Hírvilág

Kuruzslás és csalás miatt indult a per

2013. FEBRUÁR 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A vádlott hamis indokokra hivatkozva kért és kapott különböző összegeket ismerőseitől, barátaitól, azok bizalmát kihasználva. A férfi 1995-ben ismerte meg az első sértettet, aki a magánéletének a legbizalmasabb részleteibe is beavatta őt, így elmondta neki azt is, hogy 2009 májusában rákos megbetegedést diagnosztizáltak a szervezetében. A vádlott azt ígérte, hogy be tud szerezni egy az Amerikai Egyesült Államokban élő professzortól egy gyógyszert, amelynek alkalmazása a rákgyógyítás jelenlegi legkorszerűbb - de még csak kísérleti stádiumban lévő - módszere, a jelenleg Magyarországon alkalmazott eljárások nem hoznának gyógyulást. A férfi ígéreteinek, rábeszélésének hatására a sértett nem vette igénybe a szakorvosok által előírt kezeléseket, hanem a vádlott által küldött készítményeket szedte. Ezek valójában sem őssejtet, sem gyógyszer-hatóanyagot nem tartalmaztak, azok a kereskedelmi forgalomban néhány ezer forintért beszerezhető étrendkiegészítők voltak. Az ismerős a vádlott bankszámlájára több részletben összesen 32 millió forintot fizetett be. Egészségi állapota azonban rosszabbodott, majd a sértett 2011. július 10-én meghalt. A vád szerint, ha a szakorvosok által számára előírt - az alkalmazható terápiák közül az orvostudomány jelenlegi állása szerint ezen stádiumban a leghatékonyabbnak tartott - kezeléseket kellő időben és kellő rendszerességgel igénybe vette volna, akkor klasszikus terápia esetén a túlélési esélye 64 százalék, míg kombinált kezelés esetén 88 százalék lett volna. A vádlott egy másik embertől komoly befektetési lehetőség ígéretével 24 millió forintot kért és kapott, míg egy harmadik sértettől különböző ígéretekkel összesen 18,8 millió forintot csalt ki. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Kocsó Sándor büntetőtanácsa március 11-én a vádlott meghallgatásával folytatja a tárgyalást. MTI 2013. február 27., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.