Hírvilág

Kilenc helyen indultak már támogatott képzések

2012. SZEPTEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Évente négyszázmillió forintot fordítanak az egészségügyi dolgozók kötelező továbbképzésének állami finanszírozására, a gyakorlati oktatás fejlesztése érdekében pedig szaktanácsadói hálózatot hoznak létre - mondta a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének zalakarosi konferenciáján pénteken a GYEMSZI-ETI főigazgató-helyettese. Rauh Edit, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetének (ETI) főigazgató-helyettese az ágazatban jelentkező humánerőforrás-krízis kezelésével kapcsolatosan megtett és tervezett lépések kapcsán beszélt az ápolási szakmában jelentkező változásokról. Úgy fogalmazott, hogy a szükséges szakképzettségek és az anyagi forrás hiánya okozza leginkább a gondokat. Elmondta, hogy a képzési szükségleteket 2011-ben a fővárosi és megyei intézményekben, idén júniusban pedig a települési önkormányzatok intézményeiben is felmérték. Az ötévente kötelező továbbképzések állami finanszírozására most már évente 400 millió forint áll rendelkezésre. Az intézmények igényei alapján kilenc helyen indultak már támogatott képzések. Első körben 469 dolgozó 21-féle szakképesítés valamelyikét sajátíthatta el, az Országos Mentőszolgálat együttműködésével pedig 360 mentőápoló képzése és 2700 mentőápoló továbbképzési programja indult el. Rauh Edit kitért arra is, hogy 58 egészségügyi szakképesítés szerepel két szakmacsoportban az új országos képzési jegyzékben. A képzések körében a legfontosabb változások között említette, hogy kizárólag iskolarendszerben lehet majd folytatni az általános, valamint a csecsemő- és gyermekápoló képzéseket, illetve a gyakorlati oktatás fejlesztése érdekében folyik a szaktanácsadói hálózat megszervezése. Beszélt arról, hogy a krízishelyzet jövedelmi viszonyokat érintő kezelése is megkezdődött azzal, hogy tavaly 71 ezer dolgozó összesen 5,6 milliárd forint egyszeri pótlékot kapott. Ennek folytatása volt az új bértábla bevezetése, ennek korrekciója is várható azok számára, akik esetleg rosszabbul jártak. Mindez kevésnek tűnik ugyan, de hosszú évek óta nem volt béremelés az egészségügyben - hangsúlyozta a főigazgató-helyettes. Kiemelte: meg kell erősíteni "lélekben, anyagilag, munkakörülmények vonatkozásában" azokat, akik vállalják a betegágy melletti munkát, az elvándorlások ellenére is kitartanak. S ha az ápolási igazgatók nem látják világosan, hogy mi a célja az egészségügy átalakításának, nem tudnak azonosulni a változtatásokkal, akkor ez a reform "nem fejeződik be, bebukik", és még jobban felerősödnek azok a negatív folyamatok, amelyeket próbálnak megállítani. MTI 2012. szeptember 7., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.