Hírvilág

Mesterséges megtermékenyítés - rendellenes fejlődés

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy vasárnap közzétett tanulmány szerint a mesterséges megtermékenyítés útján születő gyermekek esetében jelentősen nagyobb a súlyos születési rendellenességek valószínűsége. A kutatók úgy vélik, a mesterséges megtermékenyítést (ART – Assisted Reproductive Technology) tervező szülőket tájékoztatni kell arról, hogy az ilyen jellegű kezelések megnövekedett kockázattal járnak. Az eddigi legnagyobb szabású ilyen jellegű tanulmány során Franciaország 33 bejegyzett klinikáján az összes mesterséges megtermékenyítéssel történt szülést megvizsgálták 2003 és 2007 között, ami összesen 15 ezer gyermeket jelentett. "A gyermekek 4,24 százalékában találtunk súlyos születési rendellenességet” - számolt be a kutatást vezető Geraldine Viot, a párizsi Port Royal szülészeti kórház klinikai genetikusa. Az általános népesség esetében ez az arány 2-3 százalék. "Ez a magasabb arány részben a szívbetegség és a húgyivarszervi rendszer rendellenes fejlődésének tudható be. Ez utóbbi a fiúk esetében sokkal gyakoribb” - írta a kutató közleményében. A kisebb fejlődési rendellenességek közül ötszörös emelkedés volt megfigyelhető angióma esetében. Ez lányok esetében kétszer olyan gyakran fordult elő, mint fiúkban. „Becsléseink szerint Franciaországban körülbelül 200 ezer gyermek született mesterséges megtermékenyítés útján. A fejlődési rendellenesség ilyen magas aránya már közegészségügyi kérdés” – állítja Viot. „Nagyon fontos, hogy minden orvos - és politikus is - tájékozódjon erről.” A fejlődési rendellenességekkel született gyermekek szülei átlagosan nem voltak idősebbek az ART csoportba tartozó többi szülőnél, tehát az életkor vélhetően nem számít befolyásoló tényezőnek. A kutatók azt is elmondták, egyelőre nem világos, milyen mértékben köszönhetők a rendellenességek a szülők által átörökített génvariánsoknak, illetve maguknak a mesterséges megtermékenyítési technikáknak. "A fejlődési rendellenességek eredete valószínűleg többtényezős. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk annak megértésére, mely lejátszódó folyamatok játszanak szerepet a probléma kialakulásában” – tette hozzá Viot. A leggyakoribb technikák az in vitro fertilizáció (IVF) és az intracitoplazmatikus spermium injekciós (ICSI) eljárás. A nők emellett hormonterápiában is részesülhetnek a peteérés helyreállítására illetve serkentésére. Az IVF során a nő petesejtjét a testen kívül termékenyítik meg, majd visszaültetik a méhbe, az ICSI során viszont egyetlen spermiumot injektálnak közvetlenül egy petesejtbe. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy az in vitro fertilizáció kudarcának leggyakoribb oka a petesejt rendellenes kromoszómaszáma. Ezek az ún. genetikai imprinting rendellenességek játszhatnak szerepet a fejlődési rendellenességek magasabb arányú kialakulásában is. "Egy olyan időszakban, amikor egyre gyakoribb a terméketlenség, és egyre több pár szorul mesterséges megtermékenyítésre a fogamzáshoz, nagyon lényeges minél többet kideríteni arról, mi okozza a fejlődési rendellenességeket ezekben a gyermekekben” - mondta Viot. Egy februárban publikált dán tanulmány rámutatott, hogy az IVF eljáráson átesett nők esetében négyszer nagyobb a halva szülés valószínűsége, mint azokban, akik természetes úton, vagy más megtermékenyítési technikával fogantak. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Hírvilág

Mesterséges Intelligencia az orvoslásban - beszámoló a gazdag 2023 őszi konferencia kínálatról, a Neumann társaság konferenciáitól az MTA rendezvényekig.

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: veszélyes pszichózisban a társadalom

LAPSZEMLE eLitMed

Litvánia boldogságot, Magyarország háborús pszichózist kínál a fiataloknak; már megint egy cikk a kávéról, részletes amerikai jelentés a Long COVID-ról. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

A fogászati prevenció jelene és jövője

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Miként alakítja át a digitalizáció és a mesterséges intelligencia a fogorvosi ellátást? Hogyan építhetők be a prevenciós programokba ezek a legújabb technológiák?

Hírvilág

Mesterséges intelligenciával a rák ellen

LAPSZEMLE eLitMed

Széles körben és nagy pontossággal alkalmazható a rák diagnosztizálására és értékelésére egy újonnan kifejlesztett mesterséges intelligencia modell – számolt be egy harvardi kutatásról az euronews.