Hírvilág

Közösségi fogyókúra

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Brown Egyetem munkatársai egy közösségi fogyókúrás kampányt elemeztek, melyet Rhode Islanden indítottak útjára Shape Up RI néven, hogy segítse a lakosokat az egészséges életmód kialakításában. 12 héten át tartottak online versengést, amely idő alatt 179 versenyző adatait vetették össze. Átlagos testtömeg-indexük 34 volt, ami az elhízott kategóriába esik. Az American Journal of Public Health-ben megjelent tanulmány két vizsgálatot mutat be. Az egyikben a fogyni vágyók egy része a standard Shape Up RI programot hajtotta végre, a többieknek pedig ezt az anyagot kiegészítették fogyókúrás video-leckékkel is. A másik kísérletben a résztvevők egyik csoportja szintén a standard Shape Up RI-nek megfelelően alakította át az életmódját. A többiek pedig emellé videóleckéket is kaptak, de naponta lejegyezték a súlyúkat, az étrendjüket és a végzett testedzést is, továbbá számítógépes visszajelzést is kaptak fejlődésükről. "A videó hozzáadása önmagában csak mérsékelt sikert hozott, de három módszer együttes alkalmazása sokkal hatékonyabbnak bizonyult." - nyilatkozta a szerző Rena Wing, a Brown Egyetem munkatársa. Kollégáival felfedezték, hogy az első vizsgálat során a videó hozzáadása önmagban nem eredményezett jelentős emelkedést a fogyás mértékében. A második esetben azonban, ahol egszerre három stratégiát alkalmaztak, ott az átlagos fogyás mértéke csaknem kétszerese lett az elsőéhez képest (7,7 font a 3,1-hez képest, ami kilogrammban számítva 3,5 ill. 1,4). A testsúlyból legalább 5 százalékot, vagy annál is többet veszítők aránya is majdnem háromszoros volt a második kísérlet résztvevőinek esetében, a 13,2 százalékkal szemben 40,5 százalék. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Március 4. az elhízás elleni világnap: A bélflóra lehet a fogyókúra titkos fegyvere

Március 4-én, az elhízás elleni világnapon a figyelem középpontjában az elhízás globális problémája és annak egészségügyi következményei állnak. Az esemény rávilágít, hogy az elhízás nem csupán esztétikai kérdés, hanem komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: jó dolog idegenekkel együtt élni?!

LAPSZEMLE eLitMed

A boldogság receptje: napi néhány perc kertészkedés, közösségi lakóház, mediterrán diéta, rózsaszín zaj, méltóság az élet végén is. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.