Hírvilág

Megszületett a világon az első gyermek háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel

2016. SZEPTEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kisfiú genetikai állományának nagy része szüleitől, egy kicsiny töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS pedig donortól származik, így a gyermeknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van. Az embrió édesanyjától kapta a sejtmagon belüli DNS, az örökítőanyag túlnyomó részét. Mivel az anya DNS-ében mitkondriális hiba van, amelyet örökíthet utódjára, a genetikai betegség megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználták a megtermékenyítéshez. Ennek a petesejtnek eltávolították a sejtmagját, azaz a nő genetikai állományának túlnyomó részét. Így helyettesíttették a hibás géneket. Amerikai orvosok egy jordániai családon segítettek a módszerrel, az anya a Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegséget örökítette volna gyermekére. Az anya már négyszer elvetélt korábbi terhességei során és két gyermekét - hatéves és nyolc hónapos - elveszítette. A szülők és a család Mexikóba utazott a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények ezen módszer alkalmazását. Az újszülött DNS-ének 0,1 százaléka származik a donoranyától, és minden más édesanyjától és apjától. A New York-i New Hope meddőségi központ orvosigazgatója, John Zhang elmondta, hogy kollégáival öt embriót hoztak létre a módszerrel, de csak egy fejlődött normálisan. Zhang és csoportja a reproduktív medicina amerikai társaságának októberi tanácskozásán ismerteti az esetet Forrás: MTI MTI 2016. szeptember 27., kedd 20:24

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

A ftalátok hatása a női reproduktív egészségre

Egy az Environmental Health Perspectives szaklapban nemrég megjelent tanulmány a ftalátok női reproduktív egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatáról számol be. Mivel a témakörben napvilágot látott kutatási eredmények nem egyértelműek, a kutatók célja az volt, hogy hozzájáruljanak az ellentmondásos eredmények tisztázásához.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.