Hírvilág

Miért veszélyesek az elmebetegek? Vagy inkább fordítva?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Amerikai Egyesült Államokban végzett közvélemény-kutatásban a válaszadók 75%-a szerint a pszichiátriai betegségek veszélyesek. Ezt megerősítik az elmebetegek által elkövetett bűncselekményekről szóló (rém)híradások. Egy lakosságszintű felmérés keretében 35 ezer személlyel készítettek két interjút, 2–4 éves időközzel. Az amerikai kutatók az első beszélgetés alkalmával a pszichiátriai betegség fennállására, a második interjún pedig az időközben elkövetett erőszakos cselekményekre kérdeztek rá, és az ezek közötti összefüggést vizsgálták. A megkérdezettek 42%-a számolt be valamilyen pszichiátriai betegségről. Ezek közül csak a szkizofréniát, a bipoláris zavart és a major depressziót tanulmányozták, ezeket együttesen minősítették súlyos elmebetegségnek. A megkérdezettek 11%-a szenvedett csak súlyos pszichés betegségben, és az alanyok 21%-a szenvedett csak valamilyen szertől való függőségben vagy abúzusban. Egyszerre súlyos elmebetegség és függőség az alanyok 9%-ában állt fenn. A pszichiátriai betegek ténylegesen több erőszakos cselekményt követtek el, viszont, ahogy az adatok többváltozós elemzéséből kiderült, csak azért, mert közülük többen szenvedtek függőségben vagy abúzusban, illetve gyakrabban szerepelt az anamnézisükben erőszak, mint a nem elmebeteg populációban. A többváltozós elemzés eredményei szerint a súlyos pszichiátriai betegség fennállása nem állt összefüggésben az erőszakos cselekmények elkövetésének kockázatával. A következő tényezők viszont növelték az erőszakos cselekmények veszélyét: – Múltbeli események: korábban elkövetett erőszakos cselekmények, gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás, a szülők börtönbüntetéssel sújtott bűncselekménye – Klinikai állapotok: szerfüggőség vagy -abúzus, kóros fenyegetettség-érzés – Demográfiai tényezők: életkor, nem, jövedelem – Élethelyzet: a közelmúltban történt válás, munkanélküliség, erőszakos bűncselekmény elszenvedése Az eredmények megcáfolják azt a széles körű nézetet, amely szerint a pszichiátriai betegségek önmagukban hajlamosítanak az erőszakos, veszélyes viselkedésre. Mégis többször fordul elő ilyen magatartás a pszichiátriai betegek esetében, mert ebben a csoportban jóval gyakoribb a hajlamosító tényezők jelenléte, leginkább a korábban elszenvedett vagy elkövetett erőszak, a súlyos problémát jelentő élethelyzet és a kábítószer- vagy alkoholfüggőség. A mentális betegségben szenvedők veszélyességének megítéléséhez tehát nem a pszichiátriai diagnózist kell figyelembe venni, hanem az anamnézisben szereplő erőszakot, a szerfüggőséget és a stresszt okozó élethelyzeteket. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Arch Gen Psychiatry 2009 Feb; 66:152.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Feltérképezték a BME-n, milyen betegségekkel jár együtt a depresszió

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével a depresszió új altípusait azonosították a bioinformatikusok. A Nature Communications-ben megjelent kutatás eredményei hamarosan a kezelésekben is hasznosíthatók lesznek.

Hírvilág

Depresszióhoz vezethetnek a fogászati problémák

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Sokan szégyenérzetből vagy éppen hiúságból nem beszélnek a fogászati problémáikról vagy éppen a fogvesztésről, ám ettől még a lelkükben nyomot hagynak a szájüreggel kapcsolatos nehézségeik. A pszichológiai hatás messzire nyúlik és a társas kapcsolatokat is érintheti, sőt, akár depresszió is kialakulhat.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.