Hírvilág

Meg ne rázd a csecsemőt!

2012. AUGUSZTUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Frontális ütközéshez hasonló hatása van az egy éven aluli gyerekre, ha valaki megrázza, mert a csecsemő még nem tudja megtartani a fejét - figyelmeztet a megrázott gyerek szindrómára a Semmelweis Egyetem közleménye. A megrázott csecsemő feje erős gyorsulásokkal és lassulásokkal ide-oda billeg, miközben az agy csúszkál a koponyán belül. Néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a kemény agyhártya alatt elszakadjanak az erek, vérömlenyek keletkezzenek és súlyosan károsodjon a baba agya. Rudas Gábor, a Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont igazgatója évente mintegy öt hasonló esettel találkozik, de ez szerinte csak a jéghegy csúcsa. „Ha valaki egyszer megrázta a gyermekét, általában megteszi többször is. A vérömleny nem feltétlenül okoz azonnali klinikai tüneteket, a felnőttek gyakran nem is sejtik, milyen súlyos sérülést okoztak a babának. Amikor végül mégis hozzánk kerül a baba, az MR vizsgálat során azt látjuk, hogy az agy mindkét oldalán különböző idejű vérzések vannak, meg tudjuk mondani, milyen rétegekben van a vérzés, és az mennyire friss, és azt is, hogy az agyállományban milyen károsodás lépett fel” - magyarázta a szakember. Az egyévesnél fiatalabb csecsemők között a bántalmazás a második leggyakoribb halálok, a baba rázása pedig a 0-3 éves korú gyerekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma. Általában a szülők vagy a gondozók idegességükben, tehetetlenségükben, kontrollt vesztve rázzák meg a vigasztalhatatlanul síró kisbabát anélkül, hogy tisztában lennének a következményekkel, de előfordul olyan eset is, hogy durva játéktól, levegőbe dobálástól szenved agykárosodást a gyermek. Egy kanadai felmérés szerint a babák ötöde belehalt a gyakran csak néhány másodperces rázásba, a túlélők több mint fele pedig idegrendszeri károsodást szenvedett, 65 százalékuk látássérülést. A megrázott csecsemő szindróma a leggyakoribb halálok a traumás fejsérülések között, az Egyesült Államokban évente 1200-1400 gyerek sérüléséért vagy haláláért felelős a National Center on Shaken Baby Syndrome elnevezésű szervezet adatai szerint - olvasható a közleményben. Később már maga a szülő, gondozó is látja, hogy baj van a gyermekkel, bár a klinikai tünetek sokfélék lehetnek: hányhat, letargiás lehet a baba, nem mozog, vagy éppen túlságosan nyugtalan. A védőnő, vagy a gyermekorvos is sokszor csak annyit sejt, hogy valamilyen központi idegrendszeri problémája lehet a csecsemőnek. Mivel a megrázott gyerek szindróma általában semmiféle látható sérüléssel, töréssel nem jár, ezért ritkán gyanakszanak bántalmazásra. Az egyetlen külső jel a feszülő kutacs lehet, hiszen az agyban mindent kitölt a vér. Mint Rudas Gábor elmondta, a mágneses rezonanciás (MR) vizsgálat ilyenkor az agyhártya alatti kétoldali vérzéseket és az agyödémát állapítja meg, míg a szemfenékvizsgálat világosan mutatja, hogy a retina erei is bevéreztek. Ha ez a három tünet együtt van, akkor nem kérdés, hogy mi történt, 100 százalékos biztonsággal meg lehet mondani, hogy ez "shaken baby" szindróma. MTI 2012. augusztus 22., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.