Hírvilág

Különleges az anya hangja a csecsemőnek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az anya hangja kivételezett módon aktiválja a nyelvtanulásért felelős agyi területeket – állítják a Montreali Egyetem és a Sainte-Justine egyetemi kórház kutatói. A kutatócsoport elektromos felvételeket készített a csecsemőkről születésük után 24 órán belül. Az agyi jelek azt is kimutatták, hogy bár a babák más nők hangjára is reagáltak, ezek a hangok csak az agy hangfelismerő területeit aktiválták. „Ez az érdekes kutatás első alkalommal bizonyította azt, hogy az újszülött agya erőteljesen reagál az anya hangjára, és kimutatta, hogy tudományos tekintetben az édesanya hangja különlegesnek számít a babák számára” – nyilatkozta Dr. Maryse Lassonde, a kutatás vezetője. Korábban nem végeztek agyi vizsgálatot ilyen fiatal alanyokon. Elektródákat helyeztek 16 csecsemő fejére alvás közben, és arra kérték az édesanyákat, hogy adjanak ki egy bizonyos hangot. Később a csecsemős nővér is ugyanazt a hangot adta ki. Amikor az anya szólalt meg, a képalkotó vizsgálat egyértelmű reakciót jelzett a bal agyféltekében, különösen a nyelvfeldolgozásért és a motoros készségekért felelős részben. Ezzel szemben, amikor egy idegen beszélt, a hangfelismerésért felelős jobb agyfélteke reagált. Már korábban is ismert ténynek számított, hogy a csecsemők rendelkeznek bizonyos velük született nyelvi kapacitással, de a kutatók csak mostanában kezdik megérteni, mik ezek a képességek, és hogyan működnek. Ez a kísérlet megerősíti, hogy az anya az első számú kezdeményezője a nyelvnek, és arra utal, hogy neurobiológiai összefüggés áll fenn a születés előtti nyelvelsajátítás és a beszédben érintett motoros készségek között. A kutatás eredményei a Cerebral Cortex szakfolyóiratban olvashatók. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A csecsemők érzik gondolatainkat

A csecsemők agyi fejlődése az evolúció lenyomatát mutatja

Anyanyelvük szerint sírnak a csecsemők

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.