Hírvilág

Megőrizni a nyugdíjak reálértékét

2012. MÁRCIUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A nemzeti erőforrás miniszter szerint meg kell teremteni az idősödők aktív életének feltételeit, ez azt jelenti, hogy mind a társadalomnak, mind pedig az idősödőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy az érintettek egészségben, lehetőleg a családban és tevékenyen éljenek. Réthelyi Miklós "az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás" európai uniós éve alkalmából rendezett hétfői, budapesti konferencián azt hangoztatta, hogy a cél az egészség és az öngondoskodási képesség minél tartósabb megőrzése, ehhez azonban társadalmi szemléletváltozás is kell, valamint az, hogy a szociális és az egészségügyi rendszer a megelőzésre fektesse a hangsúlyt. A miniszter szerint azt kellene elérni, hogy az életkor meghosszabbodásából adódó következmények ne problémaként, hanem kihívásként jelenjenek meg. Hozzátette: az életkor előrehaladása nem a veszteségek halmozódását jelenti, hanem esélyeket az alkalmazkodásra, változásra, esélyeket új örömforrások megtalálására. Réthelyi Miklós azt hangoztatta: mindannyiunk személyes felelőssége, hogy az idős embernek méltó helye legyen a családban, a társadalomban. Elmondta, az időskori életminőség javításához szükség van egyebek mellett az életkori diszkrimináció csökkentésére, a nyugdíjrendszer reformjára, a megfelelő szociális szolgáltatásokra, valamint az egymásra való jobb odafigyelésre. Andor László, az Európai Bizottság szociális ügyekért is felelős biztosa előadásában kihívásnak nevezte, hogy Európában a következő évtizedekben egyre nő az idősek, idősödő korosztályok aránya a társadalomban. A legfontosabb változások között említette, hogy az Európai Unióban élő 60 éven felüliek száma évente 2 millióval nő, kétszer olyan gyorsan, mint pár évvel korábban, miközben a munkaerő-piacra bekerülő fiatalok száma csökken. Úgy fogalmazott, itt az idő arra, hogy megoldásokat keressenek, és arra is, hogy pozitívan tekintsenek a népesség idősödése által támasztott kihívások elé. A foglalkoztatási kérdésekről szólva Andor László hangsúlyozta, az idősebbek hosszabb ideig történő foglalkoztatása nem a fiataloktól veszi el az állásokat, hanem "éppen ellenkezőleg"; ez élénkíti a gazdaságot, és keresletet teremt. Soltész Miklós szociális államtitkár, az Idősügyi Tanács alelnöke a rendezvényre meghívott nyugdíjasok előtt az alaptörvénynek azt a szakaszát idézte, miszerint a nagykorú gyerekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Az államtitkár a korosztályt érő kihívások között arról beszélt, hogy sok idős ember magára marad, nincs családja, nincs kapcsolati hálója. A problémák között említettre azt is, hogy nincsenek az idősek előtt olyan példaképek, akik 65-80 évesen is aktívan élik az életüket. Hozzátette, hogy a kormány eddig is meg tudta őrizni, és meg is őrzi majd a nyugdíjak reálértékét, - mint mondta - bármennyire is szeretnék politikai ellenfeleik az ellenkezőjét állítani. Soltész Miklós az uniós kohéziós források esetleges elvonására utalva arról beszélt, Magyarországnak minden forintra, minden euróra szüksége van, és szerinte nem lehet méltányos, ha pénzt vesznek el tőlünk. Elmondta: Magyarország erején felül mindent megtesz azért, hogy rendbe tegye a helyzetét. Arra figyelmeztetett, hogy ha az ország ellen olyan eljárást indítanak, melynek következtében több mint 142 milliárd forintot elvesznek, akkor a társadalom érdekében tett törekvések zátonyra futhatnak. A példák között említette, hogy ebből a pénzből például 800 idősotthont lehet felújítani. Soltész Miklós - név említése nélkül - kritikával illette az ülésen ugyancsak jelen lévő Andor László uniós biztost. Az államtitkár úgy fogalmazott: "jogos az az elvárása a magyar társadalomnak, hogy bárki, bárhol, akár Magyarországon, akár Brüsszelben szolgál, ha magyar emberek adóforintjaiból dolgozik, akkor a magyar emberek érdekeit képviselje". Soltész Miklósnak ezeket a szavait a közönség tapsa kísérte. A kormánypártok és a Jobbik is kifogásolta, hogy a magyar uniós biztos nem vett részt az Európai Bizottság azon ülésén, amelyen azt javasolták, hogy függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Az államtitkár és a biztos ugyanakkor a konferencia szünetében - újságírók előtt - kezet fogott. A rendezvényen újságíróknak kiosztott háttéranyagban egyebek mellett az áll, hogy napjainkban Magyarországon 1.100 századik életévét betöltött, vagy annál idősebb ember él. A dokumentumban szerepel az is, hogy azok, akik megérik a 60. életévüket, - legalábbis a statisztikák szerint - arra számíthatnak, hogy 76, illetve 81 évig élnek; előbbi adat a férfiakra, utóbbi a nőkre vonatkozik. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.

Ökológia

A gyógyászati célból használt állatokat is fenyegeti az ökoszisztémák leromlása

Az Ecology and Society szaklapban megjelent tanulmány (Global synthesis reveals that ecosystem degradation poses the primary threat to the world’s medicinal animals) az első globális áttekintő munka, ami a gyógyászati állatok felhasználásának és veszélyeztetettségének összefüggéseit vizsgálja. A kutatás célja az volt, hogy tisztázza a gyógyászati célú felhasználás jelentőségét az egyes fajok populációinak csökkenésében, mivel mind szakmai körökben, mind a médiában megjelenik az a nézet, miszerint a gyógyászati célú felhasználás komoly fenyegetést jelent a különböző állatfajokra, azok túlhasználatához vezet.

Gondolat

Sámánizmus - egykor és most

A nyugati néprajzi és antropológiai tudományosság kezdettől fogva figyelt a sámánhit és a sámán szertartások megnyilvánulásaira az ázsiai kultúrákban. A megoldás mindig lelki változásokban fejeződik ki. A hagyományos szertartások különleges hangulatot, sajátos révületet váltanak ki, ennek során a valóság lelki keretei háttérbe szorulnak, tágabb univerzum erői és szabályai jelennek meg.

Gondolat

A haldokló betegeket kísérő személyzet mentálhigiénéje A kiégés és a pszichés terhek csökkentésének lehetőségei

HEGEDÛS Katalin

A hospice-munkának is megvannak a mítoszai és a határai. Még a leggondosabb ápolás sem biztosíthatja mindig a jó halált a betegeknek és a békés elkísérést a gondozószemélyzetnek.