Hírvilág

Koldulás, prostitúció: kiskorúak az emberkereskedelemben

2012. JÚNIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az emberkereskedelem felszámolására irányuló európai uniós stratégia jegyében konkrét, gyakorlati lépéseket tartalmazó intézkedéscsomagot dolgozott ki és terjesztett elő kedden az Európai Bizottság. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szándékai szerint a tervbe vett intézkedéseket öt év alatt kellene teljes egészében megvalósítani. A stratégia értelmében Brüsszel támogatná az emberkereskedelem elleni nemzeti bűnüldöző szakhatóságok létrehozását. Emellett közös európai nyomozócsoportokat hoznának létre, és minden határon átnyúló ügy megoldásába bevonnák az Europolt és az Eurojustot, az unió rendőri, illetve igazságügyi együttműködési szervezetét. További kiemelt cél az áldozatok egyértelmű tájékoztatása a segítségnyújtással, egészségügyi ellátással, tartózkodási engedéllyel és munkavállalással kapcsolatos jogaikról. Az Európai Bizottság az emberkereskedelem elleni "koalíciót" szeretne kialakítani a vállalatok és az érdekeltek közötti együttműködés érdekében, valamint létre kívánja hozni az áldozatok védelmével és támogatásával foglalkozó civil társadalmi szervezetek és szolgáltatók uniós platformját. Uniós támogatást élveznének az olyan kutatási programok, amelyek az internet és a közösségi hálózatok - az emberkereskedők egyre gyakrabban használt toborzóeszköze - vizsgálatára irányulnak. Az EU-ban évente emberek százezrei esnek emberkereskedők áldozatául. A kiszolgáltatott helyzetű nőket és férfiakat, fiúkat és lányokat szexuális kizsákmányolás vagy munkára kényszerítés, szervkivétel, koldulás, háztartási szolgaság, kényszerházasság, illegális örökbefogadás, illetve a kizsákmányolás egyéb formái céljából teszik kereskedelem tárgyává. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) friss becslései alapján a munkára kényszerített vagy szexuálisan kizsákmányolt áldozatok száma világszerte mintegy 20,9 millióra tehető. Közülük 5,5 millió gyermek. Az Europol szerint a bűncselekményekre, például szervezett koldulásra vagy bolti lopásra szánt, áruként kezelt gyermekek "ára" mintegy 20 ezer euró. Az emberkereskedelem világszerte évente több mint 25 milliárd euró profitot termel a nemzetközi bűnszervezetek számára. Az EU tagállamaiban azonosított áldozatok háromnegyede szexuális kizsákmányolás céljából válik emberkereskedelem tárgyává, a többi áldozatot munkára, koldulásra, és háztartási szolgaságra kényszerítik. Az emberkereskedelem áldozatai főként nők és lányok: 2008 és 2010 között a női áldozatok aránya 79 százalék volt, ebből 12 százalék kiskorú. MTI 2012. június 20., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A szüzesség kultusza

GYIMESI Ágnes Andrea

A szüzesség kultúrtörténetében is találunk történelemhamisítást. Az infantilizált ember, a nemzés és halál összefüggéseiről beszélgettünk dr. Magyar László Andrással, a Semmelweis Orvostörténi Múzeum főigazgató-helyettesével.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Gondolat

Az emberi test mint „üzenőfelület”

Interjú dr. Túry Ferenc egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatójával, a Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Munkacsoportjának elnökével.

Hírvilág

Mit kérdezhet az iskolaorvos?

Csak szülői engedéllyel faggathatók a kiskorúak

Gondolat

Bordélyélet

NAGY Zsuzsanna

A prostitúció feltehetően egyidős az emberiséggel, szakrális, vendégbarátsággal összefüggő vagy profán, üzleti formái igen korán fellelhetők a különböző régészeti emlékekben.