően a neves szakemberekből álló zsűri megkezdte a pályaművek értékelését. A legjobbak közé válogatott projektekre a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a közönség is szavazhat a nekemszol.hu/kozonseg-szavazas oldalon. A legtöbb voksot begyűjtő projekt közönségdíjat kap a zsűri által odaítélt díjak mellett.

„A koronavírus-járvány miatt természetes, hogy többet és tudatosabban foglalkoznak az emberek az egészségüket érintő kérdésekkel. Ahogyan arra az AIPM idei friss kutatásának eredményei rámutattak, a hazai egészségértés szintje fejleszthető, az elmúlt években sikerült is előre lépni a területen, és ebben az ezt célzó kezdeményezéseknek kulcsszerepük volt. A korábbi évekhez hasonlóan idén is rengeteg ötletes pályázattal találkoztunk, amelyek jelentős része már a járványhelyzet okozta kihívásokhoz alkalmazkodva segítette a magyar emberek egészségértésének fejlesztését. A zsűrinek nehéz dolga volt kiválasztani a legjobb pályaműveket, így kíváncsian várjuk, a közönségszavazás során melyik projekt lesz a legnépszerűbb” – mondta el Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója a közönségszavazás indulásával kapcsolatban.

Az idén „Élethosszig egészség” fókusszal meghirdetett kétmillió forintos összdíjazású pályázaton a zsűri által kiválasztott legjobb 10 egészségértést fejlesztő projektről részletesebb információ és a projektgazdákkal készült videók a www.nekemszol.hu/kozonseg-szavazas oldalon tekinthetők meg.

2021-ben a zsűri döntése alapján a 10 legjobb pályázat:
• Mályvabetegút - Digitális betegút kísérő - Mályvavirág Alapítvány
• Aqua Challenge 2020 - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
• Közérthető és hiteles online egészségügyi edukáció - Dr. Kulja András
• A szülők informálásának fontossága a Gyermekszív Központban - Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központ
• Millió lépés az életért - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
• Babára várva, online szülésfelkészítő tanfolyam - Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő
• VI. Semmelweis Egészségverseny - Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete
• Szociális Klaszter Egyesület - Együtt a demenciával: a gondozó családok komplex támogatása (INDA program)
• Legyek Jól! - mindennapi egészségem - Doctor Consulting Kft.
• Komplex betegedukációs program krónikus mieloid leukémiás betegeknek - Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoport, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Semmelweis Egyetem

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által idén hatodik alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy díjazza, és minél több emberhez eljuttassa az egészségértéshez kapcsolódó legjobb kezdeményezéseket. Az egészségértés azért fontos, mert azok, akik inkább követik a kezelési előírásokat, gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon, kevesebb krónikus betegségben szenvednek, jobb az általános egészségi állapotuk, és tovább élnek.

A Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat zsűritagjai 2021-ben
• Zsűri elnök: Endrei Judit, Kor-határtalanul program alapítója, médiaszemélyiség
• Salamon Adrienn, az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány elnöke, a Nekem Szól! Egészségértés Díj korábbi nyertese
• Dr. Kókai-Nagy Ákos, az AIPM korábbi elnöke

A pályázattal kapcsolatos friss hírek a facebook.com/nekemszol oldalon is elérhetőek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat.

Hírvilág

Bejelentették a Richter Anna díj győzteseit

A Richter Anna Díj március 8-án megrendezett díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

Hírvilág

Üzleti Etikus Cégek Fóruma

A cégek üzleti morálja alapvetően a vezető, vezetőség hitvallását, etikai elveit, emberi értékrendszerét tükrözi vissza. Van-e különbség a multinacionális és a családi kis-, középvállalkozások etikai értékrendje között? Lehet-e tudatosan beépíteni a tisztességes emberi értékrendeket a cégbe vagy ez csak a vezetők és az ott dolgozó emberek magukkal hozott magas emberi moralitásán múlik?

Hírvilág

ANTISTIGMA-díj 2015

Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja 2016. április 27-én ismét átadta az Antistigma-díjat. Az elismerést a tagok javaslatai alapján évente kaphatja meg előző évi teljesítményéért egy olyan, a médiában tevékenykedő alkotó, aki korrekten és meggyőző erővel lép fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen.

Hírvilág

Növénybiológus és kutatóorvos kapta A nőkért és a tudományért díjat

Két kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű pénzdíjas elismerését, amely fiatal nőket ösztönöz tudományos munkájukban. A díjat Tóth Szilvia Zita növénybiológusnak és Wohner Nikolett kutatóorvosnak ítélte az akadémikusokból álló zsűri.