Hírvilág

Kutatás: mélypontra süllyedt az egészségügyi ellátórendszer iránti bizalom

2011. OKTÓBER 12.


Lantos Zoltán egészséggazdasági szakértő, a GfK HealthCare ügyfélkapcsolati igazgatójának közlése szerint a kórházban dolgozó szakorvosok bizalma az intézményeket érintő jelentős változások ismeretében csökkent jelentősen, a háziorvosok bizalmát ugyanakkor javította beruházásaik támogatása. A lakosság egyre nagyobb része viszont a leggyakoribb egészségi problémáinak a megoldását már nem az ellátórendszertől várja.

Mint írták, a magyar szakorvosok mintegy háromnegyede úgy gondolja, hogy a következő egy évben mind a kórházak, mind pedig az orvosok és a nővérek rosszabb helyzetbe kerülnek. A negatív változások közül a legsúlyosabbnak a növekvő nővérhiányt tartják, de az intézményi műszerpark helyzetét is pesszimistán ítélik meg.

A kutatás megállapította, hogy az állami praxisfejlesztési pályázatnak köszönhetően a háziorvosok beruházási hajlandósága az elmúlt egy évben jelentősen nőtt, de ettől függetlenül az ellátórendszerrel kapcsolatos várakozásaik tovább romlottak az elmúlt negyedévben.

Kitértek arra: a lakosság körében egyre többen döntenek úgy, hogy nagyobb összeget fordítanak a saját egészségükre és erre befektetésként tekintenek. Az emberek 43 százaléka "abszolút meg van győződve arról, hogy érdemes figyelmet fordítania az egészségére és abba invesztálni" - olvasható a közleményben. Emellett az emberek negyede hajlandó jobban figyelni az egészségére.
A kutatás szerint az egészségügyi változások közül az elmúlt időszakban két téma kapott kiemelt figyelmet: a rezidensek ösztöndíjprogramja és az azzal kapcsolatos vélemények, valamint a gyógyszerárak és a gyógyszergyárak terheinek változása. A lakosság véleménye az egészségügyben végbemenő változásokról sokrétű képet mutat.

A közleményben Kertész Balázst, a Szinapszis ügyvezető igazgatóját idézve kiemelték: "a lakosság összességében úgy érzékeli, hogy az egészségügyi ellátórendszertől egyre kevesebbet kap és egyre kevesebbre is számíthat".

A GfK Hungária és a Szinapszis Kft. által rendszeresen készített "egészségügyi bizalomindex" legfrissebb kutatása szeptemberben készült el, háromszáz orvos és további ötszáz ember megkérdezésével.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Agykutatás

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.